A főváros után bilikékek lesznek Pécs új buszai is

2013. május 31. - kristoof

cimlap_2.jpgNégyévnyi huzavona után úgy tűnik, a legöregebb járműparkkal rendelkező hazai város végre lecserélheti buszainak egy részét. A baranyai megyeszékhely –a korábbi ígéretűknek megfelelően– nemrég 25 új szóló buszra írt ki tendert. Ezen egyedül a mosonmagyaróvári Kravtex tud indulni, így nem kérdés a nyertes kiléte.

A pécsi buszok állapota az elmúlt télen annyira tarthatatlanná vált, hogy a Tüke Busz Zrt. már alig tudta biztosítani a szükséges jármű mennyiséget. Ezért, ahogy korábban megírtuk, bő egy hónapja született meg a döntés, hogy a Tüke Busz a Kravtextől bérel tíz kocsit ez év végéig. Már ekkor megígérte a pécsi polgármester, hogy hamarosan az MFB hitelkeretből 25-30 autóbuszt fognak vásárolni. Ennek az ígéretnek az első lépése a ma reggel megjelent tender.

cikkbe.jpgA pécsieknek nemcsak a buszt kell megszokni. Mostantól az ő buszaik is BKV színűek lesznek

Az izgalom nem fog a tetőfokára hágni az eredményhirdetés előtt, ugyanis csak egyetlen gyártó, a Credo felel meg kívánalmaknak. A kiírás szerint a 25 alacsonypadlós autóbuszból legfeljebb öt alacsony belépésű is lehet, ami a már Pécsett közlekedő Citadelleken kívül esélyt ad az Econell City-k érkezésére is. Persze a Kravtex aggódhatna is, hiszen a cseh SOR alá mehet a Credo árainak, de a kiírók erre is gondoltak, így bekerült a kiírásba, hogy a tetőváz magassága a jármű teljes hosszán azonos legyen. (Mint ismeretes a SOR buszainak a tetejében van egy törés.) A hatvan napos szállítási határidő is arra enged következtetni, hogy a Credo korábban legyártott 26 Citadelljéből válogathatnak a Pécsiek. De a legérdekesebb kitétele a tendernek mégis az, hogy a buszok színének RAL 5015-nek kell lennie, ami a főváros új buszainak a skyblue színe is egyben.

Mindenesetre is kíváncsian várjuk a tender eredményét, ugyanis azt abból az MFB hitelből finanszírozzák majd, amire a Volánok már négy éve várnak mindhiába. Pécs pedig ehhez képest az első gondolatra felhasználhat ebből egy tekintélyes összeget, így nem lesz egyszerű megmagyarázni, hogy Pécsnek vajon miért lehet azt néhány hét leforgása alatt, amit a Volánoknak évek óta nem szabad.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1005337992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2013.06.01. 11:40:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: szvsz itt csak arról van szó, hogy muszáj volt már megvenni azokat a buszokat, és ugye a Citadell-ek meg ott vannak raktáron, ezekhez jutnak hozzá a leggyorsabban.
süti beállítások módosítása