Újabb kincsek a Lantában

2012. október 14. - kristoof

cimlap.JPGKorábban már beszámoltunk arról, hogy milyen buszok restaurálásán dolgoznak a mátyásföldi csarnokban. Most újra ellátogattunk ide, hiszen megint érdekes járművek kerültek az üzembe.

A Lantát is elérte a hazai buszgyárak válsága. Így a Skandináviába került S91-esek vázszerkezetének elkészülte után, új autóbuszok gyártásában már nem tud részvevő lenni a Lanta Consulting Kft. A cég vezetése nemrég úgy döntött, hogy ha nincs új busz, akkor átállnak a régiek felújításra és a még régebbiek restaurálására. Persze itthon manapság ebből sem tudnának megélni, ezért kiterjesztették a portfóliót. Így nemcsak buszok, újulnak meg az Ikarus valamikori szerszámgyártó csarnokában, hanem gyakorlatilag minden olyan jármű aminek kereke van.

cimlap2.JPGEz a busz már orvosi rendelőként járja a falvakat

A legkisebb járgányok közé tartozik három Velorex. Ezek közül az egyik erős modernizációt és egy kisebb tuningot kap, de csak annyira persze amennyire modernizálni lehet egy ilyen háromkerekű "segédmotoros kerékpárt". A Lantában persze nincs tuning, buszalkatrész nélkül! A "bőregér" ezért Ikarus 255-ös üléseket és biztonsági övet is kap majd. Az "alufelnik" két Suzuki motorról származnak. Így lesz pótkereke is a Velorexnek. A másik két Jawa motros "cirkáló" közül az egyik az alkatrész bázis szerepét tölti be, a másik pedig eredeti állapotban kerül vissza gazdájához.

cikkbe6.JPGHa elkészül remekül mutat majd a lengyel Predom lakókocsi előtt

Egy félreeső szegletben Moszkvics 412-es árválkodik. A szovjet ipar remekére egyelőre sajnos nincs idő. Nagy kár, ugyanis az autóhoz tartozik egy lengyel Predom gyártmányú lakókocsi is, amivel igazi szocreál hangulatot kelthetne a Balaton felé menet az M7-esen.

cikkbe4.JPG A BKV legújabb busza is a Lantában készült

De nem csak a keleti blokk van jelen a Lantában. Egy 1967-es gyártású V8-as Pontiac GTO és egy jóval fiatalabb 2,8-as turbós, jobbkormányos Mitsubishi Pajero képviseli a autók nyugati szegmensét. A GTO-t hosszú évek kemény munkájával sikerült helyreállítani. A 6 600 köbcentis benzinfaló szörnyeteg, körülbelül két éve lett kész és azóta is a Lanta műhelyében állomásozik.

Persze a főprofil továbbra is a buszok felújítása marad. Nemrég lett átépítve egy 15 méter hosszú Neoplan Centroliner. Ezt a kocsit egy háziorvos vásárolta Németországból. A háromtengelyes, háromajtós városi busz különlegessége, hogy mobilrendelőt alakítottak ki a belsejében a szakemberek. A busz első utasajtaján át csak a busz vezetője tud közlekedni, ugyanis a sofőrülés mögött egy fal választja el a sofőrkörnyezetet az utastértől. A második és a harmadik ajtón át az orvosi rendelésre érkező és távozó betegek közlekedhetnek. A középső és a hátsó ajtó közé helyezték el az orvosi rendelőt. Ebben minden megtalálható amire egy orvosnak szüksége lehet rendelés közben. Így van betegágy, mosdó, szekrény és két "ülés" is a rendelőben. Ez utóbbi a busz eredeti tartozéka. A középső és a hátsó ajtó között van a váróterem, ahol gyakorlatilag egy hagyományos városi busz berendezéseit találhatjuk. A Lanta szakemberei számára egyébként, ez a kistérségi mobilrendelő nem jelentett komoly kihívást, hiszen a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak (MSZSZ) már két busz is készült itt. Egy nagyobb, Ikarus röntgenbusz és egy kisebb Opel Movano étkeztető busz. Mindkét kocsit 2010-ben adták át a szolgálatnak.

cikkbe3.JPGA Lanta környékén, néha ilyen "csodabogárral" is találkozhatunk

A veterán buszos szekció is gőzerővel dolgozik. Már több mint egy éve kész a volt Malévos Ikarus 55 Faros, amit egy korábbi videó nyomán a Herendi Porcelánmanufaktúra megajándékozott négy eredeti asztali lámpával. Nemrég pedig a veterán vizsgája is sikeres lett a Farosnak, így hamarosan OT rendszámmal láthatjuk viszont újra az utakon.

cikkbe5.JPGA 620-as hathengeres Csepel motorja a próbapadon

Készül a Veteránbusz bérlés második járműve is. Ami valójában két jármű. Az egyik egy 1959-es évjáratú Ikarus 620-as városi autóbusz. Ami már csak az eredeti FAÜ által használt -ezüst-sötétkék- színek felkerülésére vár, majd ezután következik a kocsi végszerelése. Ehhez a 620-ashoz készül egy szintén 1959-ben gyártott ÁMG (Általános Mechanikai Gépgyár) pótkocsi is. Ez szintén a festésre és kiszerelésre vár jelenleg. A tulajdonos tervei szerint a járműszerelvény üde és állandó színfoltja lesz a fővárosi utaknak.

cikkbe2_1.jpgSzinte elképzelhetetlen, hogy ebből hamarosan működőképes busz lesz

Persze több más Ikarus típus és idősebb nyugati busz is megújul a Lantában. A cég tulajdonosai is várják már a Volán-tendereket, hisz több hazai buszgyártónak is készítenek alkatrészeket vagy akár teljes járművet is. Korábban az Ikarus Egyedi Kft.-nek szállítottak, több S91-esnek is itt készült a vázszerkezete, de rendelt innen alkatrészeket a NABI  és nem utolsósorban itt készültek az újkori Ikarus buszok is. Mivel itthon a közeljövőben nem sok esély van arra, hogy új buszok álljanak forgalomba, ezért a Lanta előre menekül, megpróbálnak minél több járművet felújítani, de egy külföldi céggel való együttműködést is elképzelhetőnek tartanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr554847832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GOLAZ111 2012.10.14. 17:28:15

Az utolsó képen hátul egy szegedi Skoda 21 AB van? Mit keres az ott?

kristoof 2012.10.14. 17:42:52

Ez a kép már majdnem két éves. Ezzel szemléltetjük, hogyan nézett ki a 620-as. Amúgy a szegedi trolik felújítása is a Lantában készült. Csak a hajtást szerelték beléjük Szegeden.

BPO654 2012.10.16. 23:55:47

@kristoof:
Az Ikarus csuklós trolija meg Szegeden. (SzKT-ARC v187T).
Csodálatos dolog a régi jvek felújítása, de inkább újakat kéne venni. Ami itt van azt egyrészt már rég leírtam a VEke fórumon 2007-ben, másrészt meg kissé ellentmond annak ami ma törént ugyanis ahogy várható volt jönnek a Citarók Bp-re.

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120223-a-dragabb-magyar-busz-is-megeri-az-allamnak.html

Beszélni beszélnek róla de mégsm azt csinálják... . Persze nem lehet mert tender ígyúgy, hát a németek, csehek, lengyelek mégis majd mindenből a hazait veszik.:D
Mi meg Citárót. Ha Capacityt vennénk annak még örülnék is; Örsről induló csuklós vonalakra, meg a 23 23E 86 139 239-re és persze a 7-es jcsaládra a Capacity lenne az igazi választás..... .
süti beállítások módosítása