Mégis lehet EU-s pénzből buszokat venni!

2013. szeptember 25. - _zahnrad

005.JPGCsoda történt! Legalábbis ha a BKK tavaly novemberi álláspontját vesszük figyelembe, mivel most épp ők terveznek beszerezni 16 darab dízel meghajtású buszt a kohéziós alapok támogatásával.

A buszbeszerzések akadozása tavaly októberben arra sarkallt minket, hogy megnézzük a környező országokban miért jobb a helyzet. Miért képesek új, nyugaton is piacképes buszgyártókat létrehozni, a járműparkjukat nyugat-európai színvonalra fejlesztve óvni a környezetüket. Az eredmény azt mutatta, hogy az Európai Uniótól érkező támogatások felhasználásról felelősen és széles látókörrel döntenek. Azaz a közlekedésfejlesztés nem mindenütt merül ki a csillagászati összegekbe kerülő villamossal kiváltható látványmetró, vagy a puszta közepére tett gyalogos vasúti aluljárók építésében. Ezek nagyon jó üzletek lehetnek, tudjuk kiknek, de a fenntartásukat később az adófizetőknek meg kell fizetni úgy, hogy a mostani vasúti hálózatok fenntartására sem futja, legyen az országos, városi (villamos), vagy metró. Eközben az ócska buszok által kipufogott gázokat akadálytalanul belélegezzük.

035.JPGNem volt hiábavaló a lengyel példa.

Az index megkeresésére a cikkünket ha nem is teljesen, de részben cáfolta a BKK, megvédve azokat, akik eddig szabotálták az igen környezetkárosító járművek cseréjét. Az egyik figyelemre méltó rész a BKK válaszában:

 ,,A másik támogatási forma a Kohéziós Alap, amely nem egy régiót, hanem az egész országot támogatja és infrastruktúra-fejlesztést szolgál. Ezen forrásokból nagy nemzeti közlekedési infrastruktúrákat és az azokhoz kapcsolódó zéróemissziós járműbeszerzéseket lehet finanszírozni. Ezt teszi a BKK is (1-3-as villamos, budai fonódó, járműprojekt, M4, stb.), ebből a forrásból lehet elvileg elektromos buszt vásárolni. Az uniós szabályok szerint nem tiszta üzemű, tehát nem zéróemissziós buszokat nem lehet beszerezni ilyen úton."


Ehhez képest a ma megjelent ajánlati felhívás a következőket tartalmazza:

  • ,,összesen 16 db EEV* vagy EURO 6** környezetvédelmi minősítésű dízel vagy dízel-hibrid*** hajtással rendelkező midi autóbusz"

  • ,,A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos: igen
    • Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program, KÖZOP- 5.5.0-09-11-2011-0027 – „Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése” "

Akárhogy is nézzük lehet nem zéró emissziós buszokat venni európai uniós pénzekből. Ezzel és a folyamatban lévő egyéb tenderekkel a midibuszok cseréjének hosszú évek óta tartó kálváriája megnyugtatóan rendeződhet. Kár volt évekig tagadni, de végre felismerték, hogy a tagadás helyett a cselekvés előbbre vezet. Nagy köszönet illeti azokat, akik érdemben tettek a megvalósításért!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr275533875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TopFeri 2013.09.26. 07:59:41

Úgy hallottam az új Merciket is EU-s támogatással vette/lízingeli a BKK. Csak valamiért nem a BKV kapta őket. Az EU már jelezte is nemtetszését. Érdemes lenne utánajárni a kérdésnek...

sztenke 2013.09.26. 09:24:52

Ezt a beszerzést a Várnegyedhez köthető felújítási program részeként kell elképzelni, ezért nem kifejezetten buszbeszerzésről beszélünk - a 16 új busz csak egy része a projektnek.
Szerintem ezt ti is jól tudjátok, csak nem tudom mi értelme a BKK ellen hergelni. Három év alatt többet tettek, mint Demszkyék 20 alatt.

Petiteto. · http://magyarbusz.info 2013.09.26. 13:51:08

@TopFeri: Az elméleteddel csak annyi a gond, hogy a Citarokat nem a BKK vette, hanem a VT-Transmann, de sebaj :)

BPO654 2013.09.26. 17:15:28

@sztenke: Így van többet tettek. Jók a sofőrök is akiket alkalmaznak olcsóbban,íme;
tuzoltosag.info/video/20130924_hazfalnak_utkozott_egy_busz_a_iv_keruletben

_zahnrad 2013.09.26. 19:43:57

@TopFeri: Nem EU-s pénzből, és nem a BKK, utánaolvasni ezen a blogon tudsz.

_zahnrad 2013.09.26. 19:46:32

@sztenke: azt cáfoltuk meg, hogy nem lehet buszt venni EU-s pénzből. Lehet. Az a történet végkimenetele szempontjából (van-e új busz az utasok alatt vagy sem) édesmindegy, hogy minek a részeként veszik a buszokat. És igen, nagy köszönet azoknak, akik tettek érte, oda van írva. Azok akik félrebeszéltek, azok pedig legközelebb tájékozódjanak, és ezek a különféle emberek lehetnek egy szervezetnél ettől még, ez nem valaki ellen szól, hanem a butaság terjesztése ellen.

TopFeri 2013.09.27. 08:43:05

@Petiteto.: Igen, ez a hivatalos. De szakmai körökben mást csicseregnek a madarak...
süti beállítások módosítása