Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe került a legidősebb ismert 200-as Ikarus, egy 1970-es gyártású Ikarus 250.01.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe került a legidősebb ismert 200-as Ikarus, egy 1970-es gyártású Ikarus 250.01.
Változások az idei Busexpo kiállításon, de a lényeg ugyanaz marad: buszok, szolgáltatások minden mennyiségben!
A fővárosi közlekedési cég forgalomba állította a fura körülmények között Budapestre került, használt Volvo hibrideket. A környezetbarát járművek azonban nagyívben elkerülik a belvárost, inkább a külvárosban, amolyan falusias környezetben szennyezik kevésbé a levegőt. Így a belvárosban maradtak az öreg Ikarusok és más környezetszennyező, főleg nyugatról használtan érkezett autóbuszok.
Nem pihen a Cummins, sorra jelenti be az elektromos- és hibrid járművekbe szánt újdonságait és a felvásárlásokkal erősíti a jövőbeni pozícióit.
10 ország, 22 város és 300 új üzemanyagcellás hidrogén busz. Ez a JIVE és JIVE 2 projekt.
Februárban forgalomba állnak a 2016 novemberétől a Tiszaújvárosi MAN telepen tárolt MAN gázbuszok. Ezzel Nyíregyháza is csatlakozik a kizárólag alacsonypadlós városi buszokat használó hazai városok sorához és búcsút int az Ikarus buszoknak.
Széles Gábor néhány napja, a tulajdonában lévő Magyar hírlapban, arról számolt be, hogy az Ikarus Egyedi Kft. buszaival gondok vannak Budapesten és egyébként is az Ikarus Egyedi Kft. jogosulatlanul használja az Ikarus nevet, ugyanis a bíróság kimondta, hogy a legendás buszgyár nevét csak a Széles-csoport használhatja. Megkérdeztük az Ikarus Egyedit, hogy igaz-e az, amit Széles állít a cikkben?
Sok újdonságot és érdekességet kaptunk tavaly, keletről és nyugatról egyaránt. Persze mi, a magunk magyar módján kezeljük buszgyártó nemzetünket, ezért összefoglalónkat négy nagyobb részre bontottuk, amelyekben a 2017-es év hazai autóbuszos eseményeiről lesz szó.
REFORM 500 LE néven ma mutatták be Debrecenben a legújabb magyar buszt. Megnéztük.
A BKK Zrt. megrendelésére 2017. december 1-jétől számos európai fővároshoz hasonlóan, Budapesten is tovább közlekednek bizonyos metróvonalakon a szerelvények pénteken és szombaton éjjel fél 1-ig. A kezdeményezés az éjszakai hálózaton fennálló kapacitásbeli problémák miatt üdvözlendő, az viszont korántsem egyértelmű, hogy a felszínen milyen hálózat egészítse ki az M2-es és az M4-es metróvonalakat.
Megalakult az Ikarus-Yinlong Járműgyártó Zrt. Megnézzük mit tett le a kínai fél eddig az asztalra. Gagyi vagy a jövőnk záloga?
A győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) megrendelésére 10 darab speciális egészségügyi szűrőbuszt gyárt. A gyártó sajtóközleménye.
Kukla László - Gerlei Tamás
A városi és elővárosi buszokkal folytatjuk a helyszíni összefoglalónkat. A teljesség igénye nélkül a piacvezető márkák kínálatán kívül az érdekesebb újdonságokat vesszük szemügyre.
Helyszíni összefoglalónkban első körben a kiállított turistabuszokat vesszük szemügyre. A hangsúlyt a hazai piacon jelen lévő gyártókra helyezzük.
A 123 000 lakosú kikötőváros Dánia északi részén található, Nordjylland régió igazgatási központja, az ország negyedik legnépesebb városa, az északi országrész közlekedési csomópontja, így aki arra jár, rengeteg busszal találkozhat.
A Toyota egy érdekes koncepcióval lepi meg az idei Tokiói Autószalon látogatóit. A SORA elnevezésű hidrogén buszt mutatják be, amely a Mirai műszaki megoldásait kapta. A gyár szerint az első sorozatban gyártott üzemanyagcellás autó már annyira kiforrott, hogy épp itt az ideje más járművekben is kipróbálni az új rendszert. Így akár már a 2020-as tokiói Olimpia ideje alatt is utazhatnak a japánok az új üzemanyagcellás buszukkal.