Buszfesztivál tizedszer

2013. április 26. - kristoof

cimlap_2.jpgA fesztivál élt, él és élni fog! Ez lehetett a mottója a szervezőknek, amikor összehozták a jubileumi tököli Autóbuszfesztivált. Pedig biztosan nem volt egyszerű a dolguk.

A korábban meghirdetett kiállítóktól függetlenül több más cég is képviseltette magát a tizedik buszfesztiválon, a tököli repülőtér betonján. Ugyanis a szervezők az érdektelenségbe fulladó esemény előtt még időben kapcsoltak. Ezért meghívták a Magyar autóbusz klaszter tagjait, és sok veterán Ikarus tulajdonost is a buszaikkal együtt.

cikkbe1_1.jpgItthon először volt látható a Setra 500-as

De így sem lehetett felhőtlen a mosolya sem a szervezőknek, sem a gyártóknak. Hiszen elmondásuk szerint a jelenlegi kormány intézkedései miatt igencsak hátrányos helyzetbe kerültek a buszgyártók, és forgalmazók a hazai piacon. Nagy részük távolmaradásával tiltakozott a szinte nem is létező magyar piacon maradás érdekében. Persze egy kivétel itt is akad, az Evobus Hungária, hiszen ők hamarosan átadják az utolsó ötven kocsit is a VT-Transmannak, és nemsokára érkezik Kecskemétre az első csuklós hibrid busz is.
Vincze-Pap Sándor –az autóbusz klaszter elnöke– szerint a Rába-Volvo együttműködés alá is áshatja a jelenlegi hazai autóbuszgyártást. Ezt a kijelentést egyetlen dolog támasztotta alá. Az ötödik évfordulóját ünneplő Webasto-Molitus standján egy móri Rába utasülés párt láthattunk, amit egyébként már évek óta várnak a buszgyártók. Ezek az ülések egyébként egyáltalán nem saját fejlesztésnek, hanem egy fura Kiel-Ster másolatnak tűntek.

Ha már Molitus, akkor megemlítendő, hogy reményeik szerint a második demó S91-es is itthon talál gazdára és úgy tűnik, hogy sokak megelégedésére, igen jó helyre kerülhet az új busz. De sajnos egyelőre nem publikus, hogy ki szeretné üzemeltetni a kocsit. Kozák Péter, a Molitus ügyvezető igazgatója, sejtelmesen csak annyit mondott, hogy sem kívül, sem belül nem fogunk ráismerni a hamarosan megújuló második demó kocsira!
A Magyar Autóbuszgyártó Klaszter is jelen volt a kiállítók között. Így került a tököli gurulóútra a korábbi fesztiválok alkalmával már látott Ikarus V187 és a NABI két Sirius és a Compobus prototípusa is. Az Ikarus háza táján is van érdekesség, hamarosan elindul az első Ikarus-Skoda troli kocsiteste Csehország felé, a Skoda gyárba, hogy beépítsék a hajtásrendszert. Az indulás előtti pillanatokban a tervek szerint mi is a helyszínen leszünk, így fényképekkel illusztrálva beszámolunk az eseményről. Ahogy azt korábban sejteni lehetett az Ikarus hivatalosan is megerősítette, hogy az új troli homlok- és hátfalát az összes típusra kiterjesztik. Ha lesz megrendelés, akkor már ezzel az új „ARCcal” kerülnek az üzemeltetőkhöz mind a városi, mind az elővárosi kocsik.

cikkbe2_1.jpgHamarosan gazdára talál a demo kettes S91-es is

A legtöbb buszt, immár hagyományosan, idén is a Kravtex prezentálta. Elhozták a majdnem teljes járműpalettát, a 12 méteres városi busztól a két távolsági (Inovell és Optinell) kocsiig majdnem mindent láthatott a közönség. Itt debütált először a pécsi, BKK „bilikékre” fényezett Citadell is, aminek a belső tere kissé összecsapottra sikerült. Például sok helyen megmaradtak a ceruza jelölések, a perforált légbefúvó elem pedig hemzsegett a kalapács nyomoktól. Az illesztések is hagytak némi kivánnivalót maguk után. Érdekes, hogy a Credo többi kiállított busza viszont példásan lett összerakva.

A Volvo úgy tűnik nem merte bevállalni, hogy elhozza a hamarosan Rába logóval ellátott 7900-as típust, pedig a buszban sok innovatív megoldás is található. Ezért mindössze a hazánkban már jól ismert Volvo 7700A-t és két turista kocsit (9500 és 9700) hoztak a fesztiválra. A másik svéd gyártó, a Scania a már hazánkban jól ismert kínai Higer által készített Touring HD-t és a Pannon Volán állományában lévő Finnországból származó Omniexpresst hozta a fesztiválra.

cikkbe4.jpgMár hagyomány, hogy a Kravtex hozza a legtöbb buszt a kiállításra

A VDL hazai importőre használt Volvo alvázas helyközi Berkhof csuklós buszokat mutatott be a potenciális vásárlóknak. Valamint elhozták a 2012-es év autóbuszát a Futurát, amit két éve már láthatott a fesztivál közönsége.

Az egyetlen igazi hazai premiert az Evobus Hungária szolgáltatta, ugyanis az új budapesti Citarókon kívül egy Setra 515 HDH-t is láthatott a közönség. Ha minden az Evobus tervei szerint alakul, akkor hamarosan forgalomban is láthatjuk az első néhány magyar rendszámú 500-as Setrát.

cikkbe3_1.jpgTavaly is kint volt a Lantában felújított Ikarus 55.21

Az idei buszfesztiválon a veteránbuszok szerelmesei is kiélhették vágyaikat. Ugyanis majdnem több öreg Ikarust láthattunk a betonon, mint új buszt. Szinte minden legendás típusból látható volt néhány. Az Ikarus 31 és 311-es mellett voltak 620-asok és 630-asok, de a kultusz busszá nőtt 55-ös és 66-os „Faros” típusból is volt összesen négy. Természetesen nem maradhatott ki a veterán szekcióból a BKV 180-asa sem.

Összességében, a tizedik születésnapját ünneplő buszfesztivál szervezői, annak ellenére, hogy maga rendezvény egy kissé „összement”, igazán kitettek magukért. A színes programok, és a rengeteg veterán Ikarus sokat emelt a fesztivál fényén. Jelenleg szinte biztosra vehető, hogy jövőre megrendezik a tizenegyedik buszfesztivált is. Reméljük, akkor már több kiállítót üdvözölhetünk és a hazai buszpiac sorsa is rendeződik!

(fotók: Zahnrad)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr625248175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása