Elkészült az első szegedi troli! - frissítve!

2013. május 22. - kristoof

Ikarus TR187-2.jpg… kocsiteste, azaz a hajtás még nem került bele az Ikarus-Škoda Tr 187.2-esbe, ugyanis azt Csehországban, a plzeňi Škoda gyárban fogják beépíteni.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, gőzerővel készül a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) tizenhárom trolibusza. Az első busz kocsiteste már teljesen elkészült, és jövő hét kedden indul tréleren a Škoda Electric gyárába, hogy beszerelhessék a hajtásrendszert is. Az Ikarus troli csehországi látogatása majd négy hónapig fog tartani, ezután hazánkba visszatérve már Szegeden fog felbukkanni az új trolibusz.

A legfrissebb képeken jól látszik, hogy a busz formaterve pontosan olyan, amilyennek a látványterveken megálmodták. Kissé szubjektívnek tűnhet, de meg merjük kockáztatni, hogy hazánk legszebb formatervű busza készült el nemrég! Hogy az új trolinak friss legyen a megjelenése, ahhoz az is kellett, hogy az Ikarus a formaterv elkészítésére a NABI Siriust is jegyző Tóth Jánost kérte fel.

053k.jpgHamarosan a fővárosban is troli beszerzés lesz. Jól mutatna az új kocsi Budapesten is!

Nemcsak a formaterve érdekes a busznak, hanem a műszaki tartalma is. A 18,75 méter hosszú buszban 37 ülő- és 87 álló utas foglalhat helyet. Így összesen 124 utast tud szállítani a troli, de ha kerekesszékkel közlekedő is utazni kíván, akkor a férőhely 120-ra csökken. A vázszerkezet tervezett élettartama 30 év, amit számítással alá is támasztanak, ez manapság kuriózum. A busz elméleti csúcssebessége 65 kilométer óránként, amit ötvenre fognak korlátozni. Felsővezeték nélküli, akkumulátoros üzemben (a beépített 48 darab akkumulátorcella segítségével a troli önjárásra is képes) mindössze 35-tel tud majd menni, így jelentős távolságot, 7,3 kilométert tud majd megtenni. Ami világviszonylatban is ritkaságnak számít egy trolibusznál! Erre azért volt szükség, mert az SZKT az önjárásra képes tulajdonságot a mindennapi üzemben is szeretné kihasználni. Škoda ML3846 K/6 típusú hatpólusú, háromfázisú aszinkron villanymotort építenek a kocsiba 248 kilowatt teljesítménnyel. A futóművek, a kormánymű és a lengéscsillapítók is a ZF-től érkeznek. Az új formát később megkapó dízel változat korábban készült példányaihoz képest számos figyelemre méltó előrelépés történt, a kapaszkodórendszer sínes rögzítésű, a vezetőtérbe pedig magasabban, oldalról jut be a szellőzőrendszer levegője, és a külső utastájékoztató táblák mérete és elhelyezése is rendben van.

A csuklószerkezet a Hübner terméke, az utasülések a hazánkban már jól ismert STER 6MS típusúak. A műszerfal VDV rendszerű, a vezetőülés pedig az Isritől érkezik. A belső utastájékoztatást két nagyméretű LCD kijelzőre bízták a tervezők. Az egyik vezetőtér hátfalára, a másik pedig a csuklószerkezet zárókeretének felső részére kerül. Az ajtókat a szegedi Ikarus ajtógyárban készítették, és elektromos mozgatásúak.

A képek bármelyikére kattintva galéria nyílik

A trolibuszok ára darabonként 800 000 euró, ami átszámolva 228 millió forintnak felel meg. A trolik az SZKT-nak egy fillérjébe sem fognak kerülni, ugyanis a projekt költségeit nyolcvan százalékban az EU, húsz százalékban pedig az állam támogatja. Ez egy kicsit borsos ár, de a 13 Ikarus troli minden szempontból egyedinek tekinthető, és ebben az árban benne van a magas műszaki tartalom is. Például a dupla légkondicionálás, kamerarendszer kívül-belül, teljes adatrögzítés (vagyis fekete doboz), GPS rendszer, és főleg a nagyméretű akkumulátorok. Ilyen tartalommal más gyártó is hasonló áron adja trolibuszait.

