„…Azt mondták a dühösködő sofőröknek, vezessenek ők is úgy, mint a Bögözy…”

2017. október 02. - kristoof

bkv1.jpg

- Beszélgetés Bögözy Jánossy László nyugdíjas buszvezetővel -

Az alábbi posztban vendégszerzőnk Babiczky Ákos beszélget példaképével, a buszvezető szakmáról, a 86 Gyors, majd később a 86-os legendás buszsofőrével.

Nyugodt, járműkímélő tempó, biztonságos és utasbarát stílus jellemezte a volán mögött. Ifjú korom egyik jellegzetes „vezető bácsija” volt ő, a BY 62-63-as kocsit vezette akkoriban a 86 gyors, majd a 86-os járaton. Aztán eltelt csaknem két évtized, és megtaláltam őt az interneten. Megírtam neki, hogy interjút szeretnék vele készíteni, mivel az ő munkája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy járművezető legyek. Visszakérdezett, hogy „bizonyos vagyok ebben?”.  Igen, mert az a fegyelem, a precizitás, hogy szinte "rajzolni lehetett" azt, ahogy vezet, megfogott, és ezért a munkámmal kapcsolatban egyik példaképemnek tekintem. Persze fiatal koromban más sofőröknél „sportos stílus" és a reflexek fitogtatása is elcsábította a tekintetemet, de később már az érettebb gondolkodással egyre inkább kitisztult a kép.

A felvételen Bögözy Jánossy László vezetésével kanyarodik a BPO-860 (korábbi rendszáma BY 62-63) Móricz Zsigmond körtéren (fotó: Hajtó Bálint)

- Hogyan lett buszvezető és hogyan alakult ki a vezetési stílusa?

 - A buszsofőr karrierem az Ikarus 60 és 620 típusokon kezdődött a vezető mögötti üléspadon térdepelve. Mikorra a bal elsőbe ülhettem már csak az Ikarus 556, 180 és a 200-as típuscsalád volt. Szertelen stílusban kezdtem a piros 12-esen. Két év után csuklósra váltottam a több pénz miatt. Az üzemanyag prémium bevezetése és a csóróság ösztönzött egy ideális, pénztermelő, takarékos vezetési módszer kifejlesztésére. A vonal pontos ismerete, lámpa váltások ritmusa, a forgalmi viszonyok ismerete napszakonként, a kocsi tökéletes műszaki állapota, amelyhez a szerelő kollégák segítettek, a nyugodt, számító gondolkodás, a dízel termodinamikájának és nyomaték viszonyainak tudása, a sebességváltó részterheléses felkapcsolási pontjának alsó szintre állítása, ezek testesültek meg a pályán a menetdiagramszerű haladásban. Hasznos melléktermék volt a kevés esemény. Sok irigyem volt a kollégák között. Kérdezték mi a titka, mondtam a módszert, de leállítottak. Ők a titkos gombra kíváncsiak, amellyel pörgetem a kilométer órát, kikapcsolom az átfolyásmérőt. Ilyen nem volt. Illetve kitaláltam egy extra gombot a Prága váltóhoz, amellyel bármikor lehetett „blokkírozni” a hidraulikus nyomatékváltót. Az utasok egy részénél ellenérzést keltett a nyugodtabb haladás. A dinamikus vezetésekhez voltak szokva, azt hitték sosem érünk oda, pedig csak pár perc volt a teljes menetidő különbség. Viszont még nyugdíjasként is megállítottak az utcán a régi kedves utasaim. A kocsi iránti igényességemet eleinte nehezen tolerálták a műszaki kollégák, de apránként elfogadták és összedolgoztunk. Sokukkal még most is haverok, barátok vagyunk. Egy történet: reggel négykor munkába menet láttam, hogy a lakatos műhelyben állt a kocsim, kapaszkodó meglazulással. Inas mondta a főnökének, ez ráér holnapra! Csoportvezetője rámordult, csináld meg most, mert ennek jön a gazdája és kiveri a balhét (nem vettek észre engem). Mire felvettem a munkát és a táblákat, kész is volt. Utasokat mindig tiszteltem, mert tudtam, hogy az ő utazásaik az én megélhetésem. Még a legpiszkálódósabb szekántot is megvártam a megállóban. A törzsutasok és ő maga is csodálkozott ezen. Azt hitték, na majd most.... bosszú lesz állva. Nem lett, mert nem vittem személyeskedést a munkámba. Örülök, hogy sikerült nyugdíjba menni és viszonylag egészségesen eléldegélni.

bkv2.jpg

A BKV egyik buszgarázsa (fotó: Blikk)

- A főnökök hogyan értékelték a munkáját?

