Hol vannak az új midi buszok?

2013. április 12. - kristoof

cimlapkep.jpg

A BKK szinte mindennap mutogat olyan, új vagy használt buszokat, amik hamarosan forgalomba állnak a főváros útjain. Viszont a BKV legrosszabb állapotban lévő buszai úgy tűnik, mégsem zavarják a köreiket. Az egyetlen valós esélyt a rossz műszaki állapotukról nevezetes Ikarus 405-ösök lecserélésére, épp a közlekedési központ hiúsította meg. Egyelőre nagyon halvány az esélye annak, hogy az új beszerzésű buszok még az idén forgalomba állhassanak. Ha a beszerzés 2014-re tolódik, akkor az biztosan sokba fog kerülni!

A világ legszebb vonala roncsokkal

Nemrég a várban közlekedő 16-os busz lett a világ második legszebb buszvonala megelőzve a mindössze hetedik szintén fővárosi 2-es villamost. Legalábbis a National Geographic Életre szóló utazások című könyvében. Ami valójában egy megosztott díj, hiszen a 105-ös vonallal együtt kapta az elismerést a midibuszokkal kiadott viszonylat. Ahogy korábban megírtuk, természetesen itt nem az állandóan lerobbanó és kimaradó midikre gondol a könyv szerzője, hanem arra hogy a 16-os család átmegy a Duna fölött a Lánchídon, majd onnan fel a Várnegyedbe, ahol a járat végállomása is van.

b405.jpgEzen néhány éves fotón ramaty állapotban van a midi Ikarus. Jelenleg valamivel jobb bőrben vannak a 405-ösök (fotó: Zahnrad)

Persze igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a BKV nem próbál meg mindent annak érdekében, hogy az Ikarus 405 típusú buszokkal kiadhassák a „midis” vonalakat. A sikertelen midi tender (erre még visszatérünk) után 2011-ben a legrosszabb kocsik teljes váz- és futóműfelújítást kaptak. Nemrég pedig a Perkins motorok felújítására írt ki tendert a közlekedési vállalat. Ezeknek köszönhető, hogy már nem a 405-ösök a BKV legmegbízhatatlanabb járművei, hanem a 412-esek szintén az Ikarustól. A legfrissebb elérhető kocsikiadási statisztika szerint azonban az Ikarus midi buszai még mindig az „előkelő” harmadik helyett foglalják el a megbízhatatlansági listán. Ami azért érdekes, mert az első darabok hiába 1994-ben érkeztek a BKV-hoz, nagyrészük már harmadszor ­- néhány kocsi pedig már negyedszer, ha az Ikarus visszahívásait is idevesszük - esett át teljes felújításon, ami egy alig „húsz éves” típusnál mindenképpen több mint pénzpazarlás, hiszen jobb helyeken az ennyire „problémás” kocsikat már rég lecserélik.

A csere nem a BKV-n múlt

Lassan négy éve már, hogy a BKV alvállalkozó bevonásával szerette volna enyhíteni a midibuszokkal kapcsolatos gondjait. Ezért 2009 júliusában ki is írtak egy meghívásos közbeszerzési eljárást, hogy az eredmény mihamarabb megszülethessen. Akkor a BKV álma 40 midibuszról és 60 „nagy” szóló és csuklós buszról szólt. A teljes flottának minimum Euro V besorolásúnak kellett lennie. Meglepő volt, hogy a vártnál többen jelentkeztek a kiírásra, de a végső megmérettetésre már mindössze csak hárman maradtak, az Orangeways, a Vértes Volán és a VT Transman. Ezzel az induló buszok listája is egyfélére csökkent, hiszen mindhárom induló a Molitus S91 típussal indult. Persze nem ment zökkenőmentesen a pályázat, majd két év alatt a BKV semmilyen eredményt nem tudott felmutatni.

cikkbes91.jpgAz S91-es 2010-ben a kifutópályán mutatta meg mit tud (fotó: kristoof)

