
500 darab autóbuszt rendelt az egyik legnagyobb spanyol, magán tulajdonú közlekedési társaság, az Avanza, a nemrég teljes egészében a Tata tulajdonába került Hispano cégtől, a járműveket 3 év alatt szállítják le.
Helyi feladatokra az Area és a Habit, elővárosi és helyközi vonalakra az Intea Premium és Intea Low Entry, távolsági járatokra pedig a Xerus modellek mellett döntött a megrendelő. Utóbbi két kategória járművei többek között légkondícionáló berendezéssel, audió-videó rendszerrel és LED-es nappali menetfénnyel is fel lesznek szerelve.
Kissé faramuci helyzet állt elő az Omnibusz első interjú alanyait tekintve. Ugyanis még karácsony előtt jártunk a Webasto-nál, hogy a Webasto-Hungária és a Molitus Kft. ügyvezető igazgatóját bombázhassuk kérdéseinkkel. A BKV midibusz tenderén az ekkor még győztesnek gondolt Orangeways a Molitus által készített S91-es típussal indult. Igaz ekkor már tudtuk, hogy a miditender korántsem ilyen egyszerű, hiszen a Vértes Volán megtámadta az eredményt. Aggodalomra nem volt ok., hiszen a Vértes Volán szintén ezzel a típussal indult. Hétfőn viszont a KDB megsemmisítette a tender eredményét, de a BKV-nak lehetőséget biztosított az eljárás folytatására – akár egy új eredmény kihirdetésére is. Ha nem is teljesen naprakész az interjú, de érdekes válaszokat kaptunk Adamis Gábortól a Webasto-Hungária Kft és Kozák Pétertől a Molitus képviseletében:
A Nemzetközi Közforgalmú Közlekedési Szövetség (UITP) 2008 szeptemberében indította útjára a jövő európai buszközlekedési rendszere (European Bus System of the Future-EBSF) programot. A program 4 évig tart és 26 millió Eurós költségvetésből gazdálkodnak a résztvevők. A költségeket az Európai Unió állja.
A projekt fő célja a buszközlekedést vonzó közlekedési móddá tenni. 

Érdekes járművek kezdték ellepni a Lanta Consulting Kft. csarnokát! Mindegyik kisebb-nagyobb átalakításon esik át. Vannak olyanok is, amelyek ténylegesen a hamvainkból támadnak fel! A
Január 3.-ától új járat indult a budapesti belváros és a Ferihegyi repülőtér között. A REA (Repülőtéri Expressz Autóbuszjárat) jelzésű járat minimum 6 hónapig közlekedik, az ott közlekedő négy új Otokar Kent 290LF típusú buszt a Weekendbus Zrt. üzemelteti. Blogunk tett egy próbát az új buszokkal és az általuk nyújtott szolgáltatással.
Szomorú 
Mától új rovatot indítunk blogunkon. Ezentúl úti beszámolókat is közzé teszünk; természetesen az autóbuszos közlekedésre kihegyezve. Az első "áldozatunk" Bécs.