- Főnökök alapvetően kedveltek, mert bármikor hajlandó voltam túlórázni, szabadnapból dolgozni, jártam az állandó beugrót, két rész közt sokszor főműhely, esténként a személyzethiányosan maradt délutános számot végigvittem. Volt, hogy 29-én telefonált a diszpécser, holnapi számomat elvette, mert ebben a hónapban nem volt még szabadnapom.  A takarékos vezetés miatt a kollégák irigyek voltak, rohangáltak a főnökségre panaszkodni. Az Üzemvezető és a Műszaki vezető viszont heti 2-3 alkalommal velem utaztak munkába, vagy haza. Ők azt mondták a dühösködő sofőröknek, vezessenek ők is úgy, mint a Bögözy! Pofára esés. A műszaki vezető úr elvitt az Akácfába és találkozhattam a ZF mérnökeivel. Készítettek nekem egy módosított vezérlés programot a váltóhoz.
 
- Az, hogy állandó beugró (osztott) műszakban dolgozott, annak mi volt az oka? Esetleg az is a jobb fizetés miatt volt, vagy talán azért, mert így az állandó kocsi műszaki állapotára jobban lehetett vigyázni, könnyebben karbantartani?

- Az állandó beugró számot azért kértem, mert az embernek van egy bioritmusa. Tehát állandó időpontban kelni, feküdni, enni, dolgozni, az egészséges. A kéthetes váltó műszakban két hét délelőtt, két hét délután, a szervezet fejre áll. Állandó délelőttös műszak beosztás csak a nagyon rászorultaknak és a csókosoknak járt. Állandó délután könnyen lehetséges lett volna, de nem szeretek rendszeresen este, és éjjel dolgozni. Korán fekvő, korán kelő típus vagyok. Az állandó beugrónak állandó kocsija volt, jól karbantartható, két rész között is szervízelhető. Este rendszeresen én vittem át a vizsgálón, volt, hogy hónapokig csak az én seggem koszolta.  Persze a beugró számon volt műszakpótlék is. A piros 86-on volt egy 10 óra 15 perc idejű munka, nyolc fordulós 165 km, azon voltam leggyakrabban. Könnyen megkaptam, mert a kollégák nem szerették, korán kezdett, és reggel is este is későn végzett, ha jól emlékszem a végzésekkor fekete 86-ban jött vissza Kosztolányiról. Egyszer megszólt egy közvetlen kolléga: "protekciód van, hogy állandó számot jársz?” Erre mondom neki, ha irigyled, menjünk fel a beosztáskészítőhöz és rád íratjuk. Kikelt magából, "ez a legrosszabb beugró szám, kell a fenének!". Akkor minek pattogsz, örülj, hogy lejárom, és neked nem kell!

- Pályafutása során sorrendben melyik vonalakon szolgált (törzsvonalak) illetve melyek voltak az állandó kocsik?

- Legelőszőr számkérő voltam néhány hónapot. 156-osra akartak adni állandó beosztást, de azt nem fogadtam el, mert azt az úr(hatnám) közönséget nem szerettem. Közölték, hogy a BKV-nál beosztás rendszer van, akkor szegődtem a piros 12-es járatra, megkaptam állandó kocsinak az GC 51-33-at. Egyik kollégával versengtünk, melyikünk kocsija a tisztább. Söpörtünk, sikáltunk, felmostunk, fényesítettünk. Két év után a csuklós vizsgát letettem, a piros hatoson dolgoztam, a GC 54-60 kocsit a nevemre írták, igen leromlott állapotban. Táskám tele szerszámokkal, vonalszerelő állandó cimbi, garázsszerelők ádáz ellenségek lettek (eleinte). Hat hónap után a vonal legmegbízhatóbb kocsija lett. Egyik vonalcsoportbeli kollégával versengtünk, kinek tisztább a gépe, kevesebb a menetkimaradása, majd az üzemanyag megtakarításon. Vesztett, és áskálódó irigyem lett. Jellemzően a GC 54-60 annyira hírhedten elhanyagolt gép volt, hogy senki nem akarta utcára vinni. Sokára jöttek rá, hogy a kezem alatt megváltozott. A csoportvezetőm a fizetésemet jól megemelte, pedig fiatal sofőr voltam. Utána a 86-oson dolgoztam, mert a 6-os járat megrövidült. A BU 86-52 vadonatúj Prága váltós kocsit kaptam. Szenzációs műszer, népszerű volt, éjszakás "váltótársam" is lett. Termelte az üzemanyag pénzt. Amikor a 86-52-est elvitték másik garázsba, akkor valami öreg kocsim volt egy évig, az is rendbejött, kitisztult. Majd utána kaptam a BY 62-63-at, amellyel a Volvo csuklósok érkezéséig dolgoztam. Állandó Volvom már nem volt, mert az akkori főnököm, aki forgalmi besegítőként is dolgozott, és a besúgó rendszert kedvelte, szeretett hajtani, és a hajtós sofőrök véleménye szerint viszonyult hozzám (kicsit ellenségesen).

- Annak idején, amikor a BY 62-63-tól el kellett búcsúznia, és átnyergelni Volvora, akkor milyen várakozásai voltak az új típusról és amikor már dolgozni kellett velük, az Ikarus után, mennyire nyerte el a tetszését, miben volt jobb, esetleg rosszabb.

