Nemzeti buszgyártási stratégia használt buszokkal

2016. november 16. - kristoof

1_12.jpg

Nemrég 160 használt buszt szerzett be a Volánbusz Norvégiából. Most újabb 138 használt buszra írt ki tendert a Volán Buszpark Kft. Persze a fővárosi metrópótlásra is úgy sikerült helyzetbe hozni a hazai buszgyártókat, hogy a BKV is nyugati használt buszok beszerzését tervezi a pótlás levezényléséhez.

Inkább használtat, mint magyart!

A nemzeti buszgyártás az új nemzeti fegyvergyártás. Vagyis a magyar ipar zászlóshajója, remélt jövőbeli tartópillér. De ehhez az is kell, hogy legyen együttműködés, meg hogy a nemzeti ipar kapjon egy esélyt. Mondta Lázár János 2016. május 12-én. Nem sokkal e mondatok elhangzása előtt a Volánbusz kiírt egy tendert 152 új autóbuszra, amelyet a buszgyártási stratégia kihirdetése után gyorsan vissza is vont a Volánbusz, hiszen a közbeszerzést sikerült úgy kiírni, hogy még véletlenül se indulhasson hazai gyártó rajta.

Mostanra már tudható, hogy a Volánbusz azért volt kénytelen visszavonni az említett tendert, mert az új buszokra az állam tulajdonában lévő bankoktól szeretett volna hitelt felvenni. Azonban valamilyen fura ok miatt a pénzintézetek elutasították a Volánbusz beszerzésének támogatását.

2_11.jpg

Folyamatosan érkeznek a használt norvég Volvo buszok a Volánbuszhoz (fotó: Czine Zsolt)

Persze ez nem szegte kedvét a Volánbusznak, így újabb tendert írtak ki, ezúttal már nem új, hanem használt autóbuszokra, összesen 160 darabra. Ezek a különféle Volvo gyártmányú buszok Norvégiából érkeztek és épp ezekben a napokban állnak forgalomba a hazai Volán társaságoknál, amelyekből száznál is több kerül a Volánbusz járműparkjába.

Fogalmuk sincs, mi történik a hazai buszpiacon

A minap megtartott 47. Autóbusz Szakértői Tanácskozáson a Nemzeti Buszbeszerzési Bizottság (NABB) egyik tagja, Borbélyné dr. Szabó Ágnes a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési ügyekért felelős főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy idén még valóban sok használt busz érkezik a Volánokhoz, de jövőre már csak 29 darabot vásárolnak. Persze honnan tudhatná a NABB tagja, aki épp a közlekedési ügyekért felelős, hogy aznap reggel írt ki a Volán Buszpark Kft. egy tendert 138 darab használt autóbuszra, amelyek szállítása pont jövőre esedékes, épp akkor, amikor ő azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy jövőre már alig több mint két tucat használt busz érkezik hazánkba.

4_6.jpg

Az osztályvezető-helyettes még nem tudja, de mi már igen. Jövőre biztosan nem 29 használt buszt vásárolnak a Volánok (fotó: Zahnrad)

Értesüléseink szerint a használt autóbuszok beszerzése nem áll meg itt. Idén és jövőre is több Közlekedési Központ tervezi, hogy használt buszokat szerez be. Erre az elképzelésre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az NFM is áldását adta.

Helyzetben a magyar buszgyártók

Újra Lázár Jánost idézzük: Csak annyit kértünk a főpolgármester úrtól, hogy a 3-as metrópótlása kapcsán hozzuk helyzetbe a hazai buszgyártást. A helyzetbe hozás olyan jól sikerült az államnak, hogy épp egy magyar buszgyártóval aláírt metrópótló szerződést volt kénytelen felmondani a BKV. Most ott tartunk, hogy a BKV-nak egyetlen egy új csuklós busza sem lesz a metrópótlás idejére.

3_7.jpg

A BKV-nál is egyre több a használt busz. Kénytelenek lesznek a metrópótlásra is használt buszokat vásárolni? (fotó: Zahnrad)

Így most a BKV is, jó állapotú, használt külföldi autóbuszflotta felé kacsintgat, tehát a metrópótlás idején Lázár János vágyálmával ellentétben, nemhogy magyar, de még csak nem is új autóbuszok fognak forgalomba állni Budapest útjain. Kérdés mi lesz a BKV buszgyártó kapacitásával, ami a korábbi, régi buszok karbantartásából felszabadult munkatársak további foglalkoztatását jelentette.

