Az államé lesz a legújabb magyar buszgyártó

2020. szeptember 12. - OMNIBUSZ BLOG

heros_7.jpg

A Porsche Hungária szervezésében megrendezett In-Mobilty rendezvényen, amelyet a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályán tartottak, a magyar kormány aláírt egy összesen 700 milliárdos harcjármű gyártási szerződést a német Rheinmetall-lal. Azonban egy másik érdekes fejlemény is napvilágot látott, miszerint egy hatalmas, állami tulajdonú járműgyártó vállalat jött létre, amelynek kiemelt partnere a Volkswagen konszern.

Palkovics László nagy bejelentése, miszerint a Rába Zalaegerszegen (a Magyar Nemzet szerint Győrben) fogja gyártani a honvédség új Lynx lövészpáncélosait, kissé elnyomta Rajnai Attila, a BM-Heros vezérigazgatójának előadását, amiből kiderült, hogy a magyar állam egy újabb járműgyártóba, ezúttal a Belügyminisztérium tulajdonában álló Heros Zrt.-be invesztál rengeteg pénzt, ezzel létrehozva a legnagyobb hazai jármű- és felépítménygyártó vállalatot.

heros_4.jpg

Ez egy nagy hazai járműgyártó vállalat lesz hamarosan

Rajnai előadásának első felében az általa irányított cég jelenlegi helyzetét mutatta be. Itt megtudhattuk, hogy a BM Heros száz százalékosan állami tulajdonú cég és eddig főként tűzoltóautókat gyártott és szervizelt. (Amint az emlékezetes a lánglovagok e fecskendőkről lesújtó véleménnyel voltak, ráadásul az egyik jármű nem is oly rég egy bemutatón felborult.)  A cégnek jelenleg öt (Budapest, Eger, Veszprém, Debrecen és Kaposvár) telephelye van, összesen 240 alkalmazottal. A gyártócégnek 120 (!) alvállalkozója van, amelyek körét hamarosan újabb beszállítókkal bővítik. Nemrég pedig stratégiai megállapodást kötöttek az MAN-nel, így a jövőben a Volkswagen konszern és az MAN alapjaira építhetik kész járműveiket.

heros_6.jpg

Az egyik diából kiderült, hogy indult a BM-Heros a Zöldbusz mintaprojektben. Sokat sejtett Kaposvár címere felül, középen

Az előadás második részéből megtudhattuk, hogy a Heros hogyan képzeli el a saját jövőjét. Többféle felépítményt fognak gyártani az MAN teherautóinak alapjaira, többek között tűzoltóautót, kukásautót, konténerszállítót és sok egyéb mást is terveznek sorozatban gyártani. E járművek valószínűleg tervezés alatt állnak még, azonban az autóbuszos üzletág már megkezdte működését. A BM-Heros az MAN-nel indult a Zöldbusz mintaprojektben, sejtelmesen a dián Kaposvár címere volt látható. Így arra következtetünk, hogy a debreceni (ITK-Mercedes) és a békéscsabai (Solaris) mintaprojektek után a harmadik város Kaposvár lesz, ahol megjelennek az elektromos buszok a projekt keretein belül. Egyébként az elektromos Lion’s City 12E-t hamarosan utasokkal teszteli Budapesten a BKV és a VT-Arriva is.

heros2.jpg

A szóló Heros 127 ST prototípusa már elkészült

A másik buszos érdekesség az volt, hogy a korábban Ikarus V127-eseket, majd Modulókat gyártó Auto Rad Controlle Kft. (ARC) továbbfejlesztette a korábbi típusokat, (Modulo M108d és a csuklós Modulo M168d), amelyeket immár Heros égisze alatt fognak árulni és gyártani. A szóló változatot a Heros 127 ST-nek, a csuklóst pedig Heros 187 ST-nek fogják nevezni a jövőben. A továbbfejlesztett autóbuszoknál nagy valószínűség szerint száműzték a Cummins és DAF gépészetet, e buszoknak a sorozatpéldányai már az MAN motorjait kapják meg a jövőben. Valószínű egyébként az is, hogy az autóbuszgyártás beindítása a jelenleg üresen álló, de teljesen új kaposvári csarnokban fog megkezdődni talán még ebben az évben.

heros1.jpg

A csuklós, Heros 187 ST-nél még a Modulo M168d rajzaival kellett beérnie a közönségnek