- Az Ikarus 280-ról átülni a Volvóra kevert érzés volt. Sokkal csendesebb a farmotor miatt, simábban fut, a gépészete megbízhatóbb volt, de az ajtók elektronikája csapnivaló. A Volvo cég szerelői elektronikához nem értettek. Üzemanyag fogyasztásban csalódás, többet evett, és kevésbé reagált a vezetéstechnikára. Az üzemanyag pénzem összement.

bkv3.jpg

Ikarus 280 (fotó: BKV)

- Már beszéltünk az Ikarus és Volvo közti különbségekről, most rákérdeznék az Ikarusok közti különbségekre. Amikor átnyergelt a 62-63-ra, akkor az addigi Prága váltó után ZF váltós kocsira került, ami talán a legnagyobb változás a típuson belül. Kényelmi, gazdaságossági, vezetéstechnikai szempontból milyen volt a váltás? Esetleg van-e emléke arról, hogy az első két állandó kocsija 51-33, 54-60 egyenes műszerfalú volt, míg a 86-52 már a most megszokott három részben tagolt műszerfalas. Milyen volt megszokni a régi és új műszerfal kiosztást?

- Prága váltóval sokkal gazdaságosabban lehetett üzemeltetni, mint a ZF-el. Minden paramétert szépen, szakszerűen be lehetett szabályozni. ZF egy szűk karakterisztikára volt programozva. Például a Prága váltó fel tudott kapcsolni 17-35 km/ó között, blokkolást az egyes mellé gyárilag lehetett kapcsolni. Sajnos a Prága váltók anyaga (tömítések, csövek) vacak volt, nagyon oda kellett figyelni. Csőtörés, olaj elfolyás és a lamellák azonnal leégtek. Sem a sofőrök, sem a műszaki vezetők, szerelők részéről nem volt megfelelő hozzáállás a Prága váltók igényes üzemeltetéséhez. Az én kocsimban hosszú ideig gond nélkül működött, szoros odafigyeléssel. Esztétikailag és ergonómiailag a „körműszerfal” jobb volt. Sokkal jobban kedveltem a régi "csöcsös" ajtónyitó gombokat, mint a süllyesztett lapost.

-  Egy időben szokás volt a prága váltós kocsik menet közbeni üresbe kapcsolása. Erről mi a véleménye?

- Prága váltós kocsikat valóban gyakran futtatták neutrálba kapcsolva. Spórolás okán. Én szinte soha. Dízel alapjáraton hűl, ami a termodinamikát rontja, hiszen a dízel a melegtől működik, és az üzemi hőfokon jó a hatásfoka. Megálló előtti kifuttatás során a teljes gázelvételnél, motorfék üzemben, az adagoló alapjárati fordulat felett egyáltalán nem adott be üzemanyagot.

- Az ön vezetési stílusához, hogy eredményes legyen, higgadtságra és folyamatos figyelemre, precizitásra van szükség. Utasként úgy tűnt a nyugodt vezetésből semmi nem billentheti ki, ezt belül hogyan élte meg?

- A vezetés közbeni nyugodtság lassan alakult ki, eleinte én is forrófejű voltam. Tudatosan rájöttem, a magánautósok kevesebbet vannak az úton. Az alatt az egy-két óra alatt, egy két idegeskedés belefér, még jót is tesz a vérnyomásuknak. Nekem a napi 8-10 óra alatt 8-10 idegeskedés az már egészségtelen, idegbajhoz vezet. Néhány kollégánál látható is volt. Ezért nem foglalkoztam a „kinek van hosszabb szerszáma" helyzetek felépítésével. Vagyis nem reagáltam a kihívásokra. Belenyugodtam (többnyire), ha megelőztek, elém furakodtak, szívattak. Például a koma megharagudott, hogy kijöttem elébe a megállóból, dudált, majd kielőzött és elém vágott. Viszont én már akkor beleléptem a fékbe finoman, amikor mellettem elhúzott. Szóval a blokkoló fékezése nem jött be, hiszen 30-40 méterre voltam mögötte. Aki állandóan kinn van az utcán, nem idegeskedhet folyamatosan.

- Menetirányítókkal milyen volt a viszonya, volt, aki esetleg pikkelt önre a nyugodt haladása miatt?

- Egyetlen menetirányító pikkelt rám, ő még a Miklós utcai végállomáson dolgozott. Egyszer előfordult, hogy az utánam jövőt, aki menetidőn belül megelőzött, elém rakta a következő fordulóban, hiába érkeztem menetidőben, a cimbi gyorsabb volt. A menetrendet is titkosan kezelte, mert a "sofőröknek ahhoz semmi köze". Minden más menetirányító nagyon szeretett engem, mert késés esetén is elmentem az utolsó fordulóra, mert nem álltam félre minden csip-csup hibával, garázsból időben kijöttem, menetidőt is tartottam. Miklós utcai másik menetirányító nőnek kifejezetten a kedvence voltam. Moszkva téri régi, rutinos mentirányítókkal nagyon jól összedolgoztunk. A régi menetirányítók szinte mindannyian kalauzként kezdtek, ismerték a közlekedés minden csínját-bínját. Fiatal sofőrök simliskedéseit észrevették, nem tűrték.

bkv4.jpg

Bögözy bácsi egy Volvo 7700A-val fejezte be BKV-s pályafutását (fotó: BKV)

- A nyugodt, kíméletes vezetéstechnika mennyiben járul hozzá a műszaki meghibásodások illetve menetkimaradások számának csökkenésében vagy beszélhetünk-e egyáltalán számottevő csökkenésről?

- Az üzemanyag takarékos vezetés óriási karbantartási költségcsökkentést tudott volna hozni, de az akkori karbantartás a kilométer futásteljesítményhez volt kötve, amit a hajtós, kocsigyilkolós vezetéshez szabtak. Egyszerre kaptunk új kocsit én és egy ólomlábú kolléga. Neki 30 ezrenként kellett fékbetéteket cserélni, nekem csak 60-nál, de akkor is még jó lett volna, de az előírások... A karosszéria sem szenvedett, mert elmaradtak az erős gyorsulások-fékezések okozta csavarodások, torziós vetemedések (Ha odalépsz a gáznak sebességben behúzott kézifékkel, az egész karosszéria megdől a nyomaték irányba).  A futómű alkatrészeket is ritkán kellett cserélni, panhard és gömbfejek. Amikor egy gyári hibás B tengely sorozatot kaptunk, a hajtós sofőröknél 30-40 ezer kilométer alatt tönkrement, nálam százezernél cserélték, mert már az volt az utolsó, és a Rába fizette (még jól működött). Ha a cég jobban szervezte volna a karbantartási, javítási technológiát, és a sofőröket jobban ösztönözte volna, hatalmas költségmegtakarítást lehetett volna elérni a karbantartáson.

Egy édes történet: Kosztolányi Dezső tér végállomáson az utasok felszálltak, néhány törzsutas elkezdte sopánkodást, "na, kifogtuk a városnéző buszt, mikor érünk oda" stb. Első dupla ülésen papa és 4-5 éves fia ült. A gyermek hallotta, és elkezdett nagyon figyelni. 15-20 perc múlva szólt a papájának, "a vezető bácsi tudja a lámpákat". Ezután már nem figyelte a vezetést. Kis pici nyílt eszű gyermek negyed óra alatt rájött miről van szó, míg felnőttek évekig füstölögtek, értetlenül.

- A karosszéria, vázszerkezet károsodáshoz még egy gondolat, amit az egyik helyi mérnök mondott: "a mozgási energia a sebesség négyzetével arányos, ezért nem mindegy, hogy egy rossz minőségű úton mennyivel megyünk, mert még egy kisebb sebességnövelésnél is már lényegesen nagy ütést kap a váz".

- Teljesen egyetértek, a rossz utakon kíméletlenül gyors haladás túlterheli a vázszerkezetet és a futóművet!

- Végezetül megkérdezném, hogy mikor lépett be a BKV-hoz, illetve a nyugdíjazása után dolgozott-e még buszvezetőként?

- 1977 őszétől 2008 januárig voltam BKV sofőr, utána Nógrád Volánnál a 47 villamospótló járaton vezettem csuklós Volvót, majd a BKV-nál, ezután a Cora illetve Metró áruházak buszjáratát vezettem.

- Utazik-e manapság tömegközlekedéssel, mik a tapasztalatai a mai buszsofőrökről, illetve üzen-e nekik valamit?

- Nem tömegközlekedem, csak nagyon ritkán. Van kismocim, autóm. Nem üzenek semmit a mai fiataloknak, úgyis mindent jobban tudnak. Itt élek Thaiföldön. Amikor a távolsági buszpályaudvaron egy utas feltűnik, a pihenő sofőrök közül az egyik megkérdi hová utazna, útbaigazítja, a helyes pénztárhoz kíséri. Vagy ha az utas odaadja a pénzt, akkor a jegyet is megveszi neki, utána a buszhoz kíséri. Egész más itt a mentalitás, mint Budapesten, ahol a sofőrök a tartózkodóban ócsárolták az utasokat, olyan hangosan, hogy jól kihallatszott. Nemcsak sofőr, de utasok színvonala is sokkal magasabb itt, tíz év alatt nem láttam a bliccelésnek nevezett csalást.

(Címlapfotó: BKV)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1212918013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2017.10.02. 12:27:55

"tíz év alatt nem láttam a bliccelésnek nevezett csalást"
WOW! :-)

kisTulok 2017.10.02. 14:27:26

Azért furcsa volt, hogy neki mindenki irigye volt, mindenki rosszindulatú volt, meg nem akart az egyik járatra menni az "úrhatnám" utasok miatt...
Az ilyen ember nem inkább a saját rosszindulatát vetíti ki másokra? Saját magából kiindulva másokról is a rosszat feltételezi.

