Busexpo 2018

2018. április 28. - _zahnrad

kdsc_0252.jpgA hatodik alkalommal megrendezett Busexpo és a 2018-as Országos Személyszállítási Konferencia összefoglalója.

Míg tavaly azt írtuk, hogy a Személyszállítási Konferencia évről évre veszít a komolyan vehetőségéből, addig idén a minisztériumokból ide látogató államtitkárok igen színvonalas, őszinte előadásokat tartottak. Úgy tűnik, hogy elődeikkel ellentétben a helyzetet jól átlátják és elkötelezettek, ez mindenképpen pozitívum. Kérdés, hogy az új kormányban folytathatják-e.

Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és - szabályozásért felelős államtitkár előadása:

Talán annyit vitatnánk az előadásból, hogy mi nem érzünk hiányosságot a luxus turistabuszok piacán, mivel itt vagy csak alvázas konstrukcióval vagy kontinens szerte könnyen elérhető szervizzel ellátott ellátott buszokkal lehet csak érvényesülni, immár kettő évtizede. A liget projekt keretében megjelenő önvezető autóbuszokat és a többi fejlesztési iránynak kijelölt termékeket érdeklődve várjuk, bár kissé magas céloknak érezzük a hazai ipar tőkehelyzetének ismeretében, amiről szó volt az előadásban is...

A megszűnő NFM részéről Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár előadása:


Ebben az előadásban a valóság pontos és jó ismerete, a felkészültség kellemes meglepetésként ért minket. Figyelemre méltó volt a kiterjedt utazási kedvezményrendszerrel kapcsolatban tett több megállapítás, mintha az átdolgozása elő lenne készítve, de a megszűnő minisztériumból ki tudja mi marad az utókorra. Mindenesetre hosszú évek semmitmondó és ígérgető előadásai után az első felkészültséget sugárzó és a feladat nagyságát, bonyolultságát átlátó hatást keltett. A Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) bevezetése pedig a küszöbön van, ami egy országos, elektronikus viteldíj rendszert jelent, ami nem csak a jegyvásárlást teszi elektronikus alapokra, de megoldja az állam és a közlekedési társaságok mai napig hasraütéssel (becsléssel) megállapított viteldíj-kedvezmény elszámolási dolgait.

Az összes előadás itt tekinthető meg.

Credo
kdsc_0256.jpg


A Kravtex három Econellt hozott el a kiállításra. A speciális, szűrőbusz kialakítású Medic-et, egy 12 méteres helyközit és a 12,7 méteres, helyi kialakítású Econell City 13-at. A szűrőbusz egy igen jól átgondolt és gondosan megtervezett, szép kivitelezéssel megépített jármű. Például az utastérben elhelyezett ajtók rögzítésére is gondoltak a nyitott állapotukban. Jó ilyet is látni a Kravtextől, A helyközi Econellt már ismerjük, a 12,7 méteres helyi kivitelről pedig előadást is hallhattunk a további várható újdonságok és a gyárbővítés mellett. A 37 ülő utasnak és a hivatalosan 77 álló utasnak helyet biztosító karosszéria kialakítása igen jó. Figyelemre méltó az LE kialakítás miatti hátsó rész alacsony kialakítása és a lépcsők kicsi magassága. Jól használható városi busz. Ugyan csuklóst kiváltani vele elég vad marketinges álom, mert például 37 ülés egy 211-es Ikarusban is volt... Ráadásul az üléstávolságok szűkek, a szembeforgatott üléseken négy helyett csak két átlagnál magasabb felnőtt fér el, és egy 44-es cipővel sem egyszerű az élet, például a sofőr mögött. A 6 darab fellépő nélkül megközelíthető ülés egy jó érték. Az idei év újdonsága később érkezik, az Inovell 13 egy picit több lesz, mint a 12-es változat 770 mm-rel nyújtott kivitele. A busz magassága, padlószintje és így a csomagterek is növekedni fognak.

HM Currus

A Volvo standján kiállított, és a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika által gyártott Volvo alvázas, Ikarus matricás busz volt a kiállítás mélypontja, elsősorban kidolgozási, összeszerelési minőség területén. A fennhangon hirdetett modularitás és variálhatóság megmosolyogtató, erre szinte minden autóbuszgyártó képes, ahogy arra számtalan példa van is a világ minden tájáról. A busz az Alfabusz Regio típusára emlékeztet, számos kialakításbeli hiányossággal. A műszerfalon például a digitális tachográfot egyszerűbb, ha a lábfejével kezeli a sofőr, a légcsatornák pedig fém lemezekből vannak kihajtogatva, nem lehet egy könnyű konstrukció ez a busz...

