Hibrid buszok jönnek a fővárosba a választásokig!

2013. július 03. - _zahnrad

angyalibusz.jpgVégre elindulhat a midibuszok lecserélésnek folyamata. A kerületi fejlesztési tervnek köszönhetően részben a BKK által korábban elképzelhetetlennek tartott EU-s források bevonásával. Az alvállalkozók pedig csuklós hibridekkel indulhatnak a hamarosan kiírásra kerülő tenderen.

A midibuszok cseréje két különböző módon valósulna meg. Tizenhat darab várbusz a budavári rekonstrukciós projekt keretében kerülne beszerzésre, amit az Európai Unió támogat. Buszokról az eredeti támogatási szerződésben még nincs szó, ezért ezt módosítani szeretné a BKK az önkormányzattal közösen, így nyílna lehetőség a nagyon rossz állapotú midibuszok lecserélésére. Köszönjük a BKK –új beszerzési megoldásokra nyitott dolgozóinak, hogy megjelenhet ez a beszerzési mód itthon is, reméljük példaértékű lesz.

s91es.jpgA BKV által bérelt S91 típus nagy esélyes lehet az új tendereken is, miután a visszavontat már egyszer megnyerte

A másik út a már elindított alvállalkozói modell továbbvitele, ami azt jelenti, hogy további húsz (opciósan még húsz) midibusz üzemeltetésére kellene ajánlatot adnia az indulóknak. Ezek a buszok a váron kívül máshol is közlekedő (Gellérthegy, Testvérhegy, stb.) kritikus állapotban lévő Ikarus 405-ös típusokat váltaná ki, az opciós példányok pedig az EU-s nem válasz esetére lesznek meghirdetve. A jelenleg közlekedő 28-29 darab midibusszal szemben ez legalább 36 darab midi kocsi, tehát pár 11-12 méteres, kihasználatlanul rohangáló buszt is le lehet cserélni kisebbre. Úgy hírlik az első, már beszerzett 150 busz üzemeltetését tartalmazó körben indult cégek köre bővült a folyamatos előminősítéseknek köszönhetően, így most nagyobb esélye lehet a valódi verseny kialakulásának.

Hosszas előkészületek után a BKV még 2010-ben kiírt egy alvállalkozók bevonásával elképzelt midibusz tendert, de végül az irreális ajánlati ár miatt érvénytelenné nyilvánították, majd három és fél évig nem történt semmi. A brazil szappanoperák komolyságát ostromló midibusz cserére már ráférne egy sikeres befejezés.

Volvo_7900hk1.jpgVolvo 7900A hibrid, egy-két Rába matricával, harminc százalék magyar értékhányaddal nagy esélyes egy hibrid tenderen. A rángató, 12 fokozatú automatizált váltóval nem lesz élmény az utazás...

A BKK a 2013-2014-es üzleti tervében 150 darab új busz alvállalkozókkal való üzemeltetésére kapott tulajdonosi felhatalmazást. A 20+20 midibusz mellett még bőven maradt lehetőség, ide kerülne a hagyományos dízel buszok beszerzését megelőzve 25 darab hibrid csuklós üzembehelyezése. Az elöregedett járműpark mielőbbi megújításának ellentmondó drága technika beszerzésével valószínűleg a Volánbusz tenderen látott gyenge szereplést kívánják kompenzálni a Rába-Volvo együttműködés kitalálói. Míg a dízel buszok között irreálisan drága a Volvo 7900-as, addig a hibridek között az elmés hajtásláncával a legolcsóbb vételárú megoldás lehet. A rövid távú üzemeltetése is a legjobbak közzé emeli, az esetlegesen cserélendő, gyakoribb karbantartást igénylő elemek pedig csak becsülhető költségűek, de könnyen elvihetik a példás fogyasztás által megtakarított kevéske összeget. Említésre érdemes vetélytársa talán csak a Solaris-Voith és a Solaris-Allison párosítás lehet. Az egyéb hazai buszgyártóknak, ha lenne rá tőkéjük, akkor ultrakondenzátoros, párhuzamos hajtáslánc beépítését kellene megfontolniuk a piaci lehetőségek miatt. Ilyet ma csak a Voith kínál.

cikkbe2.jpgMagaspadlós és tizenéves buszokkal új szerződés 2014 második félévében is?

Több év kihagyás után az idén beszerzett 150 darab busz ugyan látványos javulás volt, de ez még messze van a már 2010-ben is pedzegetett ezer darab új busztól. A további tenderekkel kapcsolatos hírek biztatóak, de van még tennivaló. Az Euro VI emissziós norma vészesen közelít, ez alól felmentést csak idén szeptemberig előre leadott alvázszámokkal lehet kapni. Az Euro VI-os motorokkal épült buszok nehezek, a mostaniaknál szűkösebbek és valószínűleg drágább futásúak lesznek. A VT-Transmann két szerződése is lejár 2014 májusában. Ez legalább ötven 12 méteres, szóló buszt jelent, amit a jelenlegi állapotok alapján nehezen lehetne pótolni és egy új tender kiírásával beszerezhető buszok beérkezésének határideje is valószínűleg már ez után a dátum után lenne. Talán a 4-es metró indulása vagy egy sikeres BKV hitelpályázat adhat menekvést a buszhiány elöl.

