Sikerült utolsóvá válni

2012. augusztus 30. - kristoof

DSCN0655.JPGMint az egyszeri (Moldova) viccben a paraszt bácsi a műrepülés után, most már mi is elmondhatjuk azért ezt………..Nem gondoltam volna.

 

Kevés ember lehet az országban, aki elhitte 1989-1990-ben, hogy 22 évvel a változások után Magyarország bármilyen autóbuszügyben 24 európai ország összehasonlításában megszerzi a fix 24. helyet.

Most megtörtént. Sajnos a dolog igaz, nincs rajta mit szépíteni. Nincs is értelme politikai okokat keresni mert csak sárdobálózássá válna a beszélgetés. Az kétségtelen és tagadni se lehet, hogy mint már megírtuk, a mostani helyzetet személyek idézik/idézték elő, saját hitük, vágyálmaik, politikai ambícióik megvalósítása során. Nekik van nevük, megnevezhetők. Van felelősségük. Saját álmaik a valóság fölé helyezésével semmiben nem különböznek a XX.század lángoló szemű szélsőségeseitől, akik folyókat akartak megfordítani, természetet legyőzni. A mostani lázas tekintetűek se nem lázasak se nem forradalmárok, „csak” 70 éves önjelölt közlekedési megmondók, tudás nélkül belekotyogók.

Íme munkájuk eredménye:

Ország sorrend a 2012 első félévében forgalomba helyezett új autóbuszok alapján.

Ország

2012 január-június.

1

Nagy-Británia

4 473

2

Németország

2 409

3

Franciaország

2 355

4

Olaszország

1 236

5

Spanyolország

990

6

Lengyelország

730

7

Svédország

708

8

Ausztria

399

9

Belgium

395

10

Csehország

386

11

Románia

362

12

Dánia

231

13

Hollandia

212

14

Finnország

208

15

Portugália

166

16

Írország

144

17

Szlovákia

128

18

Luxemburg

109

19

Görögország

88

20

Észtország

82

21

Litvánia

63

22

Szlovénia

60

23

Lettország

35

24

Magyarország

29

25

Összesen

17 043

Magyarország 24-ből 24.

Ennyit tesz a hit ereje, amikor nem ott, nem arra használják amire létrejött. Amikor saját belső meggyőződés, feudális gőggel párosulva tilt minden racionális gazdasági döntést. Ezen már nincs mit szépíteni. Kifolyt tejbe kár belesírni tartja a népi mondás. Az annalesek ezt már így fogják megőrizni évszázadokon át. Csak mi, a hazai autóbuszpiacot többé vagy kevésbé ismerők tudjuk majd hozzárendelni a nevet (mert van hozzá név) aki mindezt előidézte.

Nem az okozó kitüntetése fáj, hisz a medálokat általában nem teljesítményért adják. A köz érdekének ilyen nyílt semmibevétele a bosszantó. Mit bosszantó, dühítő. Amikor saját (nem vallási) hit világába burkoltan nyíltam kiszúr több millió magyarral naponta, mert saját önnön vágyálmait mindenek fölé, a naponta útra kelők érdekei fölé helyezi.

Az abszolút számokban mért 24. helyezés 24 indulóban nagyon rossz eredmény. Nem illik összehasonlítani azonban 1:1-ben 60-80 milliós országokat a 10 milliós Magyarországgal. Nézzünk meg egy korrektebb összehasonlítást. Mennyi új autóbuszt helyeztek üzembe 2012 első félévében 1 millió lakosra számolva.

Ország

1 millió lakosra jutó új autóbuszok száma

1.

Luxemburg

272

2.

Svédország

78

3.

Nagy-Británia

74

4.

Észtország

63

5.

Ausztria

50

6.

Dánia

46

7.

Finnország

41

8.

Belgium

39

9.

Csehország

38

10.

Írország

36

11.

Franciaország

36

12.

Szlovénia

30

13.

Németország

29

14.

Szlovákia

25

15.

Spanyolország

22

16.

Litvánia

21

17.

Olaszország

20

18.

Lengyelország

19

19.

Lettország

17

20.

Portugália

16

21.

Románia

16

22.

Hollandia

13

23.

Görögország

8

24.

Magyarország

3

Nos, ez a fájóbb. Ezt már nem lehet ország nagyságra, gazdagságra, nagyobb területre, több népességre kenni. Huszonnegyedikek lettünk kétszer is egy európai huszonnégyes összehasonlításban.

Velünk összemérhető Belgiumban, Finnországban, Csehországban, Szlovákiában is volt válság. De ott a közlekedésért felelős kormánypolitikus nem saját országa közforgalmú közlekedése ellen politizál.

Nem gondolom, hogy realista ember visszasírná az évi 13.850 új autóbusz gyártását. Az elmúlt. De, hogy egy vagy két ember személyes ellenszenve ennyire lezüllessze kb. 40.000 dolgozó munkahelyét, napi több millió honfitársunk utazási lehetőségének minőségét, az egész rendszer/módszer váltás szégyene.

Ezért is, ilyenért is érzi a társadalom többsége a változások vesztesének magát. Az életminőség, itt utazási minőség szándékos, nem véletlen és nem csak gondatlan rongálását talán az ’50-es évek eleje óta nem emelték még ennyire magas állami szintre.