Az EU és a kormány által támogatott projekt első trolibusza idén szeptemberben, az utolsó pedig körülbelül egy év múlva, 2014 tavaszán állhat forgalomba.

(fotók: kristoof)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr325300158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztenke 2013.05.14. 20:32:38

Előzetes a kommentekből:

méééér ilyen a színe ... mééééér nem magyar az elektronika ... méééér nem 2,4543 évvel korábban jött ... mééééér fideszes az egyik hegesztő nagymamájának az unokahugának a volt szobatársa.

Bocs ha kihagytam valamit.

jack o'neill 2013.05.14. 21:49:11

Tóth úrnak nagyon hozzá kellett már nyúlni! Ideje volt nah! :)
Szerintem cseppet sem szubjektív, ha azt mondjátok hazánk legjobb formatervezésű busza! De, ha azt nézem, ezzel a külsővel még az európai piacon is megállná a helyét. Nekem a C2-es Citaro nagyon tetszik, de már már eléri.

@sztenke: Ez mennyire így van. De, legalább most "ménemIkarus"-nak.

Nap 2013.05.15. 10:55:32

A színe azért ilyen, mert ezt szavazták meg a népek Szegeden. Szerintem a mostani fehér-zöld-zöld összeállítás jobb, barátságosabb.
Azt viszont remélem, hogy nem csak a külső formatervhez nyúltak hozzá, hanem a belsőhöz is, de ahhoz nagyon.

Darth Peter 2013.05.15. 16:10:23

Remélem, hogy Bp-n is ilyenek fognak járni.

Villámhetes 2013.05.22. 13:40:41

Szép lett az új troli.Egyetlen dolog nem tetszik,a bal oldali visszapillantó tükör.Szemből olyan,minha kancsal lenne,és könnyen beakadhat,letörhet.Helyette szár nélkülit raknák fel.

Nap 2013.05.22. 13:43:25

Megnéztem a galériát. Elkeserítő.
1. Piramis piramis hátán. Mindenhol dobogó.
2. A hátrafelé fordított üléseket mindenki utálja. Erre itt az összes olyan helyre, ahova normális üléseket lehetett volna szerelni, mindet menetiránynak háttal rakták be. Nooormááááliiis???
3. A másfeles ülések értelmetlenek. Két ülés helyét foglalja, de csak egy ember ül rajta.
4. A csukló után nincs nyitható ablak, ezáltal levegő se.
Az első kivételével az összes problémát orvosolni lehetne még az üzembehelyezés előtt. Ezekkel a kis változtatásokkal sokkal jobbá lehetne tenni ezt a buszt.

jack o'neill 2013.05.22. 13:57:58

@Nap: Te nem nézted meg a galériát szerintem :D

"4. A csukló után nincs nyitható ablak, ezáltal levegő se."

Akkor a bal oldalon a 3 és a jobbon 1 nyitható felületű ablak mégis micsoda? :P

"1. Piramis piramis hátán. Mindenhol dobogó."

Ha nem tudsz mit csinálni? Miért a C2-es Citaro-kban nem ugyanez van?

Moszkvicsslusszkulllcs 2013.05.22. 14:53:28

Az Ik 260.39-ben 11 méteres hosszúságban 9,0 saját tömeggel össze tudtak hozni 39 db párnázott, menetirányban elhelyezett (előre néző) kényelmes (!) ülést.

Most 2013-ban ott tartunk, hogy 18,75 m-es 17 tonnás karosszériában van 37 db alig párnázott, javarészt dobogóra helyezett, nem kis számban menetiránynak háttal elhelyezett ülés.
Ez az altípus - utas szempontból - ócskábbra sikerült mint az 5 évvel ezelőtt gyártott altípus.