2017.10.02. 15:30:09

tipikus ocsmány magyar tempó az egész sztori, a sok pitiáner senki fúrkálódó "kollegával" meg a felfele nyal lefele tapos irányítással.
ilyenkor örülök hogy felejtő ágra tettem ezt az egész mocskos népséget.

gdobo76 2017.10.02. 15:39:32

@ZBR: Lehet, arrafelé kinézi a többi utas azt aki bliccel... (nem úgymint idehaza ahol ez inkább valami "hőstett")

csigamobil278 2017.10.02. 20:56:20

@kisTulok: aki teljesít, annak mindig vannak irigyei. De ne ezt nézzük, inkább ezt "...A kocsi iránti igényességemet eleinte nehezen tolerálták a műszaki kollégák, de apránként elfogadták és összedolgoztunk. Sokukkal még most is haverok, barátok vagyunk..."

Csipyke 2017.10.02. 22:50:15

Gratula! (Laikusnak nagyon nehéz olvasmány a sok szakzsargon, amúgy érdekes!)

Nbl 2017.10.03. 00:01:54

Az idős a névelőkkel is spórol, nem csak az üzemanyaggal :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.10.03. 00:04:05

62-63. Nagy lámpatudor volt valójában.

@kisTulok: A 156 vonalat sokan nem szerették, volt benne kb 40 oda-vissza, délután háromkor már azt sem tudtad, felfele mész vagy már lefele jössz-e,

@ZBR: . Régen NDK-ban ha felszálltál a villamosra, akkor a bérletet az utasok egymásnak mutatták fel felszállás közben.

2017.10.03. 04:28:48

" Itt élek Thaiföldön" melyik magyar települést becézik így?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2017.10.03. 07:38:16

Nem csak Pesten vannak, voltak ilyen sofőrök. A kecskemét-Jakabszállás (és néha -Orgovány) Volán járaton hosszú évekig utaztam Hajnal Péterrel. Órát lehetett igazítani hozzá. Minden évben őt tüntették ki, a kollégái gyűlölték állítólag emiatt. Kedves az utasokhoz, de szabályt nem szeg. Minden váltása pontos, a kocsi finoman manőverez. Mint egy gép, olyan volt, a mosolyától eltekintve. Ma már valószínűleg nyugdíjas.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2017.10.03. 09:07:22

@lujo1111: Thaiföld egy ország Ázsiában. Örülök, hogy segíthettem.

szánmonoxid 2017.10.03. 12:24:30

@gdobo76:
Ehhez elég volt az egykori NDK-ba menni.
Ott egymásnak mutatták az utasok a bérletet, a jegy pedig becsületkasszás volt, bedobtad a pénzt (kb. 10 fityinget, rég volt, a pontos árat nem tudom), és kihúztad a jegyet.
De ha nem dobtál be pénzt, akkor is adott jegyet. Akár több méternyit is.

czinimini 2017.10.03. 13:43:11

@gdobo76: Én haragszom a bliccelőkre, mert én fizetem az ő utazásukat is. És sajnálom, hogy az ellenőrök többnyire nem mernek odamenni mindegyikhez, csak az iskolásokhoz, akik aznap otthon felejtették a bérletet. (Más téma, hogy a havi bérlet ára a minimálbér 10%-a.)

Nem vagyok sofőr, csak utas, ezért az üzemanyag pénz megérne egy kis magyarázatot. ( A sebességváltó részterheléses felkapcsolási pontjának alsó szintre állítását már nem is kérdezem. Bár arra van elképzelésem. :) )

2017.10.03. 14:16:41

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: ennyire hülye nem vagyok. de szted életszerű, h egy volt bkv-és buszvezető ott él?

szánmonoxid 2017.10.03. 14:22:54

@czinimini:
"Én haragszom a bliccelőkre, mert én fizetem az ő utazásukat is."
Lófaszt.
Téged szépen beetettek.

Ha nem lenne egy bliccelő sem, a jegyár akkor sem lenne alacsonyabb.
Ráadásul akkora állami támogatást kap a BKV/BKK, hogy még az a bivalybasznádi parasztbácsi is fizeti a TE jegyed kb. 3/4 részét, aki soha életében nem fog Budapestre jönni.
Erről ennyit.

Arról nem beszélve, hogy a BKV/BKK európai viszonylatban a legdrágább társaság, mivel mindenhol máshol már időalapú jegyek vannak, azaz 1-1,5 óráig utazhatsz egy jeggyel, akárhány átszállással.
Az, hogy a legtöbb helyen abszolút értékben is olcsóbb a jegy (a volt szocialista országokban mindenhol sokkal, kivéve az egykori NDK-t) , mint itt, szintén érdekes.

