Ez a 14. Európai Mobilitási Hét szlogenje, ezzel a mottóval nyitott meg a budapesti rendezvény.
A megnyitón Dr. Szeneczey Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években Budapest lecserélte a buszok hatvan százalékát, útjára indította a 47 vadonatúj CAF villamosok első példányait, bemutatták a Solaris–Škoda konzorcium által gyártott vadonatúj trolibuszokat, emellett a FUTÁR-nak köszönhetően tervezhetőbbé vált a közlekedés. Természetesen nem értünk az út végére – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes -, de nagyon jó irányba halad Budapest, ezért aktuális az idei rendezvény üzenete: merjünk együtt közlekedési módokat váltani.
Komoly fejlesztéseken van túl a BKK, azonban csak akkor lesz valódi választási lehetősége a fővárosban közlekedőknek, ha megkapják a szükséges utazási információkat is – húzta alá Dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója szerint Budapesten rendszerben kell gondolkodni, amit a BKK megtesz, így le lehet bontani a különböző közlekedési módok közötti falakat.
Hazánkban az autómentes hétvégén látható először a Mercedes Capacity és a faceliftes Sprinter 65
A BKK elsődleges célja és az idei Autómentes Hétvége egyik legfontosabb üzenete az, hogy összehangolja a különböző közlekedési lehetőségeket. Mindezt úgy lehet megvalósítani, hogy közben ne legyenek priorizált, kiváltságos közlekedési módok. Nem lehet kiemelt helyzetben sem a közösségi, sem az autós közlekedés. A különböző utazási formák közötti átjárhatóságot kell megteremteni, előnyösebb ugyanis, ha valaki azért választja – akár csak részlegesen – a közösségi közlekedést Budapesten, mert ismeri a többi közlekedési mód lehetőségeit, és tudja, hogy érdemes a gépjárművét egy parkolóban hagyni, majd átszállni a buszra, a metróra, vagy éppen a MOL Bubi bringára
Az Autómentes Hétvége két napig kínál ingyenes rendezvényeket: gyerekprogramok, koncertek, mesejátékok, kézműves foglalkozások várják azokat, akik kilátogatnak az Andrássy útra. A rendezvény vendégei megtekinthetik a legújabb járműveket és kipróbálhatják a MOL Bubi bringákat is. A BKK szombat délelőtt több szakmai bemutatót is tart, ennek során a Széll Kálmán tér átépítéséről Nyul Zoltán stratégia és innováció igazgató mutatta be a projekt eddig elért eredményeit, illetve ismertette a jövőben zajló munkálatok menetét.
Az Autómentes Hétvége részletes programját ahttp://www.bkk.hu/mobilitasihet/ oldalon olvasható egyébként.
A rendezvény idejére az egész Andrássy utat lezárták, így a Világörökség részét képező belvárosi útszakaszt teljes hosszában kiállítók, standok, játékok uralják ezen a hétvégén.
Persze minket leginkább a kiállított autóbuszok izgattak. A rendezvényre kivonult a T&J Projekt Kft. egyetlen darab Hybrid Volvo-Rába busszal, pedig egy felújított King Long-ot is kihozhattak volna. Kiállító a BKV Zrt., az MAN egy CNG üzemű busszal, az EVOBUS a 191 ember szállítására alkalmas négytengelyes és ötajtós Mercedes Citaro-val, valamit a KARSAN három extra minibusszal, amelyből az egyik a BKV Karsan Atak típusú midibusz, amiből hamarosan 16 áll forgalomba a budai Várba.
A BKV büszkesége az egyetlen megmaradt Mávag Tr. 5
Az Andrássy úton a járműkiállítás csak ezen a hétvégén lesz látható. A többi esemény egészen a jövő hétvégéig látogatható lesz a mobilitási hét keretein belül.
(fotók: a szerző)
Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!