Végül a legolcsóbb ajánlatot benyújtó Orangeways nyert, második a VT Transman lett, harmadik pedig a Vértes Volán. A tender eredményét, jó magyar szokás szerint, az egyik induló megtámadta mondván, hogy az Orangeways olyan alacsony árral indult a tenderen, hogy azt lehetetlen lenne kigazdálkodnia. Érdekes módon nem a másodikként befutott, egyébként Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó, VT Transman támadta a végeredményt, hanem a harmadik helyezett Vértes Volán. Ez azért érdekes, mert ha a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) úgy dönt, hogy kizárja az Orangeways-t, akkor automatikusan a második VT Transman lett volna a befutó. De végül a KDB 2011 januárjában megsemmisítette a miditender végeredményét.

A Népszabadság cikke szerint az egész ügy végére Vitézy Dávid tette fel a pontot: „a Fővárosi Közgyűlés határozatban mondta ki, hogy a BKV a jövőben csak üzemeltető társaságként működhet, alapítói utasításként. A BKV igazgatósága ezt az alapítói utasítást megismerte és mérlegelhette a döntésének meghozatalakor”. A gond csak az a tény, hogy a BKV közszolgáltatási szerződése 2012 tavasszal lejárt és ez nem a tender újbóli értékelését előíró KDB-határozat után derült ki. Ráadásul a BKV és a pályázók között zajlott levelezésekben az egyik induló éppen erre a körülményre és lehetséges „hatásaira” hívta fel a figyelmet, s kért rá biztosítékot, hogy egyáltalán van-e értelme pályázni. A közlekedési vállalat válasza azonban egyértelmű volt: szerintük köthetnek olyan szerződést, amely ezen a dátumon túlnyúlik.

A BKK vezérigazgatója egy másik indokot is felhozott, amely végül az eredménytelenné nyilvánítást támasztotta szerinte alá. Ez pedig az volt, hogy nemrégiben átnézték a szerződéstervezetet, és abban komoly kockázati tényezőt találtak: a 40, már említett buszon felül még további 60 jármű opciós szállítására is lehetőséget adott a tervezet, amennyiben erre a BKV igényt tart. Ez nem volt beárazva a tenderben, s a vezérigazgató szavai szerint a későbbiekben megkérdőjelezhetővé tette volna a midibusztender eredményét, amennyiben ezt az opciót lehívják. Ez abszolút jogos kifogás csak az érthetetlen, hogy ez miért csak két évvel a kiírás és egy hónnappal az eredményhirdetés után szúrt szemet Vitézy Dávidnak? Hiszen a kiírás idejében ő a BKV felügyelőbizottságában foglalt helyet –írta a lap.

Innen már biztosan tudható volt, politikai szempontok játszották a főszerepet a miditender elkaszálásában. Mindenesetre is Vitézy Dávid 2011 márciusában mindenkit megnyugtatott: a BKK hamarosan kiírja az új miditendert.

ik405k.jpgHa tovább húzzák az időt, újra így fognak kinézni a midibuszok (fotó:Zahnrad)

Az ígéret szép szó…

Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy a közlekedési központ nem próbálja meg lecserélni a midibuszokat, de isten malmai úgy tűnik, lassan őrölnek. Olyannyira lassan, hogy időközben a midibuszokat beelőzte egy másik tender. Az úgynevezett buszüzemeltetési modell első része (ennek a második felvonása lesz a midibusz beszerzés is), aminek keretein belül, épp a napokban, érkezik hazánkba 159 Mercedes-Benz Citaro típusú autóbusz az Evobus németországi gyáraiból. Megjegyzendő, hogy ennek a tendernek a győztese a VT Transman lett, az a cég, amelyik az első miditenderen is indult, majd végül második lett.