Jim1987 (törölt) 2013.05.22. 17:50:22

Jónak néz ki,
Pestre is jöhetnének ilyenek :)

Jim1987 (törölt) 2013.05.22. 17:53:52

Mondjuk magyar futóművel ülésekkel a hozzáadott értéket lehetett volna növelni..

_zahnrad 2013.05.22. 18:34:37

@Moszkvicsslusszkulllcs: Ejnye már, almát a körtével? Nem kéne. A városi kivitelű 260-asokban 21 ülés van, a városi 280-asokban 35 és pont. Helyközi buszokat városi buszokkal összehasnlítani kimeríti a demagógia fogalmát.

_zahnrad 2013.05.22. 18:36:05

@Jim1987: A troli specifikálásakor még nem volt sem magyar ülés, sem magyar futómű. Mostmár van, de először lehetőséget kellene adni kipróbálni, ami a még mindig érvényben lévő beszerzési tilalom miatt neházkesen összehozható...

Vegaaa 2013.05.22. 19:40:55

@Nap: "A színe azért ilyen, mert ezt szavazták meg a népek Szegeden. Szerintem a mostani fehér-zöld-zöld összeállítás jobb, barátságosabb."

Szegeden évtizedekig piros trolik futottak. kezdődött a Ziu-val, aztán az Ikarusok is pirosak lettek (sőt volt egy direkt coca-colára festett változat is), eleinte pedig a Skodák is piros-fehér színre lettek fújva. szóval nekünk szegedieknek a trolibusz úgy piros, mint a new yorkiaknak a taxi sárga.

Nap 2013.05.23. 00:47:29

jack o'neill: A csukló után van ablak? Nincs. A busz végében van ablak? Ott már van. Eljut a levegő a csukló utáni részbe? Majd, ha szétszakad a harmonika, akkor.
Így is elég gáz, hogy a légkondi azt jelenti, hogy 18 fokos levegőben fulladsz meg az oxigénhiánytól.
A másik, hogy nem érdekelnek a c2-es citarok, amikor járnak/jártak olyan buszok Szegeden, ahol a hátsó tengelyig sík a padló. Vagyis meg lehet csinálni piramisok nélkül is.

@Vegaaa: Tudom, hogy a piros-fehér volt a hagyományos troli szín, de nekem a mostani fehér-zöld-zöld jobban bejön.
Az egyik piros Ikarus még szokott járni néha menetrend szerint, sőt múltkor egy Ziu-t is láttam, megjáratták.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.23. 01:49:09

@jack o'neill: igazad van. mindegyik kényszer alacsonypadlósban ez van, de attól még ki kell mondan, hogy ez is szar így. hiszen ebben a beltérben is elkövetik az összes utasellenes hibát amit csak lehet. és mért? mert szart szül a kényszer alacsonypadlósítás. ami szép formatervezés után is büdös marad...

BPO654 2013.05.23. 10:09:54

@jack o'neill:
Ennek az IK trolinak sík az oldalfala, ellentétben a Cicáró2-vel, s ez így sokkal szebb. A kocsi gyönyörű lett, akárhonnan nézzük, de az eleje s a hátulja csodálatosan szép (nekem a régebbi konzervatívabb is tetsztett).

BPO654 2013.05.23. 10:11:51

@Nap: A kocsin megfelelő számú ablak van s a légkondícionálásra is elegendő a beépített kapacitás... .

BPO654 2013.05.23. 10:17:38

@városjáró: A teljes a.p elvárás, ezzel nem tudsz mit kezdeni.
A belső tér kialakítására a megoldás az előző topikban benne van; PKD módszer, tehát csak részben szerelt, s a megrendelő kialakítja magának úgy ahogy akarja. (Egyébként is a megrendelő rendelkezik arról, h hány ülést kér, milyet stb stb.)Pl: kiszedeget 1-2 ülést, máris több állóhely van (városiban előnyös), megbirizgálja a kerekesszékes helyet arréb teszi, tesz lehajtható üléseket v sem (városi buszba nem tennék a magam részéről).