ITK

Kívülről a Reform 500 LE magas övvonala miatt a busz nem kelt teljesen esztétikus hatást és a hátfala is furcsa. Belülről viszont megmutatja milyennek kell lennie egy korszerű, egyszerűen gyártható és karban tartható burkolatrendszernek. Elsősorban az ablak alatti burkolatra és a légcsatorna burkolatra gondolunk, ami úgy fordul rá az ablakok felső vonalára, hogy megspórolták vele a felső keretet. Ezt így kell. A hátsó lépcsőakna a bemutató óta világítást is kapott, nagyon helyes, várjuk az éles forgalmi teszteket. A 12,5 méter hosszú helyközi változat szeptemberben érkezik egy 9-21 személyes midibusszal egyetemben.

Ikarus Egyedi (Modulo)

A rövid csuklós Modulo M168d-vel a menetpróbákat leszámítva most találkozhatott először a nagyközönség, legalábbis ebben a mostani, remélhetőleg már végleges formájában. A busz utasterében 37 ülőhely van, ebből 11 érhető el fellépő nélkül, ez egy jó, erős közepes érték. A busz kialakításával a gond, hogy a két hátsó ajtó mögött nincs érdemi állótér, így szinte az összes álló utas a második ajtóra jut, ami lassítani fogja az utascserét. A busz kidolgozása és kiszerelése átlagos vagy egy kissé az alatti, láttunk jobbat és rosszabbat is. Pár helyen érthetetlenül nagy az ülések lábtere, mint a jobb oldalon az első tengelyen a hátrafelé néző ülésen, vagy a B tengely hátrafelé néző ülésein, hogy aztán a mögöttük következőkön már kicsi legyen. A menetiránynak háttal néző ülések száma 19. A még hosszabb prototípussal alapvetően elégedettek voltunk, de a gyártónak biztos jó oka volt az áttervezésére. Utas szempontból ez talán nem sikerült annyira jól, de tesztre majd csak érdemi futás és forgalomba állt példány után vállalkoznánk.

A műanyag típuscsaládon belül tervezett és kivitelezés alatt álló változtatásokat üdvözöljük, azok szükségesek voltak és pozitív, hogy a gyártó fejleszti a tapasztalatok birtokában a jövő reménységének gondolt koncepciót. De azért van pár érdekes pont is, mint például a magas IP védettségű elektromos csatlakozások. Nem ez lett volna a alapvető? Továbbá kérdés, hogy ha 3 különböző vezérlőegység helyett egyet kap a fűtés-hűtés-szellőzés (HVAC), akkor a sofőr hogyan fogja az utastértől függetlenül beállítani a saját magának komfortos vagy a páramentesítés miatt kényszerű értékeket?

MAN

Az MAN a Tatabányán forgalomba állt Lion's City GL-t és kettő Neoplan Tourlinert hozott el. A 18,75 méter hosszú Lion's City GL megmutatta, hogyan kell kinéznie egy korszerű, csuklós, alacsonypadlós városi autóbusz utasterének. Ugyan a hátsó tengely mögött van egy megkérdőjelezhető kialakítású üléspár az SCR-katalizátor felett, de minden más tekintetben így optimális elrendezni egy csuklós autóbusz utasterét. A második ajtóval szemben van egy jókora és előtte egy kisebb állórész, de ennek ellenére a harmadik ajtóval szemben is akad egy igen nagy állótér. Ez még a Mercedes Contecto csuklósoknál is jobban átjárható és tágasabb utastér. Ezt így kell, ezzel lehetne igazán jól metrót pótolni, csak éppen az egyébként is lefújt tenderen az MAN adta a legdrágább ajánlatot. Ami jó, azt úgy tűnik meg kell fizetni. A lényeg, hogy az álló utasok több ajtón tudnak fel- és leszállni, gyorsabb az utascsere, mint a szűkebb hátsó traktusú csuklós buszokban. A számok nyelvén a jó utastér 43 ülőhelyet, 113 állóhelyet kínál, az ülőhelyekből 14 fellépő nélkül elérhető. és 16 néz menetiránynak háttal.

Mercedes-Benz, Setra

A Mercedes a Tourismo mellett a Setra S531DT emeletest hozta el, ez utóbbit kerekesszékeknek is megköelíthető kialakítással és 6 fellépő nélküli üléssel.

Akinek barátja az Adobe Flash (a blog.hu programozóinak nagyon úgy tűnik igen) itt talál egy galériát:

Akinek pedig kevésbé, az pedig innen érheti el:

http://indafoto.hu/omnibusz

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Képek: Buga Bence

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5713877522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kánikula 2018.04.30. 09:26:06

Ez az ITK milyen céllal készült?

nemeza 2018.05.02. 01:41:24

Egy vezérlőegység is képes lehet több motort és szenzor jelet egymástól függetlenül kezelni.. Ahogy az ajtóvezérlést is lehet integrálni egy központi egységbe PLC-k helyett.

mcfigyelo 2018.05.02. 09:07:24

Állítólag csak rövid ideig volt jelen a zöld CNG Modulo, de ha már nyitottak ajtót, lehetett ülés számot állóhely számot és engedélyezett összes utas kapacitást olvasni?

Létezik már 9,5 méteres elektromos prototípus?
süti beállítások módosítása