Szóval ne röhögtess ezzel a demagóg dumával.
Ha a BKV/BKK vezetése nem lopna milliárdokat, akkor lenne esetleg olcsóbb a jegy.
És ez a lopás az, amit te fizetsz, nem a bliccelők jegyára.

szánmonoxid 2017.10.03. 14:24:13

@lujo1111:
Igen.
Mivel jóval olcsóbb, mint Magyarország.
Jó pár nyugdíjas ismerősöm él ott, pont emiatt. A repjegy drága, de csak egyszer kell kifizetni. Utána meg magyar szinten kurva olcsó a megélhetés.

László Bögözy Jánossy 2017.10.03. 15:32:18

@lujo1111: Csak a szavahihetőség miatt. Nézz utána a face profiljának :)

2017.10.03. 16:12:02

@szánmonoxid: Ez is lopás, a bliccelés is az. Matek.

Katana750 2017.10.03. 16:34:03

Érdekes riport volt. Az üresben futtatást én sem érettem, hiszen motorfék üzemben semmi tüzelőanyag nem megy be, guruláskor meg az alapjárati betáplálás csak megy.(persze ezt 15-16 évesen nem tudtam) Az alapjáraton hűl a Diesel nekem már furcsa kijelentés. Volvo FH 12 kamionom -15 fokban sem hűl vissza bármennyit jár alapjáraton. Kollégáim Mercedes Actros kamionja katasztrófa. 40°c alá visszahűl már fagypont környékén, fűtés semmi, nem egy leányálom. Opel Omega 2,5 TD-m hűtő ventillátora 40°-ban hegyre fel sem kapcsolt be csak alapjárati ácsorgásban. Szóval általános igazságot kimondani ami minden Dieselre vonatkozik nem szerencsés. Az Ikarusra biztos igaz de nem ezt mondta a szaki.

Csizmás Csaba 2017.10.03. 16:37:37

Sziasztok! Csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy a BPO-860 nálunk van, nem rég vásároltuk meg a BKV-tól... :)

László Bögözy Jánossy 2017.10.03. 16:58:05

@Katana750: Szia! Nagyon jól látod. Alapjáraton nagy légfelesleggel üzemel a dízel, ha a termosztát ki van herélve, és a szakaszos üzemű hűtő ventilátor állandóan jár, alapjáraton visszahűl az terheléses üzemállapothoz képest. Persze arról nincs szó, hogy befagyna ! BKV-nál sajnos a a gyenge alkatrész beszerzés miatt, sok ventilátor pörgött állandóra kötve, és a termosztátok is gyakran hiányoztak. Gépészmérnökök javasolják, a gyors felmelegedés érdekében tanácsos minél hamarabb (fék levegő feltöltve) elindulni, és részterhelésen üzemeltetve gyorsabban eléri az ideális üzemi hőmérsékletet, mint alapjáraton pötyögve.

Katana750 2017.10.03. 17:10:05

@László Bögözy Jánossy: OK. Így már tiszta. Az én verdám 1999-es gyártású, 2297000 km.nél tartok de fogalmom nincs hol a termosztát benne:-) Porszáraz motor és ahogy írod, levegő fel és indulás! Természetesen óvatosan a gázzal amíg hideg! Mindenki hülyének néz(a szaktársak) amiért 30 ezrenként olajat cserélek de a turbóm még az eredeti!

szánmonoxid 2017.10.03. 17:47:51

@pityókabor sommelier:
Ja, csak nem mindegy, hogy 350 Ft, vagy 35 milliárd Ft.
Üdvözlöm, Orbán elvtárs.

Ha már matek...

László Bögözy Jánossy 2017.10.03. 18:38:09

@Katana750: Gratulálok, nagyon szép teljesítmény :)

2017.10.03. 18:48:27

@szánmonoxid: persze, hogy nem mindegy. Az egyikért pofánvágnak, a másikért kitüntetnek. Sajnos. Komolyra fordítva: ugyanaz a tolvajmentaltás van mindkettő mögött, ezért egyik sem kívánatos, bár az első bocsánatos.

szánmonoxid 2017.10.03. 20:35:06

@pityókabor sommelier:
A bliccelés nem okvetlenül tolvajmentalitás. Ha mész 6 megállót 3 járattal, épeszű ember nem lyukaszt ki 3 jegyet. Itt a tolvaj épp a BKV/BKK. Ha lenne 1 órás jegy, a többség lyukasztana ilyen esetben a bliccelők közül is. Így meg nem lyukaszt.

nezelodok 2017.10.03. 21:05:14

Gyerekkoromban faluról városba jártam busszal - a járat 4-5 sofőrjéből 3 ilyen volt. Mesélték, hogy ők még úgy gyakoroltak, hogy volt egy vízzel teli kávéscsésze a műszerfalon, és ha kiloccsant, akkor bukta. Olyan simán vezettek, hogy egy csuda - kellett is, mert körtefás busz volt, sok időssel és gyerekkel.
Ma meg? Megyek a 27-esen a Gellért-hegyen át, és kis híja, hogy nem bukok fel - a pici babámmal. Van 3, vagy 4 gyerekes anyuka, meg a nagyon idősek, mindenki az életéért kapaszkodik.
És onnan tudom, hogy ez nem a terep, meg nem a busz hibája, mert van egy-két (fiatal és idős) sofőr is, akik nagyon szépen mennek.

