A kínai-magyar elektromos buszgyár

2019. május 16. - _zahnrad

img_0957.jpgKínai? Magyar? Inkább globális. Komáromban készülnek az Európába szánt kínai villanybuszok. Megnéztük hogyan.

Nemzetközi sajtótájékoztatón jártunk, egy hazai buszgyárban. Jól hangzik, lehetne ilyen gyakrabban is, csak hát a körülmények...Mindenesetre a BYD komáromi gyára nagyon meggyőző, ahogy a termékeik kialakítása is egyre jobban fejlődött az elmúlt évbekben, amióta kipróbáltuk az első Budapestre tévedt példányt. Már az egy évvel később, 2013-ban, az európai szemhez picit jobban hozzáigazított példány hazai próbája kapcsán is felmerült pletykaszinten, hogy a kínaiaknak érdemes lenne hazánkba hozni az ide irányuló buszgyártásukat. Ez végül 2017-ben történt meg.

010.JPGAz első BYD busz hazai utakon, 2012-ben.

A BYD-t 1995-ben alapították, akkumulátorok, elektronikai termékek, autók, buszok, teherautók, targoncák és magasvasút gyártásával foglalkoznak. Világszerte 220 ezer embernek adnak munkát, Magyarországon jelenleg 250-nek, de a cél a 300 fős létszám. Tavaly csoportszinten 19,4 milliárd dollár bevételt értek el, ami 22,8%-os növekedés 2017-hez képest, 16 ezer szabadalommal rendelkeznek.

Hol közlekednek BYD buszok Európában?
k8_7_meter_midi_bus.jpg

Egyesült Királyság
London
Notthingam
Liverpool
Nottinghamshire
Hollandia
Amstgerdam
Haarlem
Almere
Schiermonnikoeg
Amersfoort

Izrael
Haifa
Jerusalem
Tel Aviv
Modin
Norvégia
Romerike
Oslo
Portugália
Coimbra
Magyarország
Salgótarján

Belgium
Brüsszel
Dánia
Koppenhága
Svédország
Vasttrafik
Södermanland
Landskrona
Eskilsluna
Angelholm
Norrtalje
Marsta
Stockholm
Linköping
Spanyolország
Madrid
Badajoz
Badalona
Valencia
Sant Cugat
Zaragoza
Olaszország
Torino
Messina
Padua
Novara
Milánó
Franciaország
Dunkerque
Beauvais
Orléans

 

Globálisan a lítium-ion akkumulátorok gyártási kapacitása alapján a harmadik legnagyobb szereplők voltak tavaly. Európában 1998-tól vannak jelen, a főhadiszállás Hollandiában található. Az első elektromos busz tendert is itt nyerték, 6 darab 12 méteres buszt szállítottak, ezek egyikét Budapesten is láthattuk. Egy helyi fejlesztőközpont is kialakításra került, ahol a helyi igények és az itteni gyárak visszajelzási alapján fejlesztik tovább a buszaikat.

Az első Hollandiába került kocsik egyike Budapesten, 2013-ban

Elektromos busz téren Európában jelenleg piacvezetők, 700-nál is több értékesített busszal, ami 20%-os piaci részesedést jelent. Világszerte pedig már 50 ezernél is több elektromos BYD busz fut.

Autók

2003 óta gyártanak személyautókat is, de ezek nem csak elektromosoak, hanem vannak csak belsőégésű motorral szerelt típusaik és konnektoros hibridek is.

2018-ban valamivel több, mint félmillió autót gyártottak, ebből 152 ezer volt tisztán elektromos és 73 ezer tölthető hibrid. 