Íme a magyar sufnituningra egy pozitív példa, dízellel akár Rába akár Ikarus név alatt még gyártani is lehetne:P
automotor.hu/extra/rombolasra-szulettek-498700

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.23. 10:26:43

@BPO654: na ja, de nekem a végeredmény számít - függetlenül attól, hogy a tervező erőltet-e benne kényelmetlen megoldásokat, az állítólagos előírások, vagy a buszt megrendelő cég. együtt követik el ugyanis vele az utazási komfort és a használhatóság elleni merényletet.

egyszer egyébként jó lenne bemutatni egy belül teljesen üres buszt. bár a kakasülők, a dobogók, a szűk közlekedők még akkor is elsőre kidobnák, mennyire kényelmetlenek is ezek az alacsonypadlósítások. főleg ha mindemellé még elsőajtóztatás is társul...

BPO654 2013.05.23. 10:30:10

Jöhet a duplacsuklós íme az etalon, ezt kell megcsinálni csak olcsóbban. (Menne). 200 fős kapacitás az már villamoskiváltásra is megfelel, nincs sín, kevesebb karbantartási ktg. A világ leggazdagabbjai így gondolkodnak, itt meg kókányolgatják az vaspályákat amikre nem lenne szükség, mert trolival uazt meg lehet csinálni, csak éppen olcsóbb, rövid és hosszú távon egyaránt... .
www.hess-ag.ch/en/busse/trolleybusse/lightram.php

(Épp most jött meg az első debreceni villamos kapacitása 221 fő az árkülönbség viszont tetemes a troli sokkal olcsóbb, és fenntartani is olcsóbb, ráadásul a magyar dolgozna rajta nem a spanyol. A minimális kapacitás különbséget minimális menetsűrítéssel lehet ellensúlyozni, a járművek ára közti különbség bőven fedezi a minimális többletjármű igényt...).

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.05.23. 10:30:27

lehajtható ülést és is kitiltanám, de a karfákat is leszedetném az ülések mellől. tipikus előre beépített kényelmetlenség. persze gondolom ez is valami balfasz előírás, hiszen az adott ülések gyakran olyan magasra kerülnek a padlóhoz képest, hogy szinte már 5 pontos övrendszer is elkelne melléjük, nehogy lerepüljön róla az utas egy erősebb kanyarnál...

BPO654 2013.05.23. 10:33:51

@városjáró:
Reméljük jön belőle Bp.-re is és az meg fog felelni még a Te elvárásaidnak is.
(Kék is jöhet, RAL xxxx kék, mind1 már..... .)

Nap 2013.05.23. 12:19:07

@BPO654: Nem is az ablakok számával van bajom, hanem azzal, hogy nem nyitható. Egy kicsit is melegebb napon, ha tele van a troli, mindenki izzad, akkor egyszerűen nem jut elég levegő az ilyen helyekre. Mindenki kornyadozik, a rosszullét határán téblábol.
Ilyenkor a légkondi is csak a belső elhasznált levegőt keringeti, hűtve, de oxigénmentesen. Papíron lehet, hogy megfelelő a kapacitása, de mégsem megfelelő a működése.
Ez gyakorlatilag van így, nem elméletileg.
Az egész projekt költségvetéséhez képest elenyésző összeg lenne ezeket is nyithatóra cserélni, amivel sokat javulna az utazás komfortja.
Az üléseket a menetirányba fordítani inkább elhatározás, mint anyagiak kérdése. Lenne.

==T== 2013.05.23. 13:11:30

Hááát, ami a formatervet illeti, az ugye egyéni ízlés dolga. Nekem még mindig a 200-sok formaterve jön be legjobban, utána az Econell/Citadell stílus és a 300-as IK-k.

