Elkészült az új magyar metrópótló, az M168d!

2016. február 19. - kristoof

3_3.jpg

Majdnem pontosan hat évvel ezelőtt mutattak be utoljára hazai gyártású, új csuklós autóbuszt.

A 2010-es nagy buszteszt idején már nyilvánvalónak tűnt, hogy nem lesz pénze a BKV-nak a többször beharangozott ezer új autóbusz megvásárlására. Az akkor bemutatott két csuklós autóbusz közül, mi a Credo termékét tartottuk piacképesebbnek, de az okfejtésünket végül az élet felülírta, ugyanis a BKV végül, az akkor még Ikarus néven futó, de valójában ARC által tervezett típus mellett tette le a voksát. A 2010-ben tesztelt Ikarus V187-est a közlekedési vállalat nemrég meg is vásárolta.

1_9.jpg

A V187-es BKV-nak szánt változatát 2014-ben a megvásárolta a BKV (fotó: Buga Bence)

A BKV végül, nemhogy ezer, de egyetlen egy darab új csuklós buszt sem vásárolt az elmúlt tíz évben. Igaz nagyobb szerencséje volt az Ikarusnak a szóló buszokkal, ugyanis a BKV 2014-ben 18 darab PKD konstrukciójú autóbuszt vásárolt.

Miután az ARC szakított az Ikarusszal, a BKV folytatta a korábban megkezdett PKD beszerzést. Tavaly elkészült az Ikarus V127-es Euro VI-os Cummins motorral szerelt változata, immár az új, Modulo M108d névvel. Ebből a típusból idén 35 érkezik a BKV-hoz.

2_7.jpg

A DAF motort a Solaris is hasonlóképpen építi be

Az ez év végén kezdődő 3-as metró felújításhoz a BKV-nak 150 buszra lesz szüksége, hogy el tudja végezni a pótlás feladatát. Az ide beszerzendő új csuklós autóbuszokra a BKV két tendert is kiírt, összesen 150 készre szerelt és 150 PKD konstrukcióban beszerzendő buszra. Egyelőre nehéz megjósolni az egyébként eredményes tenderek végkimenetelét, de most úgy néz ki, hogy épp a hazai gyártó járna rosszul.

Kissé elkeseredettek a MABI-nál a minapi rossz hírek hallatán, de ettől függetlenül tovább dolgoznak, ennek ékes bizonyítéka a most bemutatott Modulo M168d típusú autóbusz.

6_1.jpg

Már 15 ülés érhető el fellépés nélkül

Az Ikarus V187-eshez képest, minden tekintetben óriásit lépett előre az M168d! A busz hosszúsága nem változott, maradt az eddigi 18,75 méter. Viszont nem maradhatott az Euro V-ös Cummins motor, helyette egy 11 literes, Euro VI-os 326 lóerős Paccar (DAF) MX-11-es motor dolgozik a jármű motorterében. A korábbi Allison váltót is lecserélte a MABI, ebben a buszban már a ZF EcoLife 6 AP gondoskodik a megfelelő nyomatékról.

5_1.jpg

Bőven van állóhely

Az új busz persze főleg kívülről változott az Ikarus csuklóshoz képest. A szegedi trolikon elkezdett, majd a PKD buszokon folytatott, Tóth János által tervezett új homlok- és hátfalat természetesen ez a kocsi is megkapta. Újdonság a kipufogócsövet is magában tartalmazó dóm a pótkocsi hátsó részének a tetején. Korábban az ARC és Ikarus csuklósokon a kipufogócső alul helyezkedett el. Az övvonal továbbra is magas, amit érzetre erősít az oldalt futó, színre fényezett takaró profil és a felül levágott dizájnú kerékjárati ív.

A beltérben is nagy az előrelépés. A szólónál látott változtatásokat a csuklós is megkapta. Összesen 15 ülés érhető el fellépés nélkül a 41-ből. Ezek a számok egy 18,75 méter hosszú busztól igen jók. A második- és harmadik ajtóval szemben elhelyezett peronok is nagyobbak lettek. A furcsán burkolt ventilátoros légcserélőket ventilátoros radiátorok váltják az ajtókkal szemben. A csukló környékén a burkolatok terén is nagy az előrelépés.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy az ARC-nek jót tett a Széles Gáborral való szakítás, ugyanis egy világszínvonalat erősen megközelítő csuklós busz készült a néhai NABI Újszász utcai telephelyén. Ha mást nem is, de a környező országokat érdemes lenne megkörnyékezni az új típussal.