Komárom

A gyár éves kapacitása jelenleg 200 komplett busz és 300 fenékváz. Itthon vázgyártás nincs, az oldalvázak, az alváz, a homlok- és a hátfal, illetve a tetőváz konténerekben érkeznek Kínából. Komáromban a vázak összeállításával kezdődik a munka. A fenékváz acél, a felépítmény alumínium, ezt csavarozással rögzítik. Ezt követi a hőszigetelések beszerelése, a külső burkolatok részleges felszerelése, majd a fényezés. A fényezés négy egymást követő fényezőkamrában történik, ezek emeletes felépítményt is be tudnak fogadni.

k2_paint_shop.jpgA fényezőkamrák

Ezt követi a futóművek beszerelése. Az itt gyártott 12 méteres buszok kerékagymotoros hajtott hátsó tengelyt kapnak. A motorok folyadékhűtéses, állandómágneses szinkron gépek. A kisebbik teljesítményű változat oldalanként 90kW-os teljesítményt és 400 Nm legnagyobb nyomatékot tud, a nagyobbik pedig 150kW-ot és 550 newtonmétert tud. Ezért aztán mindkét változaton van kétfokozatú módosító áttétel is a kerékagyban, a kisebbik teljesítményűben 17,7:1, az erősebbikben pedig 22:1 az áttétel. Közbenső teljesítmények elképzelhetők, ha a nagyobb teljesítményű kivitelhez a kiválasztott akkucsomag nem tud a névleges teljesítményéhez elegendő feszültséget biztosítani. Van még egy 180 kW-os kivitel is, ez a magaspadlós, helyközi busz alá kerül, hacsak nem a 150kW-os kivitelről van szó, magasabb fordulatszám tartománnyal. Az akkumulátorok továbbra is lítium-vasfoszfát kémiát használnak,ez már a harmadik generációsnak mondott. A helyigény csökkenése és a buszok befogadóképességének növekedése a korai K9-es buszokhoz képest figyelemre méltó, de több tartalék ebben az akkufajtában már lehet, hogy nincs. Az utód NMC811 kémiával készülő akkukat a gyártás beindítását követően érkeznek a buszokba, 2020 körül. Az elektromos főegységek és az akkumulátorok is a kínai gyárakból, készen érkeznek.

Az erősáramú vezetékek és a folyadékhűtések csatalakoztatása, a segédüzemek beszerelését követi a gyengeáramú rendszer és az utastér kiszerelése. A segédüzemi rendszerekben, az üvegeken, az ajtóműködtetésben, a futóművekben már megfigyelhető az európai termékek megléte is.

A gyár területe nem túl nagy, de a helykihasználás igen jó, az ütemhelyek közel vannak egymáshoz, jól átlátható, rendezett és fegyelmezett a teljes gyártásfolyamat. A készre szerelt busz átkerül a másik épületbe, ahol beállítják a futóművét, a fékeket és a fényszóróit. Esőztetik a karosszériát, hogy nem-e ázik be, majd a hagyományos dízel buszoktól eltérően teljesen feltöltik az akkumulátorait.

Ahogy a Tesla úttörő volt az elektromos autóival a nyugati világban, úgy a BYD is a buszokkal, de globálisan. Komárom mellett van egy kisebb készre szerelő üzem Franciaországban, de gyártanak komplett buszokat az USÁ-ban, Brazíliában és természetesen az anyaországban is. Mivel nagyon sok részegységet saját maguk állítanak elő (például a fényszórókat is, Kínában), ezért a később ébredő hagyományos buszokat gyártó cégeknek igyekezniük kell a versenyben, a BYD nem ül a babérjain, az eddigi fejlődése nagyon meggyőző. A további fejlesztésekbe már a hazai szakemberek tudása is felhasználásra kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5314828470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szilvatövis 2019.05.16. 16:23:38

Jó cikk.
A címében furcsa az "elektroms buszgyár" kifejezés.

Talán "elektromosbusz gyár", elektromosbusz-gyár", elektromos busz gyár? Nem tudom melyik lenne a helyes.

padisah 2019.05.16. 16:27:38

"hazai" a Modulo lett volna, ez egy vég-összeszerelő üzem aminek a fő funkciója az, hogy EU termékként lehessen eladni a kínait*

ettől még persze a busz maga, műszakilag és a kínai állam hathatós támogatása miatt lehet kifejezetten jó ár/érték arányú termék

akárcsak az összes kínai cucc... ugye

*ez ugye annak a fordított verziója, amikor a magyarországon legyártott termék utolsó munkafázisát átviszik Németországba, ahol rátöltenek egy szoftvert, és ráütik hogy made in Germany, onnantól 30-40%-al többet ér és így adják el

Itt most a "made in Eu" titulus megszerzése volt a cél

Head Honcho 2019.05.16. 17:22:16

Lassan a popsinkat nem tudjuk kitörölni a sárgák nélkül...