Innen csak felfelé vezethet az út. Ennél lejjebb csak az van, ha az a táblázatban szereplő 3-as szám lecsökkenne nullára. Reméljük, nem következik be. Még egy hét és véget érnek a szabadságolások. Ideje lenne elkezdeni dolgozni. Van munka bőven:

  • Már két év állnak a volánok új autóbusz beszerzései,
  • Sok-sok városban lejár az év végén a helyi közszolgáltatási szerződés,
  • A regionális volánok kialakítása már harmadik éve húzódik, nem történik semmi,
  • Az autóbuszparkok, mind helyi, mind helyközi a kormányzati gyenge munka miatt lerohadnak.

Tessék elkezdeni dolgozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr674720613

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Könnyem ontom, mikor bontom 2012.08.30. 12:22:35

Breaking news Megkaptuk a lakáskasszától a levelet, köszönik a segítő együttműködést, 4 hónap papírozás, aláírás, fölé írás, ügyvéd, közjegyző, - na még ezt a díjat fizesd be, eddig nem mondtam? -, és egy kisebbfajta anyagi seggre ülés után, miénk a ...

Trackback: Könnyem ontom, mikor bontom 2012.08.30. 12:22:08

Breaking news Megkaptuk a lakáskasszától a levelet, köszönik a segítő együttműködést, 4 hónap papírozás, aláírás, fölé írás, ügyvéd, közjegyző, - na még ezt a díjat fizesd be, eddig nem mondtam? -, és egy kisebbfajta anyagi seggre ülés után, miénk a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palinkasa 2012.08.30. 09:23:53

ha nem magyar gyártmányt állítanak fogalomba akkor ne is legyen egy se!

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.08.30. 09:27:38

Lakosságszámra vetíteni sincs szerintem sok értelme a vélhetően eltérő modal split miatt. Ami a legjobban mutatná a helyzetet az az éves beszerzés a teljes autóbuszpark százalékában, bár félek, hogy azon is ugyanezt az előkelő helyez szereznénk meg.

galax 2012.08.30. 10:01:05

A képen az új buszüzemeltetési modell látható. Buszmentő húzza pótkocsiját, a csuklóst a megállóba. Aztán ezt is így kompletten át lehet fújni arra a foskékre (amitől a gyomrom felfordul) ,mert ugye ilyesmikkel érdemes foglalkozni nem kevés fizetésekért. Addíg nézegetik a buszgyártást és a beszállítókat míg szépen belehalnak. Már nem kell sok nekik...
És ugye tudjuk mit csinál a három Majom: nem lát, nem hall, nem beszél

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.30. 12:33:36

az a baj, hogy rosszul nézitek a listát, fejjel lefele fogjátok és rögtön az elején vagyunk.

Pierr Kardán 2012.08.30. 12:39:39

A képen az látszik, hogy a magyar busz a legjobb a világon, kilóg ugyan a bele, de a vontatót röhögve eltolja a telephelyig :-)))

Pepejoe 2012.08.30. 13:10:17

Hát a kedves édesanyját az összesnek odafent.
Ettől függetlenül kérdezném, hogy kik azok a románok, akikkel úton-útfélen össze vagyunk hasonlítva? Az egy nép, vagy mi? Valami rémlik, mintha lettem volna hasonló kiejtésű helyen, de kevésre emlékszem...annyi maradt meg, hogy elharaptam a nyelvem szinte az összes ottani úton. Ugyanebből az okból agyrázkódásom lett visszatérő migrénnel, feltehetőleg ezért nem emlékszem semmire, nem beszélve a vesegörcsről a kátyúk miatt. Ja, a futóműves is gazdagodott, mert a 2 hónapos eleje szétszakadt a gépnek az ott töltött 3 nap alatt, gondolom az sem használt neki, hogy a főút földútban folytatódott Lugojnál minden figyelmeztetés nélkül iccaka, engedett 70-nél. :D Az áruról nem is beszélve.
KIK AZOK A ROMÁNOK??? Kivételesen eltekintek a busziparban szerzett előnyüktől...
De azért tényleg az anyjukat.

Pepejoe 2012.08.30. 13:18:54

De amúgy masíroztak a románok a körúton, valamikor a Tanácsköztársaság környékén.
Esetleg meg lehet kérni őket, hogy hozzák el hozzánk a példás iparukat :D:D:D és busztendereken edzett bürokráciájukat a demokráciájukkal együtt és akkor tanulhatunk tőlük, hiszen mi semmire sem vagyunk jók ezek szerint.
Jobban tetszett volna, hogy még a kis Szlovénia is x több buszt állít üzembe. Az egy tisztességes és hiteles ország legalább. Kíváncsi lennék, hogy hol lenne a franciák, németek stb. ügye, ha nem tolták volna őket minden tekintetben már millió éve.
Remélem mindenki érti a célzást és a mondanivalót.

nixe 2012.08.30. 13:22:51

Mindent átszerveznek, de nem megszerveznek.
Mindenen spórolnak,úgy hogy közben millók folynak el.
Munkahelyeket ígérenk és védenek,úgy, hogy közben lerohasztják a még működő iparágakat.

ccvv 2012.08.30. 13:35:07

Üdv!