Csak egy legény van talpon e vidéken? 

Persze hazai gyártású új autóbuszok is forgalomba álltak az elmúlt hónapokban. A győri Kravtex Kft. sorra nyeri az új autóbuszos Volán tendereket. Idén eddig már 110 új autóbuszt adtak át és nagy valószínűség szerint hamarosan újabb beszerzések nyertesei lehetnek a győriek, így ez év végére, összesen már több mint kétszáz új hazai gyártású autóbusz állhat forgalomba.

Csehországban kicsit másként gondolkodnak, ott évente nagyjából 3000 autóbuszt gyártanak, ráadásul a Kravtexnek licencet adó SOR Libchavy spol s.r.o. kétszer annyi autóbuszt ad el, mint amennyit a jóval nagyobb gyárterülettel rendelkező Kravtex Kft. gyárt. 

 Akik szeretik a táblázatokat és grafikonokat, azoknak álljon itt néhány beszédes fotó a hazai közforgalmú buszállomány állapotáról a 47. Autóbusz Szakértői Tanácskozásról (fotók: Zahrad) 

Azonban ez a kétszáz itthon eladott autóbusz édeskevés, hiszen a hazai buszpark elöregedésének megállításához, a fővárossal együtt legalább 1500 új autóbuszt kellene forgalomba állítani évente. Jelenleg a hazai Volán vállalatok buszainak 62,2 százaléka idősebb tíz évesnél, 35 százaléka pedig öregebb, 15 évesnél! Ez bizony beszédes adat, a régióban a magyar autóbuszpark a legöregebb.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

(Címlapfotó: Buga Bence)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1511965955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.11.17. 14:45:55

Ami még szomorúbb, hogy a Credokra (de talán a Modulora) már azt sem lehet mondani, hogy kiforratlan vagy drága a fenntartása (sőt, tudtommal még az ára sem elszállt), teljesen korrekt buszokat tudnak gyártani - ilyen piszlicsáré kifogások vannak már csak, hogy kicsi a kereke meg túl sok dobogó van benne (amik ha jogosak, nyílván orvosolni kell őket, de a fő műszaki paramétereik kitűnőek).
Ezekhez képest a Volvok persze luxusbuszok, csak épp fogalmam sincs miből fogják finanszírozni az üzemeltetésüket, mert itthon az utas nem norvég pénztárcával veszi a jegyet. Személyautós analógiával élve ez egy az egyben az az eset, mikor 3M HUF-ból vehetne új Daciát/Suzukit, de ő inkább a nyugatról behozott használt Audira/BMW-re voksol. Majd az idő megmutatja, melyik volt a jó választás - csak félek, addigra már nem lesz hazai buszgyártás amivel esetleg egy rossz döntés következményeit korrigálni lehetne.

sas70 2016.11.17. 16:18:09

Úgy hasítunk, olyan jól teljesítünk, hogy új buszokra nincs pénz. Nem baj, legalább gyalog nem megyünk a szép, új focistadionokba!

KissGecihuszár 2016.11.17. 18:22:40

tisztelettel szeretném megkérdezni akár a poszt írójától; egész pontosan hány db ú.n. "városi rendeltetésű" elkészült, tehát 3D-ben fellelhető kocsi áll az ilyet gyártani képes hazai vállalatok udvarain?? Kérdezem ezt azért, mert ha jók az infóim, a metró pótlásra szükséges (brutál mennyiség) 150 db busz szállítását mindössze 1 hazai gyártó tudta legkorábban !jövő nyár közepére! garantálni, a többi néma csendben volt! Akkor most mi a véreres faszcsimról beszélünk? Ja, hogy kell néhanapján 1-1 ilyen és ehhez hasonló lángoló forradalmi lendületű blogbejegyzés, mely csupán a lényegről hallgat nagyon mélyen?! Tessen már végre 1x a teljes, kendőzetlen igazságot is leírni, azaz hogy a 6 hazai buszgyártó teljesítmény együttvéve is a 0-hoz konvergál, sajnos...