Alick 2019.05.16. 17:26:19

@Head Honcho: Mikor is tudtuk önállóan..? :)

Pic 2019.05.16. 18:19:58

Bénák vagyunk, ez van.

.... és itt jön a szokásos sóhajtás a "Jajj de kár az Ikarusért".

nemecsekerno_007 2019.05.16. 20:32:37

Hát ez van. Az elbaltázott rendszerváltással befigyelt egy 20 éves lemaradás, amit le kell dolgoznunk. 2000 környékén még azt hittük, hogy minden f@sza, de akkor még befelé mentünk a mocsárba...

mcfigyelo 2019.05.17. 07:54:03

A cím helyesen tán "városi-elővárosi" buszok, ugyanis a BYD adott el távolsági C9 modelleket Franciaországnak és egyet a framcia Flixbus-nak, de ugye a cég központja Németországban van. Ezeket a buszokat milyen városnevekhez lehet kötni?

Izrael csak az Eurovíziós Dalfesztiválon ésa kosárlabd Euro Ligában európai, amúgy közel-keleti ország.

Biztos, hogy felsorolt helységek mindegyikében közlekednek már a BYD buszai? Az eladásokat is jelezték -azok jobban (túl jól?) mutatnak - most állítólag 700 felett jár a cáger.

A helységneve csalókák lehetnek, mert a járási, megyei, rregionális buszcégek néhány darabos rendeléseit vagy járatait is külön mutatják - így dagad a lista.

Ha már ez a szándék, tegyék melléjük a járműszámokat, így kiderülne X summa, meg a (700 - X) rendelésállomány is. Vagy a koherencia nem priooritás?

Európában egyébként inkább a regisztrált forgalomba helyezett buszokat szokták számbavenni - ld. lengyel statisztikák - ez meg nem derül ki.

Lehetne mostantól az elektromos buszokról beszélni?

A holland fotón látható jópofa midit meg lehetett nézni, netán belül is? Ki is lehetett próbálni?

Ismertették műszaki specifikációjának a lényegét, pl befogadóképesség (4 álló fő/m2) illetve maximálian? Ajtók tiszta nyílásmérete? Belmagasságo a kocsi hossztengelye felett? Stb.

Elhangzott, vagy csak a Busworld tudja úgy, hogy csuklós e-buszok is készülnek Komáromban?

Apróság, de a vásárlót ez izgatja: mekkora a látott e-szólók utaskapacitása, hány ülőhellyel, ebből mennyi az AP?

Mennyi a régi UITP SORT2, avagy az újabb, e-buszokra szabott UITP E-SORT fogyasztás (kWkh/km)?

A BYD eddig tagadta a pantográfos gyorstöltést és nem tagja az OppCharge szövetségnek, eddig nem gyártott töltő "bitófát".
A fotón látható egy ilyen:ki gyártotta, milyen műszaki jellemzőkkel?

Lóval ne 2019.05.18. 03:34:45

Nem számítottam nagy hazai hozzáadott értékre de képek alapján ez az üzem még azt is alulmúlja. Gyakorlatilag egy szerencsésebb európai volántársaság garázsa amiben PKD konstrukcióban rakják össze a buszokat. Persze ez nem a kínaiaknak szégyen, hanem nekünk.

_zahnrad 2019.05.18. 11:39:06

@mcfigyelo:

Hol kölekedik kérdéskör:
- Ne szőzözzönk kérem, ezt vetítették ki, a validáláshoz a google barátod.

- A Busexpón látható volt a midi, itt nem. LE kocsi, semmi különös, centrális hajtása van és elég hangos.

- A befogadóképesség specifikáció függő, mivel többféle méretű akkuval és két-háromféle hajtásal kérheted. Tól-ig számokat nem adtak meg,. és az összegyúlt szakújságírók efféle kérdéseket nem tettek fel... Az ajtók tiszta nyílása: 1200mm és ennyinek is érződik. A belmagasság is rendben van.