Pepejoe:
Bocsánat! Kár románkodni. Mondjuk rájuk, hogy szarabbak, bunkóbbak, surmók, minden. Akkor meg a 23. hely lenne a miénk. Juhéj.
Előttünk vannak a németek, franciák, stb. Ezt leszámítva, mondjuk a 18. hely jutna. Zsír.
Vonjunk le mindenkit, hogy kiderüljön, hogy mi vagyunk az elsők? A Nagyszerű, Remek, Hajrá Magyarország???

Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

Hát ez az. Annyira azért van értelme vetíteni, hogy egyértelmű legyen a jelzés. Kíváncsi vagyok, hogy lehet-e olyan statisztikát csinálni, ahol pl. Svédország nem az első harmadban végez. :s

bucbuc 2012.08.30. 13:36:06

Azért van ez bazmeg, hiába nem hiszitek, mert egy dolognak van itt értelme.

A nyugdíjemelésnek.

Ott ahol a választópolgárok közel 50%-a nyugger, és 60%-a eltartott, ott nem jut semmire csak a szarrá adóztatásra.

Ogy mindig, még az utolsó utáni pillanatban is meglegyen ezen rétegek pénze.

A többi le van szarva. Nincs is értelme törődni vele, mert a rendszer szempontjából nem számítanak.

bucbuc 2012.08.30. 13:38:11

@ccvv: Elsők vagyunk az átlagbérre vetített nyugdíjban.

Magasan, az egész világon. A többi eltartottkedvezményt - amivel együtt az éves költségvetés több mint fele erre megy el - nem is számolva.

Ebben is világelsők vagyunk. Meg ennek származékos okozataiban is.

Sanko13 2012.08.30. 13:38:46

@Pepejoe: Mikor jártál utoljára Romániában? Én havi rendszerességgel járok oda, most már sok helyen sokkal jobb utak vannak mint itt. A többi helyen pedig épp most csinálják...
Lassan megelőznek ebben is...

Mondjál kevesebbet, akkor nem tudnak beléd kötni 2012.08.30. 13:59:00

A Fidesz kormány az elmúlt több mint két évben semmi mást nem csinált, csak rombolt, lopott és hazudott.

Soha annyi cég nem ment csődbe a Magyar Köztársaság (rohadjatok meg, azért is így hívom) területén mint az utóbbi időben, soha ennyien nem hagyták el az országot, a 30 év fölöttik fele ki akar vándorolni. Erre ezeknek mi a legfontosabb dolguk? A választói regisztráció meg a terület alapú rendszám! Ennyi, ez a Fidesz programja.

De hát mi csak valami félázsiai származékok vagyunk, mi ezt érdemeljük. Sebaj, egyszer csak betellik majd az a pohár...

FDToth 2012.08.30. 14:04:58

Azért használt buszok beszerzésében biztos jobban állunk:)
Amíg a sofőrök hanyagul végzik a munkájukat (pl. nem ellenőrzik a felszállókat az első ajtón "felszállásos" vonalakon), az emberek leszarnak mindet és úgy utazunk mint a csürhe, és pl pesten minderre a bkv, bkk szarik, mert inkább tömik a zsebeiket, addig ez lesz.

bazzyjoe 2012.08.30. 14:51:53

Megtudná mondani valaki hogy miiközben 3 világszínvonalú buszgyár van hazánkban,miért vásárol a bkk(bkv)
150 db új Merci buszt??????????
ja mert nyalunk a Merci gyárnak Kecskemét miatt?
röhely

2T1cyl 2012.08.30. 14:52:05

Legalább ilyen mélyen bele kellene túrni a MÁV-ba. Amivel bejárnék dolgozni, az általában 1970 környékén készült, 66és fél revízió után, máshol már rég kidobták vagy leselejtezték, de ide jó lesz. Módfelett korszerű.

Tökösmákos 2012.08.30. 15:07:21

Magyarország az EU gyarmata. Vagyis az itteni seggnyalóknak ki van adva hogy szét kell verni az ipart, mezőgazdaságot. Ezt tette Libajnai, Gurcsány, ezt teszi Orbánc is

Tomi111 2012.08.30. 15:07:21

Kedves ujsagirok, na ez a problema amikor hulyenek nezik az embereket es ilyenkor ugrik ki a sok hazugsag. Miert nem lehet megirni hogy csoves az orszag es nincs buszgyartas, ami volt az is a szovjet testver engedte es finanszirozta. A mercit sem kapja a paraszt magyar olcsobban mert itthon gyartjak.

gumicsontocska 2012.08.30. 15:40:55

Nálunk az új buszok helyett a gazdaság dübörög!

magaslabda 2012.08.30. 15:49:20

Lehet hogy nemcsak ebben vagyunk utolsók. Na és akkor mi van? Voltunk már elsők is, igaz csak a keleti blokkban, és talán ha két évtizedig tartott. Többnyire mindig is a sor végén szoktunk kullogni, de nekünk ez így jó. '56 óta nem volt komoly tüntetés, mert nem szeretünk tüntetni. Ha meleg van azért, ha hideg és szeles az idő, azért. Az igazi demokráciákban hozzánk képest pitiáner dolgokért is pillanatok alatt százezrek mennek ki az utcára. Mi meg a 80 évvel ezelőtti állapotokat próbáljuk visszaállítani minden téren, a Kossuthon is:(
Szánalmas.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.08.30. 15:52:49

@bazzyjoe: A magyar buszgyárakat nem lehet a Mercedeshez, vagy az MAN-hez hasonlítani, de sajnos még a nem is olyan régen, családi vállalkozásként alapított Solarishoz sem. Az csak nagy magyar öntudat, hogy nekünk olyan világhíres a buszgyártásunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy pl egy Citadell olyan rossz lenne, de nem is kell a Merci fikázás, mert több mint valószínű, hogy azért jobb az.