_zahnrad 2016.11.17. 18:56:36

@KissGecihuszár: A metrófelújítás jövő nyáron kezdődik, az előtt esélytelen. Egy korábbi posztban már felhívtuk arra a figyelmet, hogy ugyan a buszokra köpköd minden politikus, de az első vasúti és építészeti kivitelezésre benyújtott ajánlatokat csak idén októberben bontották fel és csodálkoztak rá a magas árakra. A késés oka tehát ez, és a bizonytalan finanszírozás.

Az udvaron a Kravtexnélhelyközi buszok állnak, kb. még 150, más nincs annyira bátor, hogy előre gyártson. De nem is feltétlenül a budapesti helyzetről van csak szó, ugyanis a 2017-re beígért ominózus 29 használt, és a valóságban érkező legalább 138 darab, mind-mind vidékre kerül. Oda nem kell 75 vagy 150 vagy éppen 180 csuklós buszt mindig 5-6 hónapra szállítani. Elég kevesebbet, normális határidőkkel is. A nagy gyártóknak olyan 7-9 hónap a szállítési hatáidejük ilyen mennyiségekre. A BKV-nál már tavaly októberben is 6 hónap volt a szállítási határidő. Volt is rá szerződés, felmondták. Ez egy káosz, amiben egyik kéz sem tudja mit csinál a másik. Csak köpködés van. Koncepció, munka, értelem és tájékozottság nincs. Nem divat.

2016.11.17. 20:58:49

@KissGecihuszár: A válság alatt minden hazai buszgyár udvarra gyártott - meg is lett az eredménye, jött a buszberzési stop és a kissebbek lehúzhatták a rolót. Még egyszer nem lesznek olyan hülyék, hogy elkövessék ezt a hibát (ha hallottál már a likviditásmenedzsment kifejezésről te is beláthatod, hogy ez elég kamikaze taktika). De igazából itt nem is a metrópótlásról van szó, hanem úgy általánosságban arról a szemléletről, hogy a használt, máshol már szolgálati időből kifutó buszokat vesszük meg újak helyett. Merthogy új buszban tényleg csak a nagy gyártók (MAN, Mercedes, Solaris) képesek olyan ajánlatot adni pár kategóriában, mint az itthoniak (most a Rába-Volvot ne firtassuk hogy az micsoda).
Úgy általánosságban a budapesti és vidéki buszparknak is óriási fiatalításra lenne szüksége - senki nem várja el, hogy ez teljes egészében magyar buszokkal valósuljon meg - ha a 3M metró vonalán nem azok lesznek, hát istenem - de ahogy a cikkből is olvashatod az kb. a szükséges új buszok számának még mindig csak kb. 10 százaléka. Egyszerűen meg sem tudok nevezni még egy olyan ágazatot Magyarországon, ahol ekkora lenne a használt haszonjármű-behozatal - a kamionosok, futárcégek, bányavállalatok, taxisok, mezőgazdaság mind frissítik új gépekkel flottáikat, ehhez képest a volánoknál a használt beszerzés átvette a vezető szerepet. Ez kb. olyan nonszensz, mintha a miniszter meg államtitkár urak holnaptól csak nyugati kollégáik alól kikopott vasakat igényelhetnének közbeszerzés keretében.

KissGecihuszár 2016.11.17. 22:26:56

@Bermuda: persze, valóban volt gyárudvarra történő 19-re lapot húzok termelés, mondván a jó mérnökeinket, szakmelósainkat meg kell tartanunk, ergo nincs más választás. Azonban vannak konkrét példák az elmúlt 3-4 évből, melyeken azért érdemes elgondolkodni, éspedig: VT-Arriva zsírúj (NSZK&Török reláció) Merci, illetve MAN, MVK CNG-s MAN, KKV teljes flottacseréje dettó CNG-s MAN, Kecskeméti 24 darabos Merci flotta beállítása, hogy most csak a kifejezetten városi rendeltetésű "bulikat" említsem. Egyedül a Tüke vásárolt nagyobb tételben Credo kocsikat, a "menetrend szerint" vásárolgató Győrön kívül. Ami viszont bőven volt, nos az a botrány cunami, amit pl. az Evopro "kedves" vezére is gerjesztett! Én soha nem állítottam, mint ahogy most sem teszem, hogy megfelelően kezeljük a hazai ipart, s benne a buszgyártást, de azon azért el kéne merengni, hogy a saját háza táján minden szereplő megtette, megteszi-e azt, amit kell, azaz versenyképes árú, jó ár/érték arányú terméket állít elő és mindenzt jól promotálja-e, ugyanis az nem lehet véletlen, hogy a Solaris buszaival van tele a fél Európa, többek közt a városi rendeltetésű buszok terén (is) nagyhatalomnak számító NSZK , tehát nemcsak az ex NDK-s városok!