- Nem készülnek csuklósok, két részben van elvi lehetőség az itteni gyártásra a helyiek szerint. Ezzel több probléma is van. Nincs elég emelő a végszerelésnél a csuklóshoz, a végátadó pedig egyértelműek csak a 12 méteres szólóra készült. Azaz a tengelyterhelés mérés kéttengelyes, a 12 méteres tengelytávolságával és nem fér rá hosszabb busz, ahogy a fékbeállításhoz és az esőztető kamrába sem, tehát ez egy szöveg volt, de a csuklóshoz még kéne beruházás. A csuklós ideúsztatása Kínából egyelőre lehetőség az európai elektromos buszoknak.

- Az ülőhelyeket meg lehet számolni a képekről ;)

- Nem SORT 2 szerint, hanem BYD szerint 0,6-1,1 kWh/km a fogyasztás, a visszatáplálási képesség 8%, ami azért az előző számokat nem biztos, hogy nagyon alátámasztaná.

Töltőoszlop: - Nem tudjuk, de gyártmányfüggetlen a töltési lehetősége a BYD buszoknak, ha Siemens, ABB vagy egyéb a töltő, akkor lehet az is.

mcfigyelo 2019.05.19. 09:19:47

Köszönöm a válaszaid.

Pontosítok:

A busworld.org szerint a 20 svéd e-csuklós már készül Komáromban:
"Deliveries of the 18 metre articulated K11 eBus model will commence at the end of 2019. They are being build in BYD's Hungarian factory in the city of Komarom. "
www.busworld.org/articles/detail/4506/nobina-buys-another-20-articulated-ebuses-from-byd

A belmagassági kérdések a K7 e-midire vonatkoztak, és rögtön kérdezem mit vár el itt az EGB? Más előírások vonatkoznak a városi midikre? Lenne alapja.
Láttad a Solaris 8.9 electric hátsó fertályát? Én nem, de vannak elképzeléseim.

Bátorkodtam megkérdezni a megmutatott e-szólók egyik alapadatát. (Kétféle modell is volt?) Nem tüntetik fel az uatstérben? Ha nem, akkor nem lehet megkérdezni? Aki nem volt Zsámbékon, vagy a sajttájon, hogy tudja két fotód alapján megszámolni? A BKK szóló követelménye ha igaz: 62 fh. 4 álló fő/m2 alapon, 26 fix ülés, ebből belépő padlósíkon/AP 8 db. A korábbi K9 demó kocsiban amúgy 21 ülés volt.

Ha két modellt mutattak, nem bújhatnak ki a kérdés alól: hogyan alakul az utaskapacitás? Ha te vásárló lennél, nem kérdeznéd meg, ha már nem írják ki? Szerinted a Solaris miért nem adja meg soha a buszai befogadóképességét három koherens adattal?

Végül hálás lennék a 8% rekuperációs kapacitás értelmezéséért? Van elfogadott meghatározása, mérési eljárása? Régóta foglalkoztat, hogy van-e eltérés a gyártmányok között.

Ha én pécsi (származású / szimpatizáns) szakújságíró lennék , ezt kicsit körbejárnám, mivel az e-buszok egyik szekszepílje a lejtőn visszanyert delej. Összehasonlító mérés ismert egy szóló d-busz és e-busz között? És az eredmény?

Előre is köszönet.

Moszkvicsslusszkulllcs 2019.05.19. 22:49:22

@mcfigyelo:

A jogszabályok nem védenek meg téged utast attól, hogy botrányos utasterű buszokkal ne kelljen utaznod.
A kérdésedre vonatkozóan annyit mondanak, hogy állóhelyként figyelembe vehető terület minimális belmagassága 1,90 méter.
Ha nincsen meg az 1,90 méter belmagasság akkor nem vehető állóhelyként figyelembe. De ettől nem dőlnek kardjukba a gyártók, különösen nem midibuszok esetében. Ha nem lehet, hát akkor nem számolják bele állóterületbe. Majd a maradék állóhelyen nem 4, hanem 8 utas / m2 értékkel számolnak, és kihozzák a férőhelyet a szükséges nagyságúra.