A BKK pedig nem vett buszt, km alapon fizet egy szolgáltatásért, hogy valaki mozgasson egy adott útvonalon adott mennyiségű és minőségű férőhelyet. Hogy ezt mivel oldja meg az lényegtelen, csak feleljen meg a kritériumoknak. Azt pedig, hogy a szolgáltató, esetünkben a VT-Transman miért Mercit vett, az a BKK már pár közleményben leírta. De, hogy egy magáncég azért nem kap egy büdös vasat sem, hogy egy adott típust vesz az biztos, ha állami beszerzés lenne, akkor lehetne ellentételezésről szó, ebben igazad van, de itt nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.30. 16:06:47

Ez az elmúlt 22 év eredménye.
Nem lehetett volna azt megcsinálni,hogy mi szórjuk tele a környező országokat a buszainkkal?

miami vice 2012.08.30. 17:14:23

mikor volt a magyarisztan nem az utolso? maradt utolso, mindig igy lesz! amig a hájfeju *
"politikusok" appanazshoz autot es korlatlan MOL kartyat kapnak, kit erdekel a bus? kajara nincs penz leszarjak a 30 eves buszokat. ja Pecsett aNAV 1MILLIARD birsagot terhelt a lepukkant buszokat meg lehet venni! mi van? atomot neki,aztan johet az ujjaepites!

ccvv 2012.08.30. 18:03:08

@bucbuc:
Ugye a görögök voltak előttünk az elsők? Mármint többek között ez volt, ami az államcsődbe vitte őket.
Én nem vagyok közgazdász, ezért nem tudom, hogyan kell a gazdaság versenyképességét növelni meg munkahelyeket csinálni, de mindenki azt mondja, hogy az az egyetlen járható út, meg a varázsszó: a fenntartható fejlődés.

Csak a yamaha 2012.08.30. 18:13:12

Kedves cikk író.Nem bántásból/védésből.. csak 1 valamit el felejt.PL-A románoknál most van az ami nálunk rendszer váltásnál!EU pénzek kb pár év és ők is becsücsülnek...

Adam2101 2012.08.30. 18:27:05

Azért a romániai "buszújítás" háttere sem elfelejtendő.

2011-es erdélyi utazásom során egy pályaudvaron hosszan nézegettem egy tetőtől talpig rozsdás láthatóan szakadt RoMAN diesel buszt.
a hátsó ajtónál hiányzott a deszkapadló. Az ülések fura szögben álltak benne, valszeg kitörhettek a helyükről. friss olajtócsa alatta, alapjáraton is 4 Barkasznyi kéket pöfögött.
Több ablak berepedve, a vezetőfülke ajtaja kiesve a helyéről.
jött a sofőr, beszélgetni kezdtem vele, Székelyudvarhelyről lévén szó magyarul, valahogy így:
-Azért csoda, hogy ez az öreg masina még megy?!
-Öreg? még csak 12 éves.
-Najó, de gondolom egy bányában/Tsz-ben szolgált eddig.
-Dehogy fiam, ez csak a 47A útján megy mióta a kezem alatt van.
- Hát akkor hogy lehet, hogy így néz ki, legalább 40-et saccolnék, karbantartás nélkül.
-Szerelgetik ezt, betartják amit kell....dehát... román gyártmány.

_zahnrad 2012.08.30. 18:35:38

@bucbuc: Jól látod, a tömegközlekedés bajaiért is elsősorban az állam által előírt kedvezmények a felelősek. Ugyanis a kedvezményeket előírják, majd nemes egyszerűslggel elfelejtik megtéríteni a különbözetet a szolgáltatóknak Utána azt mondják veszteséges, hát nem az.

_zahnrad 2012.08.30. 18:37:07

@Tökösmákos: Az a baj, hogy más országok tudják élvezni az EU előnyeit, csak mi ragadtunk valamiért ezen a szinten. Például Lengyelország hazai gyártású buszokat vesz EU-s pénzből: omnibusz.blog.hu/2010/06/03/buszbeszerzes_az_eu_tamogatasaval

Itthon ez nem megy, szomorú.

weertek 2012.08.30. 19:13:13

@Tökösmákos:

Menj már a faszomba ezzel a gyarmat baromsággal. Persze, mi vagyunk a jajj szegény gyarmat, báncsaja magyart a csúnya EU.

Aztán a szlovákokat, cseheket, lengyeleket, románokat, letteket, litvánokat, szlovéneket mér' nem báncsa?

Persze a legegyszerűbb dolog mindig másokra mutogatni, sose a saját hibánkból jutunk oda ahol vagyunk, ehhez ért rohadtul ez a kurva ország, máshoz se.

Tökösmákos 2012.08.30. 19:40:51

@weertek: Nekik nincs Libajnai és Gurcsányhoz hasonló kaliberű hazaárulójuk.
Magyarországot szisztematikusan verték szét, úgy gazdasági mint társadalmi szinten.
A vakok is belátják majd, ha menekülttáborokban fognak majd élni, kisemmizve a munkanélküliség, a devizahitelek meg a hamarosan bevezetendő ingatlanadó által.