Petyka366 2016.11.19. 19:31:04

@KissGecihuszár: Azok az MVK-s CNG-s MAN-ok azért hagynak kivetnivalót maguk után! Pl. Piros lámpánál letarolja a kocsisort, mert "Knight Ridereset" van kedve játszani, meg két kisgyerek alatt kipereg az ülés :/. És ez mindössze 2 hét alatt :(. qrva jó buszok aztán ezek!!!! Mekkora jó hogy kb. 10 perc alatt elülöm a minőségi ülésen a picsám :/. Ja és hidegbe a gázszökés is fasza. Egy a lényeg, nem különbek ezek a buszok a magyar kocsiknál (tisztelet a kivételnek pl:solaris), hiába veszi őket az összes vállalat :S.

Bluemotion 2016.11.29. 19:57:42

@Bermuda: "...addigra már nem lesz hazai buszgyártás..." Én azt sem értem, hogy ez miért lenne akkora gond. Magyaroknak kötelező buszt gyártani?

Bluemotion 2016.11.29. 20:06:50

@Bermuda: "...teljesen korrekt buszokat tudnak gyártani..." Ingázzál velük hetente. Pont most mentem egy távolsági vonalon egy Credo-val visszafele pedig egy E95-ös Ikrausszal, és nekem még az öreg is busz is kényelmesebb volt.

2016.11.30. 13:32:39

@Bluemotion: Önmagában nem gond, ahogy a hazai cukoripar, hazai bányászat vagy bármilyen hazai termelés eltűnése sem gond, ha jövedelmezőbb gazdasági tevékenységekkel képesek helyettesíteni, s olyan GDP-nk lesz, hogy aztán röhögve tudjuk kifizetni a legklafább nyugati buszokat is. Csak hogy ez a "Svájccá válás" stratégia még soha nem működött, pedig minden gazdasági jövőképnél előjön. Szóval amíg ez egy utópia, addig igenis kívánatos fenntartani olyan bástyákat, mint a hazai buszgyártás, mert egyrészt ezzel lesz a legolcsóbb és leghatékonyabb belföldi használatra buszt gyártani, másrészt ha megvan a know-how, akkor az export erősítén is el lehet gondolkozni.
Egyébként napi szinten ingázom távolsági járaton - többnyire King Longgal (szerintem nem kell bemutatni). Éppen ezért én is örülök, ha egy E95-öst vagy a volt Agriás E98-at dobja a szerencse, de akárhogy is nézem, ezek a buszok 15-20 évesek, s bizony csereérettek lesznek. A kényelem viszont egy relatív dolog - az Ikarus E-széria felső tagjai mind turistabuszok voltak, a Credo (és egyik másik autóbuszgyártó) sem gyárt ilyet Magyarországon, a legfullosabb Credo, az Optinell is csak inter-city (aka helyközi). Ez teljesen logikus is, hisz ma már azért viszonylag kevés olyan vonal van, amin 6-8 órás járatokat közlekedtetnének a volánok - másrészt a turistabusz amúgyis szembe menne a gyártó kiskerekes műszaki megoldásával, harmadrészt rohadt drága, max. nyugati magántársaságok veszik. Tehát ez nagyjából olyan megállapítás, mint az, hogy a MÁV új kocsijai sem érik el a 19. századi Orient express szintjét. A helyközi (de hívhatjuk távolságinak is) Credok kihívója inkább a Mercedes Intouro - szerintem annál azért jóval komfortosabbak, de ez csak magánvélemény. A motor és a kezelés viszont lehet, hogy a Mercinél a jobb, arra nincs rálátásom.
süti beállítások módosítása