9_2.jpg

A jármű impozáns. Vajon lesz folytatás a BKV garázsaiban?

A legújabb magyar csuklós buszt hamarosan részletesen is tesztelni fogjuk, de erre bárkinek lehetősége nyílik nemsokára, ugyanis értesüléseink szerint, néhány héten belül, tartós teszt céljából, a BKV-hoz érkezik a Modulo M168d prototípusa.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr908404390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imrus Falworth 2016.02.20. 08:00:35

Azóta tudjuk, hogy a BKV nem kap 150 új buszt, mert közbeszólt a politika. Helyette az arriva kap és ők akarják egyedüliként elvinni a pótlást. A BKV-nál pedig folytatódik a kiszervezés, garázs bezárással, kirúgásokkal.

lutyo0 2016.02.20. 11:43:50

Mivel a döntéshozók nemzeti elkötelezettek,remélem magyar gyártmányú buszokat rendelnek. Mert csak ebben az esetben lesz munkahely és fizetőképes kereslet. Bízom benne,hogy az ország iránti elkötelezettség erősebb indok,mint a konkurenciától esetleg ajánlott kenőpénz.
Még akkor is megéri,ha nem olyan csili-vili mint a német/olasz/spanyol stb. gyártmány,és valamivel drágább. Kevesebb munkanélküli segélyt kell adni. Jól mondom?

Karel Gottovics 2016.02.20. 13:14:26

totalcar.hu/magazin/kozelet/2016/02/08/lengyelorszag_az_uj_buszgyarto_nagyhatalom/
Az elmúlt évtizedet tekintve vannak tippek milyen gyártmányok fognak futni útjainkon. :(

kristoof 2016.02.20. 13:16:33

@lutyo0: Azokról a nemzeti döntéshozókról beszélünk, akik 2010 óta több mint ezer lengyel és török autóbuszt vásároltak. Ezzel szemben alig több mint 100 magyar buszt sikerült beszerezni. Hány éves is vagy királyfi? :-( :-(

totalcar.hu/magazin/kozelet/2016/02/08/lengyelorszag_az_uj_buszgyarto_nagyhatalom/

fzoli415 2016.02.20. 13:18:47

Egy általános kérdésem lenne. Mi a műszaki oka, hogy ilyen baromi magas? Leegyszerűsítve, a buszok a padló lealacsonyodása óta a ládatereket az utasok feje felett hordozzák bekasztnizott légtömeg formájában. Valahol ezt jól megoldják, és még épp nem zavaró (Citaro), de ez az ARC dizájn számomra (szubjektíven) idegesítően magas.
Jó példa: MAN Lon's City, csak egy kicsit laposabb, és mégis sokkal arányosabb. Jól esik ránézni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.02.20. 14:04:11

@lutyo0:
"Mivel a döntéshozók nemzeti elkötelezettek,remélem magyar gyártmányú buszokat rendelnek. "

Melyik döntéshozók? Amelyikek beszerzési stoppal kivéreztették az utolsó még komolyabb mennyiiséget gyártó magyar buszgyárat, és aztán "nemzeti rába" címkével ellátott buszokat vásároltattak a szolgáltatókkal?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.02.20. 14:04:57

@Comandante en Jefe:
Kieg. azt ugye nem kell mondani, hogy a "nemzeti rába" buszok természetesen Volvo buszok, amelyeken csak a címke magyar...

Moszkvicsslusszkulllcs 2016.02.20. 18:52:25

@fzoli415:
"Mi a műszaki oka, hogy ilyen baromi magas? "

Úgy gondolom hogy azért, mert úgy 20-30 évvel ezelőtt divatba hozták, hogy az ablakok felső vonala egy magasságban legyen az utasajtók felső vonalával. És az utasajtó feletti öv legyen olyan magas, hogy beleférjen egy oldalkijelző. Az első ilyen elvek szerint épített magyar busz az Ik 410-es család volt.
Az utasajtó úgy 2 méter magas, ebből adódik, hogy a mai buszok belmagassága 2,3 - 2,4 méter. Amivel nem (csak) az a baj hogy csúnya, hanem az, hogy úgy 1 tonnával nehezebbek a szükségesnél emiatt a buszok. Mert borulásra méretezésnél a belmagassággal együtt exponenciálisan növekedik az ajtó- / ablakoszlopokba beépített acél mennyisége.