2012.08.30. 19:55:39

Nincs is már így is elék politikai blog a Zindexen?
@bazzyjoe: Most arra tetszik gondolni hogy a magyar volántársaságoknak kéne eltartani a hazai buszgyárakat? A cseh, német, osztrák, lengyel, horvát, szerb, szlovák, stb. országok vajh miért nem akarják felvirágoztatni kis hazánk iparát egy kis bevásárlással? Mint ha valami magától értetődő dolog lenne, hogy magyar volán csak magyar buszt vehet. Nem, vegye azt, amelyik jobb, neki sem érdeke, hogy megvesz egy buszt, amihez 10 év múlva lehet nem lesz már alkatrész sem. Meg különben is, Németországban sem csak német gyártók buszai futnak, több okból kifolyólag is célszerű min. 3-4 gyártóból felálló buszparkot üzemltetni.

varaferi 2012.08.30. 21:09:46

Szerintem itthon már megfelelő szaktudással rendelkező melósok sincsenek hogy dolgozhassanak-vagy fiatalok és kivándoroltak,vagy öregek.

esef 2012.08.30. 21:25:35

@bazzyjoe:
oszt melyik az a 3 világszínvonalú buszgyár?

- Szerzet - 2012.08.30. 22:18:54

Ja. Nagy-Británia. Az.

2012.08.30. 22:39:04

Sajnos ebbe sem lehet nem belekeverni a politikát. Egyébként megmondom én kedves posztoló, mikor lesz itt rend. Majdha ismét divatbajön a lámpavasazás nevű szép, és eredményes népszokás. Előbb nem.

Amúgy nem telik el nap, hogy ne szídnám a kúrva anyját fővárosi tömegközlekedésünk működtetőinek, egyszerűen tényleg siralmas, és fájdalmas mennyire gáz a járműpark, a szervezetlenség, az hogy mennyire nem követte az igényeket a tömegközlekedés, és úgy ánblokk az állami gépezet. Egy ilyen "európai metropoliszban" ahol nyüzsög az élet, ahol emberek rabszolgaként dolgoznak 0-24-ben, hétvégén ünnepnap, hogyan lehet hogy pénteken délelőtt 11 kor bezár az összes hivatal, és este nyolctól a tömegközlekedés olyan mintha nem is lenne. Az éjszaka dolgozó kollégák nem érdemlik meg hogy hazajussanak valahogy, mondjuk az agglomerációból? Szörnyű. Anyámmal beszéltük a minap, hogy lánykorában 3-4 óra alatt ért le BP-ről sárospatakra gőzössel. 50 év elteltével, a mágnesvasutak, és villamosvontatás reneszánszának idején, ez az idő csak nőtt. Mamár a tömegközlekedésben csak egy valami idézi európát: a "szolgáltatás" ÁRA. A többi mind hamisítatlan eredeti balkáni minőség...

2012.08.30. 22:51:26

@weertek: "Persze a legegyszerűbb dolog mindig másokra mutogatni"

Divatos manapság az autótolvajt élelmesnek, az autójában értékes cuccot hagyó embert hülyének nevezni aki megérdemli. Nos ez a helyzet magyarországgal is: A magyar abban hibázott, és hibázik folyamatosan, hogy nincs összetartás gyakorlatilag semmiben, hogy is lenne, hiszen sokan még azt az alapvető dolgot sem látják, hogyan rabolják le, basszák szét az országot idegen érdekek. Pedig már szászor kibújt a szög a zsákból, mostmár teljesen leplezetlenül szinte mindennap tettenérhető, de egyszerűen már semmi nem tudja kiverni a biztosítékot. Azonban a lényegen nem változtat: gőzerővel kűzdenek, hogy ez a kis ország megszűnjön létezni, minden értelemben.

2012.08.30. 23:00:33

@_zahnrad: "Az a baj, hogy más országok tudják élvezni az EU előnyeit, csak mi ragadtunk valamiért ezen a szinten"

Egyre több országban meg a lázongás az EU ellen. Nem olyan jó bolt ez, mint amilyennek tűnik. Nekünk sohasem volt az. Minket felvettek ballasztnak, takarítani a szart, de sohasem adtak igazi esélyt ennek az országnak. Hamarosan a románok és a többi új csatlakozó is elkezdni majd érezni.

2012.08.30. 23:13:58

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: "Az csak nagy magyar öntudat, hogy nekünk olyan világhíres a buszgyártásunk."

Egyáltalán nem magyar öntudatról szól. A magyar buszok jók, mindig is jók voltak, legfeljebb konzervatívabb a marketingünk. A magyar buszok strapabíró tömegközlekedési eszközök, a neves külhoni gyártók pedig parasztvakítanak... egyébként kitérve a remek metróvásárra: a franciákról -dolgoztam velük, ismerem a filozófiájukat- azt kell tudni, hogy megkötöd velük a boltot, és kiderül hogy a pénzedért olyan gombot kapsz, amihez majd hozzá kell varrnod a kabátot. Ráadásul a gomb sem olyan, amilyet szerettél volna. Persze szerződés kötelez, és előre tudsz már csak menekülni. Jó stratégia. Neked is jobb véleményed lenne a hazai buszgyártásról, ha nem kivénhedt 40 éves szar ikaruszokon kéne döcögnöd, ami inkább dícséretet érdemelne, hogy ilyen mostoha körülmények között is ennyi ideje üzemel. Mi lesz a szép új buszainkkal, amikből már most többet látok lerohadva, mint munkában...