Írtam a BKV-nak, persze lepattintottak, hogy ez nem úgy van, ahogy én mondom. Csak próbálnák ki!!! :-(

2017.10.04. 12:47:47

@szánmonoxid: Ezt a problémát nem blicceléssel kell megoldani. Mi van, ha, mondjuk, én hamiskártyás vagyok, te pedig zsebtolvaj. Énmegkopasztlak a kocsmaasztalnál, de pedig kizsebelsz hazefelé menet. Jobb lett tőle bármeliykünk vagy jobb lett bármelyikünknek? No ée mi van, ha 8 megállót kell a 3 járattal menni. Akkor még elfogadható a bliccelés? És mi van tizennéggyel?

Rolph Meyer 2017.10.04. 14:44:27

@Valakiateleprol:
Annyira nem is hiszen most is itt vagy

pottompanna 2017.10.05. 10:06:53

Az interjúalany a szememben nem példaképnek, hanem meglehetősen ellenszenves figurának tűnik. Nagyon sok az önhájpolás, meglehetősen túltolja saját maga menedzselését, ugyanakkor mindenki aki élt és mozgott a világon (főnökök, sofőrök, karbantartók, takarítók...) az ő irigye volt. Buszsofőrnek lenni egy tisztességes felelősségteljes munka, de egyáltalán nem bír ekkora jelentőséggel, mint amennyire patetikusan beszél ez a figura önnön fontosságáról. Szerintem ez az ember nem több egy portásmentalitással megáldott fontoskodó házmesternél, aki az utasok és a kollégák idegeire ment a viselt dolgaival, és hiába próbálja az olvasóval megetetni, de nem ő a közösségi közlekedés dr. House-a. Olvasva a cikket felmerül a kérdés: az ember van a gépért vagy a gép az emberért? Az utast nem igazán érdekli, hogy Laci mennyi gázolajat takarít meg, mennyi pénzt vág ebből zsebre és mekkora karbantartási díjat spórol a cégnek. Az utast az érdekli, hogy ne nyugdíjas tempóban érjen haza és főként ne előzze meg az utána öt perccel indult busz, miközben biztonsággal célbaér.

csigamobil278 2017.10.05. 11:23:39

@pottompanna: Ha elolvasod újra, megtalálod a cikkben, hogy a főnökök alapvetően kedvelték illetve a karbantartókkal is egy idő után barátok lettek.
Az üzemanyag megtakarításnak van környezet védelmi vonzata is. Másrészt gazdasági, egyrészt a megspórolt üzemanyag, másrészt a cikkben egy két példával igazolva a nyugottabb tempó miatti kisebb igénybe vételből származó karbantartási költségcsökkenés. Adófizetőknek sem mindegy, hogy az ő pénzükből fenntartott helyi közösségi közlekedés akár lényegesen olcsóbb lehet, ugyanis a jegyárbevétel feletti részt az állam pótolja. És szintén említve volt az események, balesetek száma így csökken. És mindez pár perc menetidő különbség.

pottompanna 2017.10.05. 11:53:40

@csigamobil278: Ha még egyszer elolvasnád a hozzászólásomat, akkor látnád, hogy az önhájpolást tartom különösen visszataszítónak ebben a cikkben. Mindenki az ellensége volt, de sokan közülük a barátjává váltak, mert ráébredtek, hogy milyen tuti is az, amit ő képvisel. Az üzemanyag megtakarításnak valóban van környezetvédelmi vonzata, viszont ez az ember nem környezetvédelemből, hanem a saját zsebének megtömése érdekében tötymörgött az utakon. Ha a megengedett sebesség 50 km óránként, akkor joggal várja el az utas, hogy a sofőr - ha a forgalmi viszonyok lehetővé teszik - közelítse meg ezt az értéket. A sebességhatárok úgy vannak meghatározva, hogy lehetővé tegyék a balesetmentes haladást,nem egy okoskodó üzemanyagspúr feladata felülbírálni. Ha egy "nyugodt" (az utasok számára idegesítő) tempóban a következő busz utoléri és megelőzi a cammogót az nem "pár perc" különbség. Ha pedig egy ilyen alak naponta ellop az utastól öt percet az egyhavi munkába járás alatt majdnem két óra utasonként, amit sokkal értelmesebb célokra lehet fordítani, mint egy portásmentalitással megáldott, forgalmat fenntartó idegesítő fráter mögött tölteni egy buszon. Egy ilyen figura feltartja a forgalom haladását, amivel jóval nagyobb környezeti károkat idéz elő a mögötte haladó személygépkocsisor vonatkozásában, az időt pedig tőlük is lopja. Mivel mindenki meg akarja előzni még növeli is a balesetveszélyt. A tömegközlekedés nem a magányos lassú ámokfutók miatt lesz olcsóbb, hanem nagyszabású hosszútávú fejlesztések által, amelyek makroszinten biztosítják a megtakarítást.