További járulékos kár, hogy a súlypontjuk magasabb a szükségesnél, és olyan nagy üvegfelületek adódnak ami miatt nyáron képtelenség normális klímát teremteni az utastérben (túlzott benapozás miatt).

Hogy miért építi mindenki így a buszát? Mert ha nem így építené, akkor megszólnák, a szakértő bloggerek, hogy csúnya.
És senki nem mer "csúnya" buszt építeni, mert Európában elég gyakori, hogy a politikusok befolyásolják a beszerzéseket. A politikus design-os, modern kinézetű divatos buszt akar látni a városában. Még akkor is ha az a divatos busz csökkent használati értékű.
A divatos de használhatatlan járgányokra jó példák a kinézetükben villamos utánzó buszok.
Bátortalanul, de vádolom a műszaki értelmiséget is, hogy a beszerzéseknél nem eléggé hangosan képviselik a szakmaiságot.

A divaton túl van egy másik korlátos tényező is: ahhoz, hogy a jobb oldali tükröt (tükröket) lássa a járművezető, az első szélvédő felső élének legalább 2,2-2,3 méter magasan kell lennie a talajszinttől.

Mindezek persze csak saját spekulációk, aki tud más rendező elvről is, az szóljon bátran.

Gedeon Ladányi 2016.02.20. 20:15:55

Mivel ezek "alacsonypadlósak", ezért sok mindent, ami eddig alul volt felülre kell beszerelni. Például légkondikat, karosszéria megerősítéseket, stb. Emellett a magas, álló utasokra is kell gondolni, a jármű egész belső területén, és persze fontos az is, hogy a sok utasnak legyen levegője. Egyébként még így is alacsonyabbak a régi típusoknál.

Pepejoe 2016.02.20. 20:19:53

Két észrevétel: a széles gáborral való szakítás mindenkinek jót tesz.
A másik, hogy hazai ide-oda de amikor meglettem ennek a terméknek a hátulját, hát bizony hátrahőköltem volna két lépést, ha épp nem az ágyban héderezek.
Amúgy jó a cucc.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.02.20. 22:54:43

@Moszkvicsslusszkulllcs:
Már megbocsáss, mert jókat szoktál írni, de ez most igen messze van most a valóságtól.
Egyrészt amit írsz, nem válasz arra, hogy az ARC-Ikarus-Modulo miért magasabb sok más alacsonypadlós típusnál is.
Másrészt ha valóban az ajtó-ablak felső vonal volna az ok, azt egy kis üvegfelülettel, feketítéssel vagy egyéb ügyes dizájnnal meg lehetne oldani, ahogy ezeket lehetőségeket ki is játsszák, ma már egyáltalán nem divat a szigorú "kocka" ablak-ajtóvonal.

Ami valóban szempont lehet, hogy utasként nem kifejezetten felemelő érzés egy a magasabb embereknél pár centivel magasabb térben tartózkodni, ezt nevezheted divatnak, de ma már nem opció az Ik180-ashoz hasonló beltér... továbbá az alacsonypadlósok padlója nem sík ugye, problémás lenne a dobogós ülések megközelítése stb.. Ehhez hozzájön, hogy az alacsonypadlósban eleve egy csomó minden az ablakvonal fölé megy - légcsatorna, kábelkötegek stb - annyira nem nagy teljesítmény ezeket oldalra pakolni, és a légtér így középen magasabb lehet,, nem ez fogja a súlypontot megemelni...

@Gedeon Ladányi:
Melyik buszban volt alul a légkondi? :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.02.20. 22:56:29

@Pepejoe:
Élőben nem olyan rossz ám a hátulja (legalábbis a szólóé, amitől ez kicsit eltér) ha nem is túl eredeti.

