Válassz! Válts! Variálj!

2015. szeptember 20. - BugaBence

11_1.jpg

Ez a 14. Európai Mobilitási Hét szlogenje, ezzel a mottóval nyitott meg a budapesti rendezvény.

A megnyitón Dr. Szeneczey Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években Budapest lecserélte a buszok hatvan százalékát, útjára indította a 47 vadonatúj CAF villamosok első példányait, bemutatták a Solaris–Škoda konzorcium által gyártott vadonatúj trolibuszokat, emellett a FUTÁR-nak köszönhetően tervezhetőbbé vált a közlekedés. Természetesen nem értünk az út végére – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes -, de nagyon jó irányba halad Budapest, ezért aktuális az idei rendezvény üzenete: merjünk együtt közlekedési módokat váltani.

Komoly fejlesztéseken van túl a BKK, azonban csak akkor lesz valódi választási lehetősége a fővárosban közlekedőknek, ha megkapják a szükséges utazási információkat is – húzta alá Dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója szerint Budapesten rendszerben kell gondolkodni, amit a BKK megtesz, így le lehet bontani a különböző közlekedési módok közötti falakat.

17.jpg

Hazánkban az autómentes hétvégén látható először a Mercedes Capacity és a faceliftes Sprinter 65

A BKK elsődleges célja és az idei Autómentes Hétvége egyik legfontosabb üzenete az, hogy összehangolja a különböző közlekedési lehetőségeket. Mindezt úgy lehet megvalósítani, hogy közben ne legyenek priorizált, kiváltságos közlekedési módok. Nem lehet kiemelt helyzetben sem a közösségi, sem az autós közlekedés. A különböző utazási formák közötti átjárhatóságot kell megteremteni, előnyösebb ugyanis, ha valaki azért választja – akár csak részlegesen – a közösségi közlekedést Budapesten, mert ismeri a többi közlekedési mód lehetőségeit, és tudja, hogy érdemes a gépjárművét egy parkolóban hagyni, majd átszállni a buszra, a metróra, vagy éppen a MOL Bubi bringára

Az Autómentes Hétvége két napig kínál ingyenes rendezvényeket: gyerekprogramok, koncertek, mesejátékok, kézműves foglalkozások várják azokat, akik kilátogatnak az Andrássy útra. A rendezvény vendégei megtekinthetik a legújabb járműveket és kipróbálhatják a MOL Bubi bringákat is. A BKK szombat délelőtt több szakmai bemutatót is tart, ennek során a Széll Kálmán tér átépítéséről Nyul Zoltán stratégia és innováció igazgató mutatta be a projekt eddig elért eredményeit, illetve ismertette a jövőben zajló munkálatok menetét.

Az Autómentes Hétvége részletes programját ahttp://www.bkk.hu/mobilitasihet/ oldalon olvasható egyébként.

A rendezvény idejére az egész Andrássy utat lezárták, így a Világörökség részét képező belvárosi útszakaszt teljes hosszában kiállítók, standok, játékok uralják ezen a hétvégén.

Persze minket leginkább a kiállított autóbuszok izgattak. A rendezvényre kivonult a T&J Projekt Kft. egyetlen darab Hybrid Volvo-Rába busszal, pedig egy felújított King Long-ot is kihozhattak volna. Kiállító a BKV Zrt., az MAN egy CNG üzemű busszal, az EVOBUS a 191 ember szállítására alkalmas négytengelyes és ötajtós Mercedes Citaro-val, valamit a KARSAN három extra  minibusszal, amelyből az egyik a BKV Karsan Atak típusú midibusz, amiből hamarosan 16 áll forgalomba a budai Várba.

7_1.jpg

A BKV büszkesége az egyetlen megmaradt Mávag Tr. 5

Az Andrássy úton a járműkiállítás csak ezen a hétvégén lesz látható. A többi esemény egészen a jövő hétvégéig látogatható lesz a mobilitási hét keretein belül.

(fotók: a szerző)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr147802424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.09.20. 15:04:16

" Mindezt úgy lehet megvalósítani, hogy közben ne legyenek priorizált, kiváltságos közlekedési módok."
Tudom, hogy most ez a kotta, hogy a BKK vezig hosszú életű legyen a székében. Ez így általánosságban attól még marhaság, akár D. mondta ezt így,, akár ti fogalmaztátok meg. A lehetőségek ésszerű kihasználásához priorizálni _kell_. Az változó, hogy hol micsodát. Városban mást, mint mondjuk városközi, elővárosi vagy kistérségi forgalomban.

kristoof 2015.09.21. 14:25:32

@Comandante en Jefe: Tökéletesen igazad van! Egyébként Dabóczi Kálmán pontosan így fogalmazott.

BPO654 2015.09.21. 15:36:34

@Comandante en Jefe: @kristoof:
Most nincsenek kiváltságos közl módok? Dehogy nincs! Villamosüzem, villamosT program, budai fonódó, fejl.tervek; villamoshosszabbítgatások, teljesen értelmetlen felújítások a villamosoknál stb.:D
Például a dél-pesti összes vonalat kiválthatnák troli Capacitivel, aminek az ára harmada-negyede egy új villamosnak, a kapacitáskülönbség 5% ALATTI, pálya sem kell hozzá, mindenhol elmegy és megforul ahol a volvo 7700-as. "Válassz!Válts!Variálj!" Hát ideje lenne váltani....és nem ragaszkodni az avítt dlgokhoz. A dél-pesti 42,50,52, simán lehetne troli ha akarnák, a 42-es sose lesz kész, 10-15 éve mondják, de 2014-2020 közti uniós ciklusban sincs benne!!!!!!!!!!!!!!!!!! Capacityvel már rég kész lenne a ltp-ig! Legnagyobb akadálya a 150-es Máv vonal aluljáró kell miatta, a gumikerekesnek viszont nem kell aluljáró, önjáró üzemmódban simán átmegy a síneken, de ha nem troli akkor CNG-s Capacityvel Én már rég kiváltottam volna (2008 óta gyártják sorozatban)! Ehelyett maradnak a magaspadlós 40 éves kivénhedt csotrogány klíma nélküli billegő lépcsős vackok, új, olcsó korszerű klímás a.padlós modern járművek helyett! Meg kéne fogaadni ami a címben van főleg a középsőt!!Ideje VÁLTANI, ahol nem kella villamos ott le kell cserélni, csak a bolond villamosfanok fognak sírni a kivénhedt csotrogányok után, modern járműveket kell venni és nem kell ragaszkodno annyira a villamoshoz, amit fönn is kell tudni tartani, nemcsak megépíteni eu-s pénzből, mert aztán a fenntartásra már nem ad pénzt az eu!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! S látjuk, hohy ebben az orzágban alig van pénz semmire sem adnak fenntartásra MÁV BKV egészségügy..... .

BPO654 2015.09.30. 22:48:23

@Comandante en Jefe:
A troli Capacity ha lesz ilyen, nos az sem a németek találmánya, ugyanis természetesen az Ikarus gyártott négytengelyes csuklós trolibuszt, korát messze megelőzve ez volt a T 400-as. Ráadásul apukám, ugyanazt a módszert alkalmazták már 1960-ban amit a németek 2007-08-ban, két már meglévő kocsiból rakták össze, tehát ez sem a németek találmánya, s ráadásul a hátsó ikertengelye kormányzott volt!!
Az elvtársak viszont azt mondták, hogy nem kell elég a 3 tengely. 1961-1967-ig járt mindössze!! (Felháborító módon)! Ennélfogva alig van róla fénykép!

villamosok.hu/troli/ik-60t/t400-p.jpg
süti beállítások módosítása