Persze a BKK nem adta fel a buszok lecserélésének a vágyát, egyre másra mutatják be büszkén Facebook oldalukon a Nyugat-Európában már selejtérett, de Budapestre importált kocsikat is. Tehát, ha lassan, de biztosan is cserélődnek a buszok, de valamiért épp a legrosszabb állapotban lévő, napi kiadási gondokkal küzdő és egyik legdrágábban üzemelő midikocsikat sikerül a mai napig üzemben tartani. Nagy ívű tervek mindenesetre vannak a BKK tarsolyában, amíg alig negyven midibuszt nem sikerült lecserélni „mindössze” három év alatt, addig épp a minap mutatták be a pazarlás egyik iskolapéldáját. A 3-as metró felújítása kapcsán egy Intermodális csomópontot építtetnének Káposztásmegyerre, gyakorlatilag a puszta közepébe, három vasúti (metró, vonat villamos) kapcsolattal. Természetesen Uniós milliárdokból, amihez képest 40, akár elektromos, midibusz lecserélése eltörpülne.

 

cimlapkep.jpgEgy norvég S91 a Rábaringen. Kell ennél jobb busz? (fotó: Molitus)

A több mint két éves Vitézy ígéretből végül annyi lett, hogy tavaly augusztusban a BKK közzétette, a buszüzemeltetési modell második felvonását jelentő előminősítői eljárást, 60 darab midibuszra, amiben immár indulhat(na) a BKV is, mint pályázó. Egy akkori újabb ígéret szerint 2012 szeptemberében írják ki magát az új midibusz tendert. Ha manapság a közlekedési központot arról kérdezzük a Facebook oldalukon, hogy mi az oka csúszásnak, akkor csak annyi a válasz, hogy jelenleg még folyik az előminősítés. Igaz már tavaly novembere óta ezt válaszolják.

Gondban lesznek

A jelenleg elérhető információk szerint az új tender engedni fogja az alternatív (például; elektromos vagy hibrid) hajtású buszok üzembeállítását, de hazánkban szinte semmilyen tapasztalat sincs az ilyen kocsikkal és nem valószínű, hogy bármelyik leendő üzemeletető kísérletekbe bocsátkozna az ilyen rendszerekkel. Persze külföldi részvétel is szóba jöhetne, de úgy tudjuk, eddig (ahogy a korábbi tendernél sem) egyetlen határainkon túli üzemeltető sem jelezte részvételi szándékát. Ha a BKK a költségeket le szeretné szorítani, akkor az alvállalkozónak még idén meg kell rendelnie az új midiket. Ellenkező esetben igen magasra rúghatnak a kilométerdíjak, ugyanis jövőre már csak minimum Euro VI-os besorolású autóbusz állhat forgalomba hazánkban. Az ilyen kocsik darabára viszont jóval magasabb, mint a korábbi alacsonyabb besorolású társaiké. Ezért mindenképpen iparkodni kellene a tender kiírásával, mert könnyen előfordulhat, hogy drágább kocsikilométer díjat kér majd az üzemeltető, mint a hamarosan forgalomba álló új 12 méteres Mercedes Citaroké, ami így is elég borsos a maga 663 Ft/kilométeres árával.

P1080242k.jpgHa lesz 9,5 méteres kategória, akkor jó eséllyel indul a Kravtex is (fotó: Zahnrad)

Úgy tudjuk, a BKK jelenlegi terve az, hogy két kategória lesz a műszaki kiírásban, egyik a nyolc méteres, míg a másik a 9,5 méteres buszokra vonatkozik majd. Az ilyen hosszúságú midibuszokból egyelőre nincs elérhető Euro VI-os motorral szerelt változat (jelenleg csak a Mercedes gyárt ilyet, de az 10,5 méter hosszú) így, ha valóban csak jövőre állhatnak forgalomba az új kocsik, akkor gyakorlatilag prototípus buszokat vásárol az alvállalkozó.