Ez elég futurisztikus, de szerintem olyan lesz, mint a 400-asok: frissen modernnek tűnt, de nem lett valami időtálló.

Kristof9094 2013.05.23. 19:13:29

Nem értem továbbra sem, miért ez most az ország legjobb busza?

1, Viseontól lopott formaterv miatt?
2, A hátrafelé néző ülések miatt?
3, A 2013-ban feltalált sínes kapaszkodó rendszer és levegőcsatornák miatt?

"A vázszerkezet tervezett élettartama 30 év, amit számítással alá is támasztanak, ez manapság kuriózum."

Értem. És mindezt milyen körülmények között garantálják? (Egyáltalán, hogy lehet ilyet garantálni?) Mert a vasi volános ARC-k egyike sem jár helyi forgalomban, valamint a csuklósoknál igen komoly vázszerkezeti problémák léptek fel.

Miben is jobb ez mint a Citadell?

BPO654 2013.05.24. 22:15:31

@Nap: Az a.padlós buszoknál az ablakoknak teherhordási funkciójuk is van, nemcsak az , h kilássál rajtuk, ezért vannak teleablakok is, nem lehet mindbe nyitható részt is vágni.

@==T==:
Az Ik 300-asokat érdemes lenne újból gyártani sztem is. Megfontolandó lenne elvileg. Persze ha nincs pénz meg megrendelés úgy nehéz.

BPO654 2013.06.10. 12:20:46

Most az árvíz idején jól jönne ebből duplacsuklós, amivel fenn lehetne tartani a közösségi közlekedést, a dunaparti villamosok helyett (2,19,41). Fele annyiba/harmadannyiba kerül maga a jármű mint egy új villamos, sín sem kell hozzá, elterelhető, (Fő utca / Nádor u), akkuról tud menni.
Ott van fentebb a belinkelt Hess lightram3 az is 200 fős mint a kiváltandó ICS_KCSV-k. De mi ragaszkodunk a sokkal drágábban kiépíthető, fenntrtható villamosokhoz.:D

BPO654 2013.06.10. 12:30:54

Egy kis BKV.
www.magyarhirlap.hu/kozel-9-milliardos-veszteseget-tervez-a-bkv-2013-ra

Euro 5-6-7...helyett az általam is nem véletlenül sokszor favorizált földgázüzem, itthoni próba, lehetne IK v134-gyel?
www.mfor.hu/cikkek/Gazuzemu_probabuszok_jarnak_az_orszag_tobb_varosaban.html

sztenke 2013.06.16. 15:11:42

@BPO654: Kedves BPO654! Meg lehetne Téged szépen kérni, hgoy hagyd már abba ezt a ib*szott lighttram-ezést? Én nem vagyok olyan rendszeres olvasó, de már minimum 80 post alatt láttam a kommentedet, szinte mindig ugyanazt a k. trolit reklámozod. Szerintem már nem csak nekem baromi unalmas.

És igen, kérlek vedd úgy, hogy nem tudok értelmes ellenérvet felhozni, győztél, csak maradj már nyugton, nagyon szépen kérlek.