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.08.30. 23:29:37

@Jankove: Félreértés ne essék, nincs nekem bajom a magyar buszgyártással. Azzal van a bajom, amikor úgy állítják be némi túlfűtött nemzeti öntudattal, hogy a magyar jó a külföldi meg a szar. Semmivel nem jobb a magyar kis buszgyár terméke mint egy hasonló kaliberű külföldi cégé, de nem is rosszabb. A nagyokat meg hagyjuk ki a buliból, más ligában játszanak, sokkal több a saját fejlesztés, akár főelemek tekintetében is.

akcióvadász 2012.08.30. 23:48:36

Kit erdekel a tomegkozlekedes? Veszteseges? Be kell szuntetni! Nehogy mar az adofizetok utaztassak azokat, akik lustak setalni, biciklizni vagy stoppolni. Majd ha lesz nyereseg, akkor lehey buszt venni. Addig ez is sok. Mibok fizeti ki a BKV?

_zahnrad 2012.08.31. 00:16:29

@akcióvadász: A tömegközledés azért ,,veszteséges", mert a város előírja a menetrendet, azaz a kiadásokat. A bevételeket szintén a város és az állam írja elő, a jegyárakkal és a kedvezményekkel. De van egy bökkenő, az állam nem fizeti ki az általa előírt kedvezmény ellenértékét a szolgáltatóknak, ezért nincs pénzük. Ezt finanszírozzák hitelből, okos dolog nem? Utána pedig elhitetik a néppel, hogy veszteséges, pedig nem az, csak rosszul van finanszírozva.

Csezmiczei Vitéz János 2012.08.31. 01:34:41

@Kristoof, @_zahnrad:

Honnan vannak ezek az adatok? Kösz szépen.

zsitva 2012.08.31. 07:33:09

Megtudná mondani valaki hogy miiközben 3 világszínvonalú buszgyár van hazánkban,miért vásárol a bkk(bkv)
150 db új Merci buszt
--------------------

Igen.
Meg.
Azért mert NINCS egyetlen világhírű, de még európai hírű autóbuszgyárunk se.

Rocko- 2012.08.31. 07:48:34

@zsitva: ha nem fektetnek belénk bizalmat akkor nem is lesz.

magaslabda 2012.08.31. 07:54:48

Én azt olvastam, hogy a bankok csak 3 buszmárka vásárlást támogatnak: Merci, Man, Volvo. Ha gebasz van, akkor ezeket tudják csak értékesíteni. A lengyeleknél nyilván nincs ilyen gebasz veszély, ezért vehetnek hazait.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.08.31. 08:47:33

@zsitva: te tényleg ennyire sötét vagy hogy a világszínonalú szó szerinted ekvivalens a világhírű szóval?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.08.31. 08:50:39

@magaslabda: persze hogy igen. ezért fizeted meg a márka felárat.
ha el akarod adni a használt LCD tévédet előbb passzolod el a samut, mint a funait. de amikor a minimálbérből kell kifizetni akkor a funait kell választani... (már ha kell egyáltalán LCD tévé, ha arra sincs keret akkor maradjon a régi képcsöves).
Ez a buszokra pontosan ugyanígy van.

sztenke 2012.08.31. 09:16:09

Hát ha világszínvonalú, akkor azt talán a világ tudomására is kéne hozni...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.08.31. 09:49:15

@sztenke: nyilván, csak ahhoz referencia kell, meg reklám, meg miegyéb. ők saját országban próbálták bevezetni mint referencia, csak ezt állambácsi megtiltotta. Kivétel a Nabi, akik jelenleg is nyomatnak az USA területére félkész buszokat.

De biztos nem világszínvonalú egyik sem. Az USA is csak a szart veszi gondolom én.

Az, hogy nincs della évi 50000 darabos gyártásra, az még nem jelenti azt hogy szar.

sztenke 2012.08.31. 10:48:27

@Hurrá Torpedó: Csakhogy a NABI európai piacra szánt busza köszönőviszonyban sincs az amcsiknak küldött, kompozitból készült buszaival. Az a magyar pénztárcának megfizethetetlen, bár nem kétlem, hogy az európai (magyar) típus is lehet jó.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.08.31. 12:58:15

@sztenke: A kompozit busz nem tudom, hogy egyáltalán teljesít e olyan európai követelményeket mint az újrahasznosíthatóság. Egy acélvázas busz mehet a kohóba, de lehet valamit kezdeni egy nagy üvegszálas műanyag tömbbel?

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.08.31. 13:03:22

@magaslabda: A lengyeleknél más a helyzet, bár biztos vannak helyi kis buszgyárak (a Solaris már nem az) amelyek termékeit ugyanúgy nehéz lenne eladni.

Itt az volt a bibi, hogy a bankok nem látják biztosítottnak a budapesti tömegközlekedés finanszírozását. Tehát nem az a gond, hogy nem bíznak a magyar buszokban, vagy nem bíznak az üzemeltetőben, hogy nem rúgják e ki őket. A gond az, hogy a fővárosban nem bíznak, hogy ki tudják fizetni a buszos céget, így lehet, hogy annak szerződést kell bontania, és eladnia a buszait. Tehát helyből azzal számolnak, hogy a buszok eladása szükséges lehet.