csigamobil278 2017.10.05. 14:57:37

@pottompanna: kérésednek megfelelően többször elovastam. Hájpolás szónak ígérem majd utána nézek, bevallom nem ismertem.
A portásmentalitás dologhoz azért nem akartam hozzáfűzni, mert hosszadalmas érvelés, magyarázkodásnak is tűnhet, na meg úgy érzem a véleménye e téren szilárd. Meg az én hibám is, nem vagyok újságíró nem gondoltam, hogy ennyire pozitív módon összeválogatott kérdések ellenérzést is kelthetnek. Célom az volt, hogy egy általam szakmailag nagyra becsült egykori dolgozót bemutassak. Rengeteg reakció jótt máshonnan, egykori utasok sokan szerették, ma a főnököm köszönte meg, hogy a fiatal kora kedvenc sofőrjéről olvashatott. De írt olyan is aki egy időben BKV forgalmi vezérig helyettes volt. Kiemelte hogy mennyire ismerte Bögözy úr a különböző napszakonkénti lámpaváltásokat, ahhoz igazította a menetdinamikát és a kanyarodási technikát is kiemelte. Tehát öncélú tötymörgésről nem beszèlhetünk
Folyt.köv

Kingpingvin 2017.10.10. 18:44:46

@Katana750:
A Volvo FH a motort terhelés alatt dolgoztatja alapjáraton. A bubu részleges működtetésével éri el hogy hamarabb melegedjen/ne hűljön ki.
Ha indítás után egyszercsak azt tapasztalod hogy iszonyúan fúj a levegő akkor ennek a csöve durrant el... de segáz,ha kiengeded a kéziféket fel tudod termelni a levegőt,arra az ostoba svéd is rájött hogyha kiengedted a féket akkor indulni akarsz tehát nem kellene mesterségesen fojtani a motort... ;-)

Moszkvicsslusszkulllcs 2017.10.11. 00:22:38

Nagyon köszönöm ezt az interjút!
Gyermekkorom legszebb éveit idézte fel ez a beszélgetés.
Én mindent értettem a beszélgetésből.

Akkoriban sokat utaztam 86-ossal, és nem tűnt fel, hogy a 62-63 lassabb lett volna mint a többi kocsi. Szóval annyira nem lehetett tötyörgés az a spórolós vezetés. Sokkal nagyobb gázolajbűvészek is voltak, akik már tényleg idegesítették az embert, például az 1-esen, a 6-oson a 106-oson, satöbbi.

Örülök, hogy fel lett hozva a 86-52: határozottan állítom, hogy a valaha gyártott legjobb évjárata volt a 200-asoknak.
Az 54-60, 86-52 és a 62-63 között rövidebb időre nem volt más kocsi is (BU 04.., ill. 08-58?)?

László Bögözy Jánossy 2017.10.11. 06:30:43

@Moszkvicsslusszkulllcs: Volt egy. Rövid ideig, de a rendszámára már nem emlékszem. :)

Katana750 2017.10.11. 21:07:23

@Kingpingvin. Köszönöm az infókat, de gondolom elkerülte a figyelmedet a második hsz. amit írtam. 1999 óta(újkorától) hajtom a gépet, úgyhogy kicsit ismerem. Előtte a régi F12(már a kocka lámpás) volt a társam az utakon. Már az is bubuzott egy kicsit behúzott rögzítőfékkel.(2,5 m. km. után még elég jó pénzért vitte el Mohamed) Persze a szakmát én is Zil, IFA, Liaz, kombinációban kezdtem.

újember · http://vasut.kTeam.hu 2017.10.16. 15:01:47

Az utolsó mondatot innen a Fülöp-szigetekről megerősíthetem. Mind a sofőröket, mind az utasokat nézve, az itteni viszonyokra is igaz.

eq2 2017.11.20. 11:36:51

@pottompanna: Bocs de elgurult a gyogyszered? Nem azon a par percen mulik az odaeres es pont a nyugalom ami lehetove tenne hogy a forgalom szabalyosan es biztonsagosan haladjon es ha nem egy bites (padlo gaz- padlo fek) soforok vezetnenek amikrol almodsz nem lenne annyi veszely es versenyhelyzet. Annyit kellene megertened neked is hogy attol hogy te leelozol vkit es bevagsz nem szunik meg hamarabb a dugo, csak te jutsz at rajta hamarabb.

Vegul egy regi mondas: "Siet? Induljon el idoben..."

László Bögözy Jánossy 2017.11.23. 08:36:27

@eq2: Egyetértek, az agresszív vezetők körül, folyamatosan tombol az életveszély. Sőt, az állandó bevágásaikkal megtörik a forgalom ritmusát, és lassulást okoznak, bár ők úgy gondolják, mivel előbbre verték magukat száz méterrel, gyorsabban odaérnek :)
süti beállítások módosítása