Állóhelyként figyelembe nem vehető helyeken 1,30 méteres belmagasság szükséges, de ez botrányosan kevés (összehasonlításképpen: ha ülsz egy ülésben, akkor a fejed búbja nagyjából 1,20 méter magasságban van).
Rosszak a jogszabályok, és még a jogszaályokat sem tartják be - ezt a kérdéskört például a "Csuklósbuszok anatómiája" poszt kommentjeiben is körbejártuk.

mcfigyelo 2019.05.20. 07:19:52

Az utasközlekedő magassága tehát akár 1,30 is lehet, ha nem számítják be az utastérbe. De hát azon a busz belsejében utasok közlekednek. A folyosó szélességét semii sem szabályozza két ülés között a karfák között mérve?

mcfigyelo 2019.05.20. 07:22:24

Az utasközlekedő magassága tehát akár 1,30 is lehet, ha nem számítják be az utastérbe? De hát ott a busz belsejében normál magasságú, felegyenesedett emberek közlekednek.
A folyosó szélességét semmi sem szabályozza két ülés között a karfák között mérve?

mcfigyelo 2019.05.20. 07:29:37

@Moszkvicsslusszkulllcs:
Köszönetemet és kérdéseimet elnyelte a világháló. Megpróbálom újra, he nem kerül elő :-)

Moszkvicsslusszkulllcs 2019.05.20. 15:44:16

Csak emlékezetből írom, remélem nem mondok hamis adatokat.
Szóval úgy rémlik, hogy az üléssorok között egy próbabábut tuszkolnak végig, ami egy embert imitál. Vállmagasságban 50 cm széles, csípőn alul már csak 35 cm széles. Ebből az következik, hogy a folyosónak a háttámlák teteje magasságában 50 cm szélesnek kell lennie, lejjebb, az ülőlapok magasságában elég ha 35 cm széles.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy szerelhetők az autóbuszok 40 cm keskeny ülésekkel is (amiről oldalirányban lefolynak az emberek a folyosóra), akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a jogszabályok nem védik meg az utast a lelkiismeretlen buszgyártók botrányos utastérkialakításától.
A próbababa rajzát a 6/1990-es KÖHÉM rendeletben találod meg.

Itt kellene jönnie a Fővárosi Önkormányzatnak, a BKK-nak, a BKV-nak, esetleg civil szervezetnek, bloggereknek, satöbbi akik képviselhetnék az utas érdekeit - de nem képviseli senki.

Megjegyzem, hogy Te vagy az első, aki szóvá teszi a mai buszok szűkösségét. Pedig 20 éve lógok a neten buszos témákban, de ezt még nem tette szóvá senki.

mcfigyelo 2019.05.21. 06:23:32

@Moszkvicsslusszkulllcs:
Mestska fórumáról emlékszem rád eltérő számú l kivitelben.

Amit írsz az elképesztő. Hogy mernek azonos menetdíjat elkérni a szállítók? Midibuszban csak 1,65 alatti harckocsizó férfiak utazhatnak?

1,89 vagyok, utász, és gerincsérült - nagyon vigyázok hogy egyenes maradjon.
Görnyedten tudok csak eljutni a hátsó fertály uccsó sorába, ha ott van csak hely.

És onnan mennyi idő alatt jutok az ajtóhoz telt ház esetén, csomaggal?

Kétoldalt 2-2- szűk ülés, középen 490 mm folyosó, 2-3 lépcsővel.Még ha meg is van a 2x 600 mm ajtósáv, evakuálható egy midibusz 60 mp alatt?

Modellezte-e ezt valaha valaki? Nekem a BYD K7 és udvariasság esetében 16, a Solaris 8.9 esetén 20(!) ülő utast kell előreengednem...

tatraplan 2019.06.12. 20:29:50

"2018-ban valamivel több, mint félmillió autót gyártottak, ebből 152 ezer volt tisztán elektromos és 73 ezer tölthető hibrid. "
Ez pontatlan. Gyorsan nő a BEV részesedése, de tavaly még ettől jóval kevesebb volt.
2017-ben 66 241 PHEV mellett 42 715 BEV készült és még 294 540 hagyományos benzines autó.
2018-ban 123 889 PHEV mellett 103 263 BEV, és 276 631 benzines.
2019-ben áprilisig 32 364 PHEV (hálózatról tölthető hibrid) mellett 62 058 BEV (akkumulátoros tiszta elektromos) és már csak 57 778 hagyományos benzines.
süti beállítások módosítása