Képek: Kristoof, Volvo, BKK

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr85389743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moszkvicsslusszkulllcs 2013.07.03. 20:54:01

"e könnyen elvihetik a példás fogyasztás által megtakarított kevéske összeget"

Vettem a fáradságot, és megnéztem a bkv honlapján, mennyi is volt az a "példás fogyasztás" a hibrid-Volvo esetében. (www.bkv.hu/ftp/tesztbuszok/volvo_7700_hybrid_jelentes.pdf) Hát 43,4 liter/100 km. Ennél a Citaro-k is kevesebbet fogyasztanak (vannak 40 l-es átlag alatt közlekedő sofőrök, igaz van akinek a stílusával 45 litert kajál).

Moszkvicsslusszkulllcs 2013.07.03. 20:59:57

Ezt a képaláírást nem értem:

"A BKV által bérelt S91 típus nagy esélyes lehet az új tendereken is, miután a visszavontat már egyszer megnyerte"

Létezik Euro-VI-os S91-es? Esetleg van rá költség, hogy gyorsan összedobjanak Magyarországon egy új típust?

_zahnrad 2013.07.03. 21:04:43

@Moszkvicsslusszkulllcs: Jó, az egy hegyi vonal volt, síkvidéken fogyaszthat attól jobban is.

_zahnrad 2013.07.03. 21:06:28

@Moszkvicsslusszkulllcs: Ha szeptemberig megvannak az alvázszámok, akkor lehet ez még Euro V-ös is. Amúgy mondj egy 9,5 méternél nem hosszabb már beépített Euro VI-os motoros midit nekem, mert én még 2-3 hete nem nagyon láttam ilyesmit, amikor ilyen ügyben szétnéztem.

Vitéz Lóbányai 2013.07.03. 21:12:43

Kedves Moszkvics!
A Citarok egyénenkénti fogyasztása nem mérvadó, ugyanis az alvállalkozói rendszerben dolgozó sofőrök a megélhetésükért küzdenek az üzemanyag spórolással. Ha nem tudnád a trans mannál nevetséges 500 Ft-s órabérért dolgoznak a gkv.-k, az ezen felüli összeget "üzemanyag megtakarítás" címen kapják.(Összehasonlítás képen: egy gyorséttermi szakképzetlen asztal leszedőt alkalmaznak ennyi pénzért) Emiatt létérdekük a minél alacsonyabb üza. fogyasztás. Ezért baktatnak sokszor 30 Km/h-s sebességgel.
Mit gondolsz, a kis túltenyésztett fideszes köcsög Dávidka miért merészelt olyan kijelentést tenni, miszerint " a BKV-s buszvezetők túl drágák" ? A BKV-nál mindent törvényi rendelkezést betartva , az utolsó fillérig tisztességesen bejelentve fizetik a buszvezetőket, a maszek cégekkel ellentétben. Ezt merészeli nehezményezni egy állami tisztségviselő, gyakorlatilag a fekete foglalkoztatást támogatva!!!!

scooby doo 2013.07.03. 21:36:04

@Vitéz Lóbányai: Sokan nem gondolják át, mielőtt önként átmennek oda dolgozni...

kristoof 2013.07.03. 21:55:08

@Moszkvicsslusszkulllcs: Igen. Lassan elkészülnek a rajzok és a Rába alváz. Szóval biztosan lesz hamarosan E VI-os S91-es.

BPO654 2013.07.04. 22:37:38

@_zahnrad: Igen direkt a 8-on lett kipróbálv anno, mert aban minden van, hegyi szerpentin, tömeg, ltp, belvárosi dugó, és hosszú vonal. Ezen mutatók alapján amit produkált a megtérülési idő 15 évre jött ki. Addig kimúlik a busz, tehát nem éri meg megnni!!!

BPO654 2013.07.04. 22:43:04

@kristoof:
Talán a gázmotorral kéne próbálkozni nem?:D
Annak az emissziója belefér az euro6-ba,sőt! Ráadásul egy primitív konstrukció. Az euro6 meg bonyolult, és minden egyre bonyolultabb miatta, nemcsak a motor, hanem pl: a kipufogó rendszer is, és emiatt meg egyre drágáább is minden! Megengedhetjük mi ezt magunknak? A mai városi közlekedést nem bírják fenntartani a világ legolcsóbban fenntartható busztípusával az IK 200-asokkal.... . Mit akarnak itt euro 6-tal?:D Ja, h hamár homár akkor jusson ám az eszünkbe a Rába kapcsán, h volt annak önálló Motor Kft.-je, gázmotorgyára, és szerződése a Kamazzal... . Csak azt is elq...... .

Moonline 2013.07.06. 12:32:52

@BPO654: A megfelelő helyen kell járatni, nem hegyi járaton...akkor kijön az akár 30%os megtakarítás is.

BPO654 2013.07.07. 16:46:57

@Moonline: Aha értem!:D
Hegyi vonalon meg járjon lóvasút........... .

BPO654 2013.07.07. 16:50:48

@Moszkvicsslusszkulllcs:
Megdöbbentő volt anno. Kevesebbre számított mindenki.

Ha null emissziót akarnak akkor ott a troli ma már önjárók vannak, és van ugyebár a isztán elektromos busz. A hybrid csak átmeneti dolog. Elkéstek vele sztem.

Moonline 2013.07.07. 19:31:19

@BPO654: Járhat ott is, de a remélt fogyasztáscsökkenés durván többletfogyasztásba csap át a miniatűr, 5 literes motor miatt.
süti beállítások módosítása