2012.08.31. 13:04:25

@Hurrá Torpedó: Hova tovább, a bank nem csak a buszért mint termékért fizet, hanem a mögötte álló szolgáltatásért (akárcsak LCD-tévé esetében). Ha lerobban egy új Merci meg egy új Ikarus busz és a gyártó segítségére van szükség, akkor kétségtelen, hogy az Ikarus által nyújtott szervízháttér meg sem fogja közelíteni a Mergájét. Ezt a hátteret nagy befektetésekkel lehet kiépíteni és akkor egyre többen fogják azt mondani, hogy a jó ár/érték arány miatt, inkább vesznek majd Ikarust. A másik út pedig már az autóiparban már ismerets, lásd Skoda vagy Dacia. Az itt is annyit szidott román ipar milliószámra termeli ki Európának a járműveket, mert a Renaulttól megkapta az értékesítési hálózatot, szervízhátteret, tőkeinjekciót és vadiúj fejlesztéseket. De persze Magyarországon ez elképzelhetetlen lenne, mert a külföldi az rossz, gonosz és kizsákmányol.
@Jankove: Én BP.-től 90 kilométerre levő kis községen lakom, a (kínai) busz autópályán alig több mint 1 óra alatt ott van, sűrűn jár, wi-fi, kényelmes ülés, nagy csomagtér, jófej sofőr van és a teljesárú menetjegy ~1000 forint. Szerintem ez jóval az európai árak alá vág és minőségben hozza azt. Az már más kérdés, hogy ilyen szolgáltatás nem minden magyar régióban elérhető, de a fő közlekedési útvonalak sosem voltak röghöz kötve. A vasútba meg ne menjünk bele, mert megint másik történet.
Az éjszakai melósoknak meg a nagyobb cégek különjáratot biztosítanak, a kicsik meg egyenlőre úgy oldják meg, ahogy tudják - ez igaz, de ne akarjuk, hogy éjjel is olyan sűrűn járjanak a vonalakon, mint nappal, mert az megintcsak pénzkidobás lenne.

kempelen10 2012.08.31. 15:59:17

Azért én így is nagyon szeretem ezt az országot!
Szar a BKV, szar a MÁV, szar sok minden, de ugye nem kell azért szégyellnem magam, hogy én így is szeretem Magyarországot (tanuld meg a nevét, valamelyik libsi...)
Rengeteg farok van döntési helyzetben, rengeteg ostoba fajankó alkot szabályokat, de mégis...

Viszont egyre inkább tele van a tököm az ilyen és ehhez hasonló nyekergő cikkektől.
Hé kedves Szerző! Arról hány cikket írtál, ami jó? Vagy nem jó itt semmi? Minden szar?
Tényleg sírva vigad a magyar kedves Kristoof? Tényleg azt szeretjük, ha picsoghat a szánk? A kurva életbe!

Parafon 2012.08.31. 21:29:08

@Bermuda: És az Ikarus hová, és mire föl építene ki megbízható szervízhátteret? Mert ha BP-re, az nyilván jó pl a BKV-nak, de ha a BKV bedől, és a buszokat el kell adnia a banknak, akkor max egy másik, Budapesthez közeli, Budapest méretű közlekedési vállalatnak tudná eladni őket, akiknek épp annyi járműre van hirtelen szükségük. Ilyen meg ugye nincsen. "Majd"-ra meg nem fognak széttelepülni az egész régióban...

Parafon 2012.08.31. 21:33:07

Egyébként a középkori Japán, szétbombázva, egy elveszített világháború után, amerikai megszállókkal a nyakán építette fel 50 év (vagy kevesebb) alatt a világ vezető technológiájával rendelkező országát, önellátásra képtelen mezőgazdaság, és ipari nyersanyagok nélkül. A sok titok közül az egyik az volt, hogy Japán csak japán fejlesztésű (másolású) és japánban gyártott terméket vásárolt. Ami szar volt. Eleinte. Aztán lett tapasztalat, fejlesztés, és most ott tartanak, ahol. Igaz, őket nem kötötték EU-s szabályok, de elég olcsó poén lenne minden ezzel elintézni.
Szerintem az államnak igenis fontos lenne megrendelői oldalon beavatkozni a magyar gépgyártásba, különben sárból csak sárpogácsát fogunk tudni sütni az idők végezetéig.

BPO654 2012.09.02. 14:47:59

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
Azért nyugodjál meg jó pár mercedes citaro kiégett Németországban, úgyhogy "jó" típust vesz Széles...:DDD Legalább annyi tűzeset volt ott is mint itt az I 412-sekkel!!! Pécsett is kiégett az IWD-814 2009-ben, és ott is meg Németben is pillanatok alatt légett az egész busz!!!
Az Ikarus 200-as sorozat a világ legjobb busza, soha sem fognak ehhez hasonlót gyártani. Érted? Soha!!! A legegyszerűbb szerkezetileg minden szempontból, a legolcsóbban fentartható ráadásul, a ahzai gyártás esetén a ráépülő szervízipart kifelejted öregem!!! Az is eltart egy pár10ezer embert egy pár évtizedig!!!
Fejlesztásek is voltak; a világ első teljesen a.padló csukós buszát (IK417), és a világ első duplacsuklósát is (IK293) az IKARUS építette meg, nem Mercedes nem a Renault-Héliuez, nem a Volvo, pláne nem a Kravtex stb. A veők voltak csórók; über alles a ruszkik, akik semmilyen fejlesztésből nem kértek, még az IK 438-at is visszadobták, fizetni nem tudtak, uígy a tótok, Pozsonyban a legkisebb fejlesztésű típusra is nemet mondtak, végig a kisablakos ráncajtós kocsikat kérték mert az volt a legolcsóbb.