A legesélyesebb típus továbbra is a Webasto-Molitus páros S91-es típusa. Hiszen a korábbi tendert elvileg megnyerték és a hét akkori pályázóból öt is ezzel a típussal indult. Ráadásul a Rába alvázra épülő busz többször is járt a várban, ezért nem igazán lehet meglepetés az utasok számára. Sajnos egy hátráltató tényező itt is van, nemrég a Rába felemelte, az egyébként nem túl jó minőségű, alvázának az árát, amibe, ha netán Euro VI-os motort is szerelnek, még jobban megdrágíthatja az amúgy sem túl olcsó midibuszt. Az is igaz, hogy a friss hazai típusok közül az S91 a legtöbbet bizonyított autóbusz, hiszen a prototípus már négy éve, napi 20 órában dolgozik Gyömrőn minden különösebb hiba nélkül. Nemrég pedig Norvégiába és Svédországba került hét darab a midikocsikból, amik az üzemeltetők és az utasok megelégedésére, aktívan kiveszik a részüket a helyi közlekedésből.

Egyelőre azonban úgy néz ki, az a veszély nem fenyeget minket, hogy máris a pályázó típusokat kelljen találgatnunk. Ahhoz ugyanis már rég ki kellett volna írni a tendert!

(Címlap montázs: Totalcar/kristoof)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr105216087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urbino (törölt) 2013.04.12. 12:57:16

A hétvégén voltam a várban, az összes 405 valami okádék, ahogy kinézett. Mindegyik kivétel nélkül úgy volt megtankolva, hogy a kasztnira volt fojva/száradva a gázolaj. Amelyikkel felmentem az belül valami hihetetlenül igénytlenül nézett ki (ecsettel, teljesen más árnyalatú zölddel lefestegetve a kapaszkodó mint az eredeti, itt-ott zöld szigszalaggal kiegészítve, kosztól ragadó ülések...).... a tárnok utcába elment az egyik mellettem, olyan fekete és büdös füstöt eregetett magából, hogy elkapott a köhögés, annak ellenére is, hogy nap-mint nap ezt szívom a vezetőfülkében. Mondanom sem kell, hogy a turistáktól tömött vasárnapi utcában volt ott külföldi, magyar kiabálás, bosszankodás. Budapest szégyene ez a típus.

Paraphone 2013.04.12. 15:33:35

Alibi baromság ez a midibuszozás amúgy. Igen, mert a vár kazamatáit védeni kell, ja a BKV-tól kell védeni, a szóló buszoknál szemre testesebb turistabuszoktól, amik vidáman szelhetik a Vár útjait, nem. Simán járathatnának szólóbuszokat, oké, legyen egy ésszerű sebességkorlátozás, 30, vagy 20km/h a Vár területén, és annyi.

BloodOrange 2013.04.12. 16:54:19

Sok másik helyen is jár midibusz, na persze a vár a leglátványosabb terület. Én pl a 203-ason utazom vele rendszeresen.

De tényleg, ennyi idősen ennyire szétesett buszokat még nem láttam sehol. A kb 1,5-szer olyan idős 200-asok sokkal jobban egyben vannak, de még egy 20-25 éves melósszállító Ford Transit is megnyerőbb tud lenni.

jack o'neill 2013.04.12. 19:19:32

De kurva jól nézne ki az S91-es skyblue színben! Remélem jön is egyszer. Mikor a BKV-nál volt, akkor utaztam rajta csak pár megállót. Belülről olyan, mint egy kis NABI Sirius!
A Kravtex "várba várt midije" (ízé roburja) remélem meg megy. Jó messzire....

ZBR 2013.04.22. 11:35:19

@Paraphone:
Így van, a hatalmas turistabuszok ráadásul nem csak a Külső részen (Dísz tér) járnak keresztül, hanem bemennek a Hiltonhoz is. Ha a Hilton - és Bécsi kapu között van a gond, akkor is jobban megérné szóló 16-ossal járni Deák - Szentháromság - Hilton szálló - Szentháromság - Deák útvonalon. Amellett jóval kevesebb midi is elég lenne egy átlapoló, ritkább 16A-hoz, hogy a Széll Kálmán felől biztosított legyen az eljutás.
süti beállítások módosítása