Los Angeles: búcsú a dízel buszoktól

2011. január 22. - torqmatic

Sajnos a környezetvédelmi célokat gyakran felülírják a gazdasági- és egyéb érdekek (mint megemlékeztünk róla, a közelmúltban Brüsszelben és hazai vonatkozásban Debrecenben is megszűnt a gázüzem) de szerencsére nincs ez mindenhol így; szerdán egy búcsúceremónia keretében Los Angeles-i Metro közlekedési társaság kivonta a forgalomból az utolsó dízelüzemű autóbuszát is.

A város levegője rendkívül szennyezett volt (az egyik szmog típust is innen nevezték el), ezért a cégvezetés 1993-ban környezetvédelmi programot indított: első körben kísérletek folytak metanol és etanol üzemanyagként történő alkalmazásával is, de ezek nem váltak be, így a sűrített földgáz üzemű buszok beszerzése mellett döntöttek. Mára már gyakorlatilag a teljes flotta CNG üzeművé vált: a 2221 darab gázbusz mellett 1 db elektromos és 6 db dízel-elektromos járművel rendelkezik a cég. A most „leselejtezett” utolsó mohikán egy 1998-as gyártású New Flyer volt, de megjegyzendő, hogy az alvállalkozóknál egyelőre továbbra is üzemeltetésben marad néhány tucat dízel jármű.

Miután az „öreget” jelzésértékűen elvontatták a helyszínről, elhangzott néhány számadat is: ezek szerint a gázmotorok alkalmazásával a szilárd részecske kibocsájtást 98%-kal, a szén-dioxidot 80%-kal, illetve az egyéb, üvegházhatásért felelős gázokat több, mint 20%-kal sikerült csökkenteni. A gázbuszok üzemeltetése ugyan 10-15%-kal többe kerül, de a környezetvédelmi szempontból mindenképpen megéri, sőt, a gázolajárak folyamatos emelkedése mellett a későbbiekben ez akár anyagilag is kedvező befektetés lehet.

A Metro környezetvédelmi programja egyébként a teljes üzemeltetésre kiterjed, így például az épületekben energiatakarékos LED világítótesteket alkalmaznak, az áram egy részét pedig napelemek segítségével állítják elő – ezzel már önmagában annyival kevesebb szennyezőanyag jut a levegőbe, mintha 3200-al kevesebb személyautó járna az utakon.

(A hírnek egyébként némi magyar vonatkozása is van: a Metro által már évek óta üzemeltetett és jelenleg is beszerzés alatt álló egyes NABI busztípusok karosszériái a cég budapesti illetve kaposvári gyárában készülnek.)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr652604417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moszkvicsslusszkulllcs 2011.01.27. 00:57:29

Sose' értettem a miértet, amikor a szakértők azt mondják, hogy a földgáz ára együttmozog a kőolajéval.

Ez a post segített meghomályosni: a földgáz árát vélhetően tudatosan lövik be úgy, hogy pont ne érje meg földgázas járművel közlekedni.

Köszönöm a segítséget.
süti beállítások módosítása