BPO654 2012.09.02. 14:50:28

@_zahnrad: A tömközl. mindenütt a világon veszteséges, az más kérdés, h nálunk valóban nem térítik meg az Önkorm.-ok azaz tulképp az állam a megrendelt szolg. ellenértékét.

BPO654 2012.09.02. 14:54:22

@kempelen10: 2011-ben végig recesszió volt 2012-ből eltelt fél év s recesszió van!!! Vannak akiknek meg ezzel van tele a töke. A buszgyárakhoz egy fillér beruházás em kéne mert még állank, az emberk is ott vannak még, sőt öreg, még a pénz is ott van 2010 óta buszvásárlásra 50 Mrd Ft MFB hitel, és megsem vesznek buszt!!! Közben meg arról dumálnak h még kéne1 millió ember aki dolgozik. Lenne itt 40000 k dolgozna csak nincs megrendelés mert előbb reform aztán veszünk buszt!!! Ez 23 éve így megy... . Nekünk ezzel van tee a tökünk!!!

BPO654 2012.09.02. 14:57:11

@Parafon: Hát ez az!! Meg Dél Kórea. Sehol sem voltak most meg könyöröghetünk a világ 5. leggazdagabb országának h hozzon ide gyártást!

kempelen10 2012.09.03. 11:33:55

@BPO654: És mit csináltatok ti, akiknek tele van a tökük? Makogtatok? Vagy egyenként mérted föl minden buszgyár állapotát, hogy ilyen lendülettel jelented ki, hogy minden adott, csak vásárló nincs?
Hát hol a faszba vannak akkor a kereskedők? Nem parizer ez, amiért a vevő bemegy a boltba?
Ha olyan kurva jók a buszgyárak, olyan kurva jók a termékek, akkor hogy lehet, hogy senki nem vesz belőlük?
Meg kéne emelni a hájas seggeket, nem csak nyekeregni, markot tartani, sült galambot várni.

És be kellene fejezni ezt az állandó nyavalygást!

Duma, kínlódás, világfájdalom helyett te, ismétlem te mit tettél az ügyben? Eladtál egyetlen kib....tt buszt? Nem? Akkor pihengessél.

BPO654 2012.09.03. 23:29:34

@kempelen10: Minek a kufár az csak emeli az árat te nagyokos?:D
Nyavalygás? Vezes 20-25 éves kivénhedt járműveket ami minden körben elromlik. a szervóban a szervóolaj a luxus, ergo nincsen, tekergesd a kormányát úgy egy csuklós v szóló busznak. Nem folytatom mert minek. Viszont;
Azért nem vesz belőle senki, mert nincs referencia. Azt pedig itthon lenne a legkönnyebb megszerezni, és csak itthon tudod, a külföldi tendereken be kell írni "referencies":.................... .
Mit írnál ide be te lángelme egy új Ikarus v egy credo Citadell esetében ha itthon nem vehet a Volán meg a BKV semmit mert nincsenek tenderek?:D

Daniel01 2013.01.06. 17:25:23

El kéne zavarni a fenébe az összeset kezdve orbánncal,a bkv,máv stb.. vezérfaszoskodóján át,és valaki oylat a heléyre ültetni aki érti is mit csinál nem csak ennekannak a bérence,meg a saját zsebét sem akaja megtömni.Ha meg már új buszt nem lehetett venni normálisat,akkor egy új busz árából 3 Ikarust csutkára fölújíthattak volna,kezdve a fütéssel.De mivel én kicsit elvetemült"veteránozós"hajlamú vagyok,gondolva a többi honfotársamra oda lehetne pl szólni a Kravtexnek vagy az Arc-nek hogy oylan buszt rakjanak össze ami kielégíti az igényeket,vagy az is megfontolandó lenne,hogy a zsebre dolgozókat elzavarni. Meg hogy így drága a GO meg minden,mindenki csak magyaráz.Biogáz? Állítólag mezőgazdasági ország lennénk,amikor nem áll a belvíz vagy nincs aszály,van alapanyag biogázhoz. A Mekdónálszból meg el lehet kunyizni a használt sütöolajat,finomítani,adalékolni és a régi aagolós dízel buszok vígan elketyegnek vele.Jaaa hogy ez a Mol érdekeit sérti? Sértse is,ez legalább környzetvédő. Meg ami a pályaudvarokon folyik? A csöves odapisál estefele a tömeg mellé a falra,szeméthalmok,stb.(Egerben a pályaudvar pl.) A volán me ne tartson alvállakozókat.Szerezzen buszt és oldja meg magának.Lenne egy egyszeri kiadás az átszervezésre,új buszra de utánna némileg olcsóbb lenne,meg a színvonalon is egyszerűbb lenne javítani. PEACE! :)
süti beállítások módosítása