A Herosnál erős potenciált látnak a minibuszokban (nem midi, mint ahogy az egyik dián volt látható), elég sok felhasználási lehetőséget lát a cég az MAN TGE kisáruszállítókban, egy ilyen 16 személyes, magas komfortfokozatú MAN TGE alvázas járművet nemrég már átépítettek. A jövőben főként speciális kialakítású minibuszokat fejlesztenének, mint például a SOTE-val közös projekt, az ADEN moduláris jármű megalkotása, amiről gyakorlatilag semmilyen részletet nem ismerhettünk meg.

heros_5.jpg

A Heros első saját busza egy MAN TGE igényes átalakítása, sajnos a légrugó még itt is választható, feláras extra

Mindenképpen meg kell említeni azt is, ami egy másik dián szerepelt, miszerint a Volánbusz 29 darab távolsági Neoplan Tourlinerét a Heros végszerelte. Azonban ez egy erős ferdítés, a debreceni ITE-hez hasonlóan a Törökországban gyártott és végszerelt Neoplan autóbuszokba, mindössze a tűzoltóberendezéseket és az utastájékoztatókat szerelte be a Heros.

heros3.jpg

Erős csúsztatás a végszerelés! A képeken török gyártású Neoplanok láthatok, amik lábon jöttek hazánkba

Ha túltesszük azon magunkat, hogy minek a már meglévő Rába, HM Currus és a részben állami tulajdonú ITE (Inter Traction Electrics Kft.) mellé egy újabb állami járműgyártó, akkor az alapötletet még üdvözlendőnek is tartanánk, hiszen az elmúlt években a hazai járműgyártók nem igazán remekeltek és öntötték tele az exportpiacokat járműveikkel. Azonban a BM Heros is nagyon hamar abba a csapdába eshet, mint amibe a korábbi járműgyártási próbálkozások: ha elfogy a nagypolitikai hátszél és már nem akaródzik finanszíroznia az államnak, a sokadik, saját járműgyártóját, akkor biztosra vehető a teljes csőd. Az azonban bizonyos, hogy érdekes 4-5 év elé nézünk, ugyanis a magyar járműgyártók helyzete alaposan át fog rendeződni a BM-Heros egészpályás letámadása után.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5316198782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BPO-105 2020.09.12. 14:49:42

Legalább csuklósból a hosszú változat lesz a befutó...

stone pit(er) 2020.09.12. 14:49:44

Talán még több probléma is lesz ezzel azonkívül, hogy csak addig működik, ameddig finanszírozzák a veszteséget. Fő probléma, hogy az európai szabad piacon a tendereken meg fogják támadni a versenytársak a cég ajánlatát, mondván, hogy azért tudott picit olcsóbb lenni, mert állami támogatást kap. És nyerni fognak. Mondhatnánk, akkor majd oda szállít, ahol ez nem gond. Már nem a hatvanas-hetvenes években élünk, hogy a fél világ vette a buszt valamilyen (lehetőleg baráti) országtól. Kína a színen sem volt akkoriban. Nem így ma. Az oroszok sem játszottak jelentős szerepet, még otthon sem. Nem úgy, mint ma. Valamilyen kisebb darabszámban azért el lehet majd adni ide-oda, már ha a minőségi problémák nem rontják le az elején a cég ázsióját. Marad a magyar piac. Nem mintha az nagyon kicsi lenne. No majd meglátjuk!

Aron_son · https://busworldblog.com 2020.09.12. 15:01:28

A Heros 127ST gépészete 99%-ban M108d. Cummins ISB6.7 E6D280 + Allison T325R.

Aron_son · https://busworldblog.com 2020.09.12. 15:41:28

Műszaki részletek nem szerepeltek? :(

OMNIBUSZ BLOG 2020.09.12. 21:22:12

@Aron_son: Igen tudjuk. Benne is vana cikkben, hogy eddig azzal dolgoztak. De a sorozatpéldányok már bizonyosan MAN gépészettel fognak készülni, ahogy a csuklós protó is.

OMNIBUSZ BLOG 2020.09.12. 21:22:44

@Aron_son: Sajnos semmi ilyesmiről nem beszéltek. :-(

B56 2020.09.24. 21:35:01

A busz alapját adó Modulo egy nagy rakat szar, még India se venne belőle. Kíméljenek meg ezektől a szaroktól, elég baja van manapság az embernek anélkül is, hogy ilyen ipari hulladékokon zötykölődjön.
süti beállítások módosítása