BPO654 2013.06.17. 17:33:31

@sztenke:
Sok helyen ki van írva a városban,h "birka nép". Nos az egyik birka mos t beszólt. Épp fölötte levő hsz.-ben van a BKV 9 Mrd mínuszt tervez. De azért a villamoshoz ragaszkodunk ami a legdrágábban fenntartható, beszerezhető a legrugalatlanabb. A ciklusidő kb 80-90 év a Bp-i villamospályákon. Ha nem tudod h ez mit jelent minek szólsz be?
2003-ban ki akarták váltani az ex30-ast ma 51-es és az 52-es vill-kat buszokkal, mert nem éri meg fenntartani a villamost. Minek? Azok ott arrafelé úgysem fizetnek. A legnagyobb pazarlás (írjam h lopás?) a 42-es meghosszabbítása lesz a glóriett ltp.re. Simán mehetne trolival duplacsuklóssal mindenképp. És még a legnagyobb ellenérv is megdől mivel a Hess Lightram 200 fős, a mára már 40 évessé lett mp. légkondi nélküli ócska hannoveri kohószökevényeké pedig 176 fő (a villamosok.hu szerint csak 150 fő).
Ha megkérdeznénk az utasokat nekik tökmind1 lenne h piros v sárga jármű jön, csak legyen tiszta, légkondis és ne kelljen lépcsőzni. Beszerzési ár: villamosra min. 500 millió Ft/db. Az új IK troli 228 milla, a duplacskulós Hess 300-350 milla.
Pályaépítés trolira: 150 millió Ft/km, villamosra 1 Mrd Ft/km. Miközben a cég veszteséges.............. . Ez az ellentmondás kéne h b...a a csőrödet!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.17. 19:39:41

@sztenke:

Kiindulásként: már lassan én is betéve tudom a Hess-nek a paramétereit.

Ugyanakkor lássuk be, villamost csak ott érdemes fenntartani, ahol a járm stabilan tud menni 70 km/h-val (Magyarországon a villamos csúcsebességét jogszabály 50 km/h-ban állapítja meg, miközben az ex-hannoveri tudtommal 80-at is tudna, de lehet csak 70-et. Azt is hármasával csatolva!

Mai történet a Margit krt-on a délutáni csúcsforgalom elején: Sínkivetődés. 12 percig semmi nem jött.

Alapvetően imádom a villamosokat is, villamospárti vagyok, de megkötésekkel. De a nagykörúti villamost jelen formájában bármikor beáldoznám, ha helyette egy ilyen trolit lehetne a körúton járatni, mivel üzembiztosabb. Tudom van olyan csuklós troli, amiben dieselmotor is van, és itt nem az ex-eberswaldeire gondolok, ami (legalább is itthon) diesellel csak üresen tud menni.

Amennyiben lenne a körúton troli, és néhány helyen lehetne balra kanyarodni, akkor még a parkolósávot is beáldoznám sok helyen.

Miközben jár a villamos, unjuk a Hess-t, sorra szűnnek meg a balra kanyarodási lehetőségek a körúton, legújabb ilyen áldozat a Corvin előtti lesz.

Tehát: BPO itt tudja elmondani az álláspontját. Hadd mondja, hátha egyszer egy olyan ember is elolvassa, aki komolyabban elgondolkozik a szavain.

Ha nem érdekel, használd a scrollt.

sztenke 2013.06.18. 11:20:21

@BPO654: Lehet, hogy én birka vagyok (bár inkább nem), de írásmódod alapján te sem lehetsz egy atomfizikus.

A véleményedet felfogtam, elfogadom.

BPO654 2013.06.18. 22:54:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Tegnap meg baleset volt ezért nem járt a 3, 52.:D (M3 megint füstölt az már csak a slusszpoén, de a metró az kell csak oda kéne tolni apénzt ami nincs).
Ez jutott még eszembe pusszba, tehát; a troli pályáját kell locsolni?
Naugye h nem! Csomó plusszktg, ráadásul a jármű ami végigmegy valszeg dízeles (Locsolókocsi; Zil Liaz).
Épp a Combinót nem lehet kiváltani mert olyan nagy kap busz nincsen (352 fős a Combi). Egyébként metró szintű terhelést kap, tehát villamos, de oda elméletileg metró kéne. Az M1 szintén villamos, de metrónak hívjuk. De ez itt off.

BPO654 2013.06.18. 22:57:54

@sztenke:
ICS: 200 fős, 2 kocsis tátra szintén, KCSV 190 fős, TW6000 176 Fős, Hess 200 fős. Innen egyértelmű kéne legyen a dolog.......... .
Persze Hess Lightram helyett szívesebben írnám ,h IKARUS V 250T.
( városi 25 m.hosszú troli).