Pepejoe 2016.02.20. 23:12:32

Hát lehet...
Nekem összességében az a "bajom", hogy túl futurisztikusak meg kiugróan modernek akarnak lenni a buszok, nem olyan letisztultak mint régen. Ebből kifolyólag hamar fáradt lehet a formaterv, szerintem. Valahogy "túl sok", nem tudom hogy fejezzem ki magam.
Azért nem is értem ezt mert divat a retro, még a fényezésekben is sokszor visszamennek az időben pl. némely HÉV kocsik. Tök jól néznek ki.
Világos, hogy a buszoknál már alap az alacsonypadló meg stb. és így nem lehet leutánozni a régi 260-as szériát mondjuk, de ügyes ipari formatervezők vannak és úgy elrejtik a régi és jellemző vonalakat, éleket és íveket az új formában, hogy teljesen visszaidézi az emberben a régit.

stim 2016.02.21. 00:22:58

a magyar ipar fejlesztéséhez szükség van megrendelésekre, piacra. Amikor arról volt szó, hogy cserélni kell az elöregedett BKV buszállományt akkor nekem logikusnak tűnt, hogy ez egy jó lehetőség a hazai buszgyártásnak arra, hogy ellássák munkával. Nagy csalódás volt amikor nem hazai buszokkal találkoztam a fővárosban. Ezek után legalábbis szkeptikusan fogadom azokat a bejelentéseket, hogy a hazai ipart akarjuk fejleszteni. Jól hangzik csak amikor jön egy új busz akkor látom, hogy nem hazai. Az Ikarusz busz nagyon sok országban megállta a helyét. Nem értem miért nem akarják ezt a brandet újra felfuttani amíg még vannak helyek ahol ismerősen cseng ez a név. Persze én nem értek hozzá csak nekem ez lett volna logikus. Jönnek ide a túristák ezerrel, hozzá tartozhatna az ország, a főváros arculatához. Ismertté és eladhatóbbá válhatna méginkább. Szerintem.

lobster thermidor 2016.02.21. 07:14:32

Nincs ezekben a buszokban semmi futurisztikus. A vázszerkezetre bármikor fel lehet akasztani egy másmilyen világítási panelt, vagy frontpanelt.

retrovírus (törölt) 2016.02.21. 16:10:05

A dolog másik fele, hogy az utazóközönséget sem ártana upgradelni. Sokszor az az érzésem, hogy ennek a közönségnek a kiszolgálásához a marhavagonnál jobb nem kell. A frekventált vonalak még mindig tele hómlesszekkel, alkeszekkel, mindenféle lumpennel, akiknek nincs igénye hidrogénhajtásra meg alacsonypadlóra, sokszor azt se tudják, hol vannak. Az éjjeli járatok törzsközönségéről meg jobb nem beszélni.

Bluemotion 2016.02.29. 20:55:56

@stim: Pl. olcsóbb és jobb minőségű külföldi buszok vásárolhatók ugyanazon a pénzért?

bovorac 2016.03.01. 17:02:03

@lutyo0: Hozzászólásod egyetlen elemét sem mondod jól, sajnos.

Ezek nem nemzeti elkötelezettségű döntéshozók. Nem érdekli őket semmi sem jobban az elsíbolható összegeknél. És egyébként pedig nem éri meg a jobb és olcsóbb külföldi kocsinál drágább és rosszabb hazai gyártásút vásárolni - nemzetgazdasági alapon sem.

BPO654 2016.03.04. 15:57:10

@lutyo0:
Jön újabb 60 db Mercedes.... .(Connecto). Erről ennyit.

BPO654 2016.03.04. 16:10:19

@bovorac:
Kínait kéne venni az még olcsóbb....!:D Sőt É-Korea gyárt (phenjani trolibuszgyár) trolit, azt kéne venni, mert az még a kínainál is olcsóbb!!!!!!
Nem éri meg főleg, ha az a külföldi dömpingáron jön.............. .
Egy új Solaris árának 13-15%-a visszafolyik a lengyel ktgvetésbe.
A csehek szinte csak cseh járműveket vesznek.

Na akkor nézzük a régi szép időket kikapcsolódásképen; buszok, villamosok, hév, fogas csepel tgk...és árak 1975-ből